Vissza a tartalomjegyzékhez

SZAKONYI DÁVID
Hagyd abba és nyersz

A tüdőrák miatti halálozások kilencven százaléka írható a dohányzás számlájára - nyilatkozta Morovai Endre egyetemi tanár, a SOTE Közegészségtani Intézetének igazgatója, a „Hagyd abba és nyersz!” elnevezésű dohányzásellenes kampány magyarországi vezetője. Mint mondta, sajnálatos, hogy a nemdohányzók védelmét szolgáló törvények hazánkban még nem születtek meg, ami egyúttal jelzi: az egészségügyi és a gazdasági érdekek konfliktusában az egészségügyi még nem győzedelmeskedett.
Azoknak, akik sikeresen veszik az akadályokat, akár egy egymillió forintot érő utazás is ütheti a markát - feltéve persze, ha végleg szakít a bűzös rudacskával. Az 1996-os kampány után a résztvevők 50 százaléka úgy nyilatkozott, hogy legalább egy hónapig nem gyújtott rá, 20 százalékuk pedig egy év múlva sem nyúlt cigaretta után.