HOFFMANN ZSOLT
Pécs, a toleráns város
Beszélgetés Páva Zsolt polgármesterrel

Páva Zsolt, Pécs polgármestere a hét közepén Stockholmban vehette át az UNESCO „Városok a békéért” pályázat nyertesének járó kitüntetést. A polgármester szerint Baranya megye „fővárosát” a kisebbségi és menekültügyi kérdésekben tanúsított hozzáállása miatt tisztelték meg az Európában egyedülálló címmel.

Pécsi városrészlet Fotó: MolnART

- Polgármester Úr, hosszú út vezetett az UNESCO-díj elnyeréséig?
- Megmondom őszintén, kishitű voltam, mert nem hittem, hogy egy ilyen pályázaton a város sikerrel tudna szerepelni. De amikor szépen összeraktam magamban, hogy mi mindent tett a város az elmúlt nyolc évben, akkor úgy gondoltam: végül is miért ne, veszteni valónk nincsen. Ezután összeállítottunk a kollégáimmal egy harmincoldalas pályázatot, különböző mellékletekkel, és elküldtük az UNESCO címére. Sokáig csönd volt, egészen az elmúlt év őszéig, amikor is kaptam a pályázatokról egy vaskos, száz oldal körüli összefoglaló kiadványt, de ez elbírálási eredményről még nem szólt. Majd novemberben videoanyagot kértek a városról - akkor már egy kicsit úgy gondoltuk, esélyünk lehet a jó szereplésre. Aztán február közepén az UNESCO-nagykövettől kaptam telefonon egy értesítést, hogy Európában Pécs városa nyerte el ezt a díjat, és a vele járó huszonötezer dollárt.
- A kiírások szerint több szempont alapján bírálták el a pályázatokat. Ön mit gondol, miért éppen Pécsre esett a választás, hiszen Európából többek között Róma, Köln, Duisburg, Genf, Ostrava, illetve Budapest és Kecskemét is pályázott.
- Igazából nem tudom, mivel erről nem kaptunk indoklást. Mégis kiemelnék két elemet, miért eshetett Pécsre a választás: az egyik a kisebbségi, a másik a menekültügyek. A kisebbségi kérdésről azt kell tudni, hogy a városban számos, az anyanyelvét is használó, valamely nemzetiséghez tartozó polgár él, ők teszik ki Pécs lakosságának nyolc-tíz százalékát: németek, cigányok, horvátok, kisebb mértékben pedig szerbek, bolgárok, görögök. Én úgy érzékelem, hogy a nemzetiségi-kisebbségi kultúrának városunkban erősebb az intézményesült formája, mint más településeken. Ha belegondolunk abba, hogy nemrég még tőlünk egy ugrásnyira emberek azért gyilkolták egymást, mert valaki más nyelvet beszélt, más kultúrcsoporthoz tartozott, akkor ez nem lebecsülendő teljesítmény. Intézményeink közül unikumnak számít például a cigány gimnázium, ami nincs máshol a világon. Keresettek a nemzetiségi oktatási intézményeink, azonban említhetném a horvátok, a németek és a cigányság kulturális klubjait is. De van Pécsett horvát nyelvű színház is, amely szintén egyedi, hiszen Horvátországon kívül másutt nem működik ilyen. Ezek érzésem szerint azt szimbolizálják, hogy a helyi önszerveződések az önkormányzattal együtt próbálnak javítani a körülményeken, és ebben talán a város toleranciája is megmutatkozik. A másik fontos dolog a menekültügy. Pécs volt az a város, amelyet a menekültek hullámai a leginkább érintettek a délszláv háború idején. Elsőként a horvátországi magyarok érkeztek ide, majd amikor Eszéket - Pécs egyik testvérvárosát - ostromolták a szerbek, az eszéki idősek, gyermekek, nők találtak nálunk menedéket. Ez a város volt az első állomás, útjuk innen vezetett tovább. Mindemellett persze nagyon sokan itt is maradtak. Számomra akkor is és - utólag belegondolva - most is megható és megrendítő élmény volt, hogy ismeretlen pécsi családok fogadtak be számukra ismeretlen horvát családokat. Olyanfajta empátia, segíteni akarás, humánum volt az emberekben, ami tényleg példa nélküli. Már anekdota lett, hogy Pécsett befogadtak egy bosnyák elmegyógyintézetet teljes állományával - orvosokkal, ápolónőkkel, személyzettel és természetesen az ápoltakkal. Amikor vége volt a háborúnak, még jó pár hónapig itt maradtak.
Jelentősek a partnervárosi kapcsolataink is. Már 1956-ban - és itt fontos az évszám - aláírtak Lahti és Pécs között egy egyezményt, amely az első testvérvárosi kapcsolat volt Finnország és Magyarország között. Vagy a fellbachi szerződés, amely már a tizenkettedik évében jár. Ez volt a kommunista Magyarország első nyugatnémet-magyar baráti kapcsolata. Ebből az alkalomból a német államfő személyesen járt városunkban.
- Úgy tudom, Pécsnek olyan távoli országgal is van kapcsolata, mint az Egyesült Államok.
- Igen, van két amerikai partnervárosunk. Az egyik Seattle, Washington állam fővárosa, a másik pedig Tucson városa Arizonában, amellyel nyolc éve vettük fel a kapcsolatot. Főleg egyetemi szinten fűznek hozzájuk szoros szálak, Tucson anyagilag is támogatja a Janus Pannonius Tudományegyetemet. De partnereink között említhetném Izraelt is. Kapcsolatunk Alsó-Galileával 1992 elejére nyúlik vissza; ez egy pici kis településhalmaz, apró kibucokkal és mosavokkal a Galileai-tó északi részén, mintegy 6000 főnyi lakossal. Együttműködésünk keretében csereprogramokat bonyolítunk le, amelyek reményeim szerint a továbbiakban is sokat jelenthetnek a pécsieknek.
- Melyek a polgármester úr várossal kapcsolatos további tervei?
- Ezt a díjat védjegynek tekintem, amely jó ajánlás Pécsről és lakóiról. Ez az elismerés azonban főként a civil szférának és a humán oldalnak az elveit tükrözi, nincsenek benne gazdasági jellegű eredmények, mert azokat nem értékelte a pályázat. De örömmel mondhatom, hogy a város az utóbbi években jelentős gazdasági eredményeket is elért. Nem múlik el hét, hogy ne keresnének meg bennünket befektetők, és most már vannak konkrét üzletek, befejezett tárgyalások is, ami a város gazdasági helyzetét még inkább javítja. Az Európai Unióhoz való csatlakozással Pécs szerepe ismét felértékelődhet, mert Szeged mellett valószínűleg mi leszünk az unió egyik kapuja Horvátország irányába. Ez mindenképpen magában hordozza a potenciális fejlődés lehetőségeit.