Vissza a tartalomjegyzékhez


KAMPÁNYTURMIX
Keleti: sikertárca volt a honvédelem

Hagyománnyá válni látszik, hogy a szocialisták kampánya a klasszikus korokhoz hasonlóan politikai fórummá emeli a békéscsabai piacteret. Április 4-i rendezvényük vendége Keleti György honvédelmi miniszter volt, aki a NATO-hoz való csatlakozás fontosságáról beszélt, hangsúlyozva, hogy erre az ország külső és belső biztonsága érdekében van szükség. Véleménye szerint ez kihat a gazdasági életre is, hiszen a rendszerváltás után 17 millió dollárnyi befektetés érkezett az országba, s ennek 70 százaléka az elmúlt négy évben. E tény Keleti György szerint azt bizonyítja, hogy az elmúlt kormányzati ciklus sikeres volt. Ezért az MSZP továbbra is az SZDSZ-t tartja potenciális koalíciós partnerének.
Arra az újságírói kérdésre, hogy egyes hírek szerint a következő ciklusra a szocialisták őt jelölik belügyminiszternek, így válaszolt: „Hallottam már ilyen pletykát én is, de erről még korai beszélni.” Saját területére térve hangsúlyozta: a honvédelmi tárca négy évvel ezelőtt még nehéz helyzetben, bizonytalan költségvetési háttérrel működött, a hadseregben szinte semmiféle reformfolyamat nem indult be az MDF kormányzati ciklusa alatt. Mostanra viszont a koalíció egyik sikertárcájának tekinthető - mondta Keleti György.