„Tartsuk a jó irányt!” A Szabad
Demokraták Szövetségének választási kulcsmondata
határozott álláspontot fejez ki: a párt egyértelműen úgy
véli, e kormányzati ciklusban a gazdaság a megfelelő
pályára állt, s most az a tét, hogy a választók bizalmat
szavaznak-e annak a koalíciónak - így nekik -, amely a
stabilizációt végrehajtva megteremtette a fenntartható
növekedés feltételeit. Ugyanakkor a párt józanságát
bizonyítja, hogy nemcsak a sikereket sorolják fel választási
propagandafüzetükben, hanem elismerik a kudarcokat is: így
például bevallják, hogy az államháztartás reformja
korántsem volt olyan mélyreható kormányzásuk alatt, mint a
vállalkozások kereteinek átalakítása.
Ez azonban részben érthető is, hiszen az 1994-es
hatalomváltás után inkább a gazdasági tűzoltás várt a
koalícióra, semmint a nyugodt építkezés. Az SZDSZ
mindenesetre jól vizsgázott az eladósodás, a magas
államháztartási hiány és az infláció lángjainak
elfolytásából. Kérdés azonban, milyen sikerrel szüntetik
meg a „tűzfészket”, s az ezredforduló táján sikerül-e
egy számjegyűre mérsékelni az inflációt? Programjukban
mindenesetre úgy vélik, hogy az infláció visszafogásában
csak olyan ütemben szabad előrehaladni, hogy ne kelljen kemény
keresletkorlátozó intézkedésekkel fékezni a gazdasági
növekedést. Ez praktikusan azt jelenti, hogy az SZDSZ olyan
gazdaságpolitikát akar folytatni, amely a jelenlegi
eredményeket nem áldozza fel a népszerűség oltárán, s
mindent megtesz az ellen, hogy egy újabb Bokros-csomagot
postázzanak a lakosságnak. Ez a fajta gazdaságirányítás
ugyan nem kecsegtet látványos pozitív fordulatokkal, azonban
lehetővé teszi, hogy évről évre nőjön a lakosság
életszínvonala, s ha lassan is, de tovább javuljon a
vállalkozók közérzete. A szabaddemokraták ugyanis tisztában
vannak azzal, hogy nincsenek csodák, s a magyar gazdaságban sem
lehet egyik napról a másikra nagy eredményeket elérni. Így
például a munkanélküliség felszámolásában arra
koncentrálnak, hogy egyfelől normális életkörülményeket
teremtsenek a munkajövedelemhez nem jutó, családi
háztartásokba visszavonult embereknek, másrészt pedig a
legális gazdaságba akarják csalogatni az önfoglalkoztatásra
kényszerült, jórészt a feketezónában dolgozó
kisiparosokat. Emellett persze beruházásösztönző
intézkedéseket is terveznek, ám tapasztalatból tudják, az
ipari növekedés nem feltétlenül jár együtt a
foglalkoztatottak táborának bővülésével.
A szabaddemokraták programjukban kifejtik: a legfontosabb az,
hogy a gazdaság egyenletesen, évi öt százalék körüli
ütemben nőjön. Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha a
következő kormány vállalkozás- és beruházásösztönző
politikát folytat, ha sikerül elkerülni a forint
reálfelértékelődését és tovább mérséklődnek - az
államháztartás hiányával együtt - az adó- és
társadalombiztosítási terhek.
A bombasztikus elemeket egyáltalán nem tartalmazó program a
laikusok számára nem túlságosan érdekes olvasmányul
szolgál. Annál inkább a szakértőknek és a vájtfülűeknek.
Olvassa el azonban bármelyik táborbeli is a párt téziseit,
ugyanarra a következtetésre fog jutni. A szabaddemokraták
annak a folytatását ígérik, ami eddig történt:
kiszámítható gazdaságpolitikát.