Vissza a tartalomjegyzékhez


Torkos japán

Egy japán munkanélküli férfi 55 órán át evett egy nonstop étteremben anélkül, hogy egy jen is lett volna nála. A kófui illetőségű Vatanabe Sakaét a Royal Host nevű étteremben vette őrizetbe a rendőrség, miután nem tudta kiegyenlíteni 16 ezer jenre (125 dollárra) rúgó számláját, amibe a mintegy húsz elfogyasztott fogás került. Éhes emberünk péntekre virradóra egy órakor tért be az étterembe, és megállás nélkül rendelt és evett egészen vasárnap reggel nyolc óráig.
Az étterem alkalmazottainak azért nem tűnt fel a férfi gyanúsan hosszas jelenléte, mert egymást váltva szolgáltak fel. „Akartam egy jót enni” - mondta Vatanabe. A maratoni evő - a felsorolás teljessége nélkül - többek között gyömbéres sertéssültet rendelt, majd a tartalmasabb ételek után elfogyasztott egy kevés metéltet, kávés desszertet és csokoládés krémest. Nem maradt el a tengeri kagylókból készült leves sem, mindezt borral és narancslével öntözte meg, és persze kávét is rendelt. (MTI)