OLEG TRUBECKOJ
Smaragdláz az Uralban

Köztudott vagy nem, mindenesetre tény: az orosz, pontosabban az urali smaragd a legértékesebb a világon. Minden magára valamit is adó múzeum vagy gyűjtemény igyekszik beszerezni ebből egy-egy példányt. Az urali Malisevo falvacska pedig talán az egyetlen olyan hely bolygónkon, ahol az elszíneződött szonda láttán a bajba került autós drágakővel próbálja kimenteni magát a hatóság karmai közül - miközben a körzetben hivatalosan három éve szünetel a bányászat.

Az öreg bánya titka Fotók: Szergej Fominih, Sygma

A történet 1993-ban kezdődött, amikor két cég megosztozott a smaragdbányán. Az egyiké lett maga a bánya, a másiké az összes hozzátartozó üzem, csiszolóműhelyek, infrastruktúra. A privatizáció után éles konkurenciaharc kezdődött közöttük - s bár mindkettőnek sikerült betörnie a külföldi piacra, a végén mégsem tudtak megegyezni. Az egyik ugyanis 40 százalékot kért a csiszolási munkálatokért - mire a másik nem adott nyersanyagot. Így aztán 1995-ben hivatalosan befejeződött a kitermelés, rá egy évre pedig megszűnt a lelőhely rendőri védeleme is. És ekkor kitört az urali smaragdláz...

Malisevo, az orosz Kánaán

Ahogy közeledünk Malisevo felé, havas halmok fogadnak bennünket, csak itt-ott meredezik egy-egy oszlop, foszlányokban lóg rajtuk a szögesdrót. Az útról nem lehet látni a „kincskeresőket” - de ahogy felmásztunk az egyik dombtetőre, kis fekete alakokat fedeztünk fel, akik ott vájkáltak a havas mezőben. Az elszántabbak estére is kinnmaradnak, és tábortüzekkel igyekeznek felmelegíteni a talajt. Tavasszal már jönnek többen is, hozzák az aszszonyt, a gyerekeket. Nyáron pedig az egész térségben nagy a nyüzsgés, a halmokat ellepik az emberek, mint megannyi szorgos hangya.
Egy másik beszerzési módszer a smaragderek felkutatása. A környékbeli erdőkben 3-10 méteres kutatóaknák sokasága árulkodik erről a sajátos „háztáji bányászatról”. A lelőhelyek pontos holléte apáról fiúra száll nemzedékek óta.
Az illegális smaragdbányászat fő forrása azonban a föld alatti bányászat maradt. Ezt is nehéz lenne eltitkolni: a felvonótorony kereke mindennap működik. „Fenn kell tartani az üzem működőképességét” - magyarázza a jelenséget Viktor Cselgakov. A volt bányaigazgató örömmel fogadott minket, ugyanis évek óta nem járt erre újságíró. „A karbantartási munkákhoz mindennap leereszkedik néhány ember a járatokba. A leadott biléták alapján azt is tudjuk, hányan vannak lenn, most például hárman” - magyarázza Cselgakov határozottan, miközben mi is „alászállunk”.

Fiúk a bányában

Sötét folyosók, poros lépcsők és egyre erősödő, baljós morajlás fogad bennünket. A sötétben egyetlen villanykörte világítja meg az irányítópultnál szunyókáló gyűrött arcú, pufajkás ügyeletest. A falon, ahol a három bilétának kellene lógni, nincs egy sem. Vezetőnk határozott mozdulattal felrázza az alvó dolgozót:
- Hányan vannak lenn?
- Úgy tízen lehetnek, azt hiszem... - hangzik a felelet.
Az igazgatónak nem okoz nagy meglepetést a válasz, de továbbra is mereven elutasít minden olyan feltételezést, mely szerint illegális termelés folyna a bányában. Kérdésünkre, hogy miért ugyanolyan mértékű az elektromos áram fogyasztása, mint az „aktív években”, nem adott egyértelmű választ, zavartan a karbantartási munkálatokat emlegette.
- Ezt csak az hiszi el, aki akarja - mondja egy másik interjúalanyunk, G. Szatarov, a csiszolóüzem vezetője. - A bányát hordják szét, ez teljesen világos. Rendszeresen dolgoznak ott nagy brigádok, több napig is benn szoktak maradni. Lemennek, kibányásszák a követ, feljönnek, és eladják. Ha elfogy a pénz, újra lemennek.

Kincs, ami nincs - vagy mégis?

S hogy hová kerülnek a drágakövek? A helyi piacon, ahol a krumplit, hagymát, fokhagymát árulják, viccből megkérdeztük az első kofát:
- Csókolom, smaragdja van-e?
Mire ő:
- Jaj, aranyoskáim, ma nincsen, gyertek holnap a smaragdocskákért!
Később a helyi rendőrőrsön megtudtuk: a drágaköveket akár három-négy órán belül megszerezhettük volna, ha rámenősebbek vagyunk, esetleg „megzizegtetünk” egy kis valutát.
A nagykereskedők óvatosabban működnek. Előzetes tárgyalások után (a rendőrségen több tízmillió rubeles telefonszámlákat mutattak nekünk) érkeznek a dílerek. Hozzák a pénzt, viszik az árut, aztán irány a határ. Nemrégiben fogtak el a seremetyevói repülőtéren egy bizonyos P. Kardasevet, aki hamis papírokkal, a görögös hangzású Kardasidosz név fedezékében próbált kicsempészni 1,6 millió dollár értékű drágakövet. Rendőrségi adatok szerint 1997-ben mintegy 15 millió dollárnyi smaragd vándorolt ki illegálisan Oroszországból.
A helyiek elmesélték az egyik különösen értékes, 28 karátos kő útját is: a szállító 50 ezer dollárt kapott érte - Izraelben már 600 ezerért adták el, majd további csiszolás után Amerikában lelt új gazdára 1,2 millió dollárért.
- Hogyan lehetséges, hogy a „smaragd-Kánaán” mindmáig létezhet? - kérdeztük a megyei rendőrség képviselőjétől.
- Nem ülünk ölbetett kézzel, külön csoport foglalkozik ezzel az üggyel” - tudjuk meg. A tiszt hozzáteszi:
- Több kisebb bűnelkövetőt felelősségre vontunk már. A nagyobbakkal egyelőre nem nagyon foglalkozunk: túlságosan nagy a veszélye annak, hogy az embert elteszik láb alól.

Hogyan tovább?

A helyzet orvoslását mindenki másképpen képzeli el: némelyek szerint vissza kell állítani az állami fennhatóságot. Mások úgy gondolják, hogy a bánya magánkézbe kerülése hozna végleges megoldást. Van, aki szerint az egészet el kell áraszta-
ni vízzel, „akkor rend lesz végre”. Döntsön a megye - vélik némelyek. A megye kész dönteni: régi vágyuk, hogy az ő fennhatóságuk alá kerüljön a smaragdbányászat. A helyi viszonyokat ismerők szerint korántsem biztos, hogy a megyei fennhatóság esetén Malisevo elvesztené a „világ legnagyobb illegális smaragdellátója” kitüntető címet.

Kommerszant vlaszty, 1998/7.
Fordította: Laudancsek Katalin