Vissza a tartalomjegyzékhez

MÉSZÁROS MÁRIA
Egészséges lábbeli

A lábbeli nem elhanyagolható része öltözködésünknek. Egyrészt azért, mert a súlyunk minden grammja a lábunkra terhelődik, másrészt a divat uralma a cipőféléket sem hagyta érintetlenül. Bár a kínai és a japán dámák már sok évvel ezelőtt átlag 25-30 centiméter magas talpú topánokban sétálgattak, az ilyen lábbeliket a mai divathullám is felkapta. Dr. Marschalkó Péter, a Heim Pál Gyermekkórház ortopédia osztályának osztályvezető főorvosa azonban úgy véli, hogy a magas talpú cipők csak jól felépített felső résszel tudják stabilan tartani a bokát. A nehezebb talpak emelgetése ugyanakkor fokozottan terheli a lábat, állandó viselésük szinte felér egy hegymászással! Ezzel szemben a jó cipő bőven ad teret a lábujjaknak, az egyenletes és mérsékelt talpvastagság pedig a láb kényelmetlen ütközéseit csillapító réteget jelent, ami nemcsak a lábat, de a gerincet is kíméli.
A női divat szerves tartozéka a magassarkú cipő. A főorvos lapunknak elmondta, hogy az arasznyi magasságú cipősarkon való egyensúlyozás nagy erőkifejtést igényel, tartós viselete pedig igen káros lehet. Az Achilles-ín idővel megrövidül, emiatt érzi a magas sarokhoz szokott hölgyek jelentős része, hogy számára ez jelenti a kényelmes viseletet. A laposabb sarok ellenben jobban védi a kényes harántboltozatot, mivel a terhelés a talp egészén oszlik el. Az optimális sarokmagasság Marschalkó szerint 3-4 centiméter körül mozog.
Az ortopédai főorvos a férfiaknak a stabil kéreggel felépített, a lábujjaknak helyet biztosító, bőr felsőrészű, hajlékony talppal ellátott cipőket ajánlja. A nagyon igénybevett, fáradékony láb pihentetésének kiváló eszköze a biotalpú lábbeli, mely egyenletes súlyelosztása révén olyan hatást vált ki, mintha mezítláb járkálnánk - természetesen nem betonon, hanem inkább füvön vagy homokon.
Marschalkó a divatos edzőcipőkkel kapcsolatban megemlítette, hogy bár sokan szívesen hordják akár egész nap, nem szabad elfelejteni, hogy ezt a cipőfajtát elsősorban sportolásra tervezték. A hétköznapi igénybevétel más irányú terhelést jelent a lábunknak, amire az edzőcipő nem feltétlenül felel meg. Egész napos viselete állandó erőfeszítéssel terheli az érzékeny Achilles-inat, ezért megerőltető lehet a lábnak. Ahogy ruhát is váltunk a nap folyamán, ha a szükség vagy az alkalom úgy kívánja, a cipőt is érdemes váltogatni. A jó cipőválasztás kellemes hatása nem korlátozódik a lábunkra, egész közérzetünkre kihat - sőt, az egészségünket szolgálja!