Vissza a tartalomjegyzékhez

SZLAZSÁNSZKY FERENC
Vihar Fehérváron

„Akár élőlánccal is megakadályozzuk a hajléktalanszálló megnyitását városrészünkben” - jelentették ki szerdán a Székesfehérvárott rendezett lakossági fórum résztvevői. A környékbeliek szerint a hajléktalanok megjelenésével jelentősen csökkennének az ingatlanárak és megszaporodnának a lopások. Az önkormányzat illetékese viszont érthetetlen hisztériakeltésnek minősítette az esetet, különös tekintettel arra, hogy nem hajléktalanszálló, hanem nyugdíjasokat és árvákat befogadó krízisközpont megnyitását tervezik.

Székesfehérvár Sóstó és Rádió városrészének lakói tiltakoznak. Meg akarják hiúsítani a városi krízisközpont környékükre történő áthelyezését. Mint mondják, nem felejtették el a tavaly téli Rádió utcai romaügyet, az önkényes lakásfoglalásokat, a betöréseket, a részegek randalírozásait. Ezért félnek a hajléktalanok megjelenésétől. Nem hisznek az önkormányzat ígéretének sem, amely szerint az új szállásra a munkaszerződéssel és keresettel rendelkezők, valamint rokkantnyugdíjasok kerülnének, mintegy 30-35 fő. Horváth Istvánné, a körzet képviselője lapunknak elmondta: más városrészek is elutasították a tervet, nem kívánnak szomszédságba kerülni a hajléktalanokkal.
Botka Gáborné, a székesfehérvári krízisközpont vezetője viszont állítja, hogy a hajléktalan „elit” költözne át az új otthonba, a társadalomba való beilleszkedés reményében. A munkahellyel rendelkező, együttműködésre kész emberek esélyei javulnának, ha nem lennének összezárva alkoholista, kábítószeres vagy dolgozni nem akaró társaikkal. A vezetőnő szerint a „tiltakozók az igazán sérültek”, mert képtelenek elviselni a sajátjuktól eltérő sorsú emberek közelségét, és úgy gondolják: a krízisközpont lakói csak magukat okolhatják nehéz helyzetükért. Az ügyben az önkormányzat fogja kimondani a döntő szót.