Vissza a tartalomjegyzékhez

SZABÓ IBOLYA ANNA
A haldoklók élete

A kaliforniai Glendale Adventista Kórház volt orvosa, Efren Salivar saját bevallása alapján mintegy 40-50 embert segített hozzá a „kegyes halál”-hoz az elmúlt nyolc évben. Salivar állítása szerint a „halál angyalaként” vetett véget a haldoklók szenvedéseinek. Az Egyesült Államokban az eset kapcsán újra fellángolt eutanáziavita már az abortuszcsaták indulatait idézi.

A Los Angeles-i tüdőgyógyász gyógyíthatatlan betegeknek adott be halálos injekciót, vagy oxigénellátásukat csökkentette olyan mértékben, hogy az halálukat okozta. A rendőrség az orvos önkéntes vallomása ellenére nem biztos az esetek megtörténtében, mivel semmilyen gyanús halálesetekre utaló bizonyíték nem merült fel az elmúlt évek folyamán. A helyettes államügyész mindenesetre óvatos. Véleménye szerint a vallomást nem szabad egy feltűnést kereső személy fecsegésének tekinteni.
A rejtélyesnek vélt körülmények között elhunyt betegek hozzátartozói máris megkezdték a kórház és a rendőrség ostromát, miután nyilvánosság elé került Salivar vallomása. A rokonok és a média nyomására a 450 ágyas kórház kényszerű intézkedést hozott: fizetésük meghagyása mellett felfüggesztette a tüdőgyógyászati osztály teljes személyzetét, és külső helyetteseket állított munkába. Másnap minden beteget személyre szóló levélben nyugtattak meg afelől, hogy a kórház mindent megtesz az igazság kiderítése érdekében.
Efren Salivar rendőrségi vallomásában azt állította, hogy más orvosok bátorítására küldte halálba a reménytelenül beteg pácienseket. „Áldásosnak” vélt tevékenységével akkor hagyott fel, amikor egyik kollégája halált okozó gyógyszereket talált a szekrényében.
A vallomás azt követően került nyilvánosságra, hogy egy kalifor-niai orvosi bizottság 30 napra felfüggesztette Salivar orvosi engedélyét. Ez a tény azonban nem feltétlenül akadályozza meg Salivart, hogy - ha kívánja - tovább folytassa orvosi „hivatása” gyakorlását, mivel az Egyesült Államok 16 államában a tüdőgyógyászoknak nincs szüksége működési engedélyre.
A „kegyes halál” vagy eutanázia kérdése napjainkban az egész világon megosztja mind a szakmai, mind a laikus közvéleményt. Olyan vallási, etikai, orvosi és jogi vonatkozásai vannak a kérdésnek, amelyeket sem megkerülni, sem egykönnyen megoldani nem lehet. A vitában az is érvként hangzik el, hogy az eutanáziát elsőként a nácik alkalmazták széles körben az „életre méltatlan életek” kioltására. 1939 októberében, a háború kitörése körüli zavaros időben Adolf Hitler elrendelte, hogy tömegméretben hajtsanak végre „kegyelemdöfést” a betegeken és fogyatékosokon. A „T-4 Akció”-nak nevezett náci eutanáziaprogram először az újszülöttekre és kisgyermekekre irányult, majd hamar kiterjedt a nagyobb gyerekekre és a felnőttekre is.
Az utóbbi években, úgy tűnik, egyre erősebb az eutanázia párto-lóinak hangja. Ausztráliától Zimbabwéig érnek a World Federation of Right to Die Societies (Halálhoz Való Jogot Pártoló Társaságok Szövetsége) tagszervezetei, amelyek rendszeresen szerveznek konferenciákat a világ számos pontján. A „kegyes halált” pártolók és ellenzők közötti indulatok és viták hevessége leginkább az abortuszvitát körülvevő csatákhoz hasonlítható. A két vitás téma nem is áll nagyon meszsze egymástól, hiszen lényegében ugyanazt a végső kérdést vetik fel: kinek van és kinek nincs joga dönteni az emberéletről.
A gyakorlatban két értelemben beszélhetünk eutanáziáról: passzív eutanáziának nevezik az orvosok azt az eljárást, amikor a halálos beteg életét fenntartó kezeléseket megszüntetik, illetve az életmentő beavatkozástól eltekintenek. Aktív eutanázia ezzel szemben az, ha az orvos tevékenyen közreműködik betege életének kioltásában.
Napjaink legismertebb - és talán legaktívabb - eutanáziát nyíltan gyakorló orvosa az örmény származású amerikai Jack Kevorkian, aki a maga gyártotta szerkezettel segíti hozzá szenvedő pácienseit életük önkéntes és fájdalommentes kioltásához. Kevorkian eddig 81 emberélet kioltásához járult hozzá - legalábbis ennyi azoknak az eseteknek a száma, amelyekről a sajtó is tudósított. Az elhunytak között a legfiatalabb mindössze 21 éves volt. A Michigan államban élő nyugalmazott orvos maga is elismeri, hogy ennél jóval többen vették igénybe „segítségét”, többek között néhai asszisztense is.
A Kevorkian egykori betegéről, Merian Frederickről elnevezett Merian Barátai csoport tagjai Detroitban aláírásgyűjtő akcióba kezdtek annak érdekében, hogy az orvosi támogatással végrehajtott öngyilkosság legalizálásáról népszavazás döntsön. A csoport elismeri Kevorkian érdemeit a kérdés felszínre hozatalában, ám öntörvényűségét komoly hibának tartják. A csoport a megoldást az eutanázia törvényessé válásában látja.
Ezzel szemben mások vitatják, hogy a visszafordíthatatlan következményekkel járó döntéshez az orvosnak joga lenne asszisztálni. Érveiket erősíti, hogy a Kevorkian segítségével öngyilkosságot elkövetett személyek boncolása során állítólag négyükről kiderült: nem volt semmilyen fizikai betegségük. Kevorkian eddig kétszer állt bíróság előtt, és mindkét esetben felmentő ítélet született, mivel az adott esetekben a betegek maguk hozták működésbe a halált hozó szerkezetet, így az orvos ennél a pontnál aktívan nem működött közre.
A hasonló esetek megakadályozását célozza az a múlt év végén született törvényjavaslat Michiganben, amely más személy halálának elősegítését öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtaná. A jelenleg még bizonytalan jövőjű törvényjavaslat kapcsán egy, a javaslatot pártoló szenátor Jack Kevorkiant „rákos daganatnak” nevezte, akit el kellene tiltani az orvosi pályától.
Magyarországon is megoldásra vár még az eutanázia kérdése. A jelenlegi helyzet szerint az orvos dönt a haldokló életét fenntartó, illetve meghosszabbító kezelések alkalmazásáról vagy megszüntetéséről, orvosi indokokra hivatkozva. A mai hatályos jog értelmében közvetlen életveszély esetén a betegnek nem áll módjában visszautasítani az orvosi beavatkozást. Megoldásként sokak szerint felmerülhetne az Egyesült Államokban és néhány európai országban lehetséges úgynevezett „előzetes akaratnyilvánítás”. Eszerint a beteg a kezelés megkezdése előtt megbeszéli orvosával, hogy milyen kezelésekbe egyezik bele, és minek az alkalmazását nem kívánja: szükség esetén az orvos ennek értelmében tud dönteni.