Vissza a tartalomjegyzékhez


Pajkos majmok

A majmok szemtelensége a szórakoztatóiparban esetenként jól jöhet, de egy neves japán turisztikai centrumban a „pajkos állatok” már túllőttek a célon. A Tokióhoz közeli Nikko város templomkertjében élő majmok annyira elkanászodtak, hogy még a turisták pénztárcáját és kézitáskáját is magukhoz ragadják, de az utóbbi időben már ezzel sem érték be: nekiestek az őket etető látogatók kezének is.
Az ökológusok azt állítják, hogy a túlbuzgó turisták okozzák az állatok agresszivitását, hiszen annyit etették a hajdan szelíd majmokat, hogy emiatt azok már túl sokat várnak látogatóiktól, s az utóbbi időben olyan vadak lettek, hogy még a helyi ajándékbolt-tulajdonosoknak is meggyűlt a bajuk velük. Az állatok több támadást intéztek a boltok ellen: feltörték az ajtót, megragadták ami a kezük ügyébe esett, majd nyomban elrohantak jogtalanul szerzett portékáikkal. Az illetékesek buzgón törik a fejüket, hogy megtalálják a majmok megfékezésének legmegfelelőbb módját. De addig is kamerákat helyeztek el az egyik ajándékboltban, egy kutató pedig gépkocsijával járja a terepet, hogy megfigyelje az állatokat. (CNN)