Vissza a tartalomjegyzékhez


Kobak bajnok

Egy angol férfi meglepő módon használta a fejét. Az 51 éves John Evans tömegeket ejtett ámulatba szombaton, amikor emelővillás targoncáról könnyedén felemelt, majd a fején egyensúlyozott egy 130 kilogrammos autókarosszériát. Evans ugyanezt emberekkel, sőt mosógépekkel is megtette már. Evans tizenhatszor döntött Guinnes-rekordot azzal, hogy különböző tárgyakat lebegtetett a fején.
A hajdani kőműves Londonban él feleségével és két gyermekével. Mint elmondta, nyolc évvel ezelőtt kezdett el nehéz dolgokat egyensúlyozni. Azóta a nyakbősége 55,8 cemtiméterre vastagodott. Két évvel később a hobbiból főállás lett, s Evans világkörüli bemutatókra indult. Többek között egy hordozható WC-t, egy telefonfülkét, sőt egy 126,8 kilogrammos sumo birkózót is balanszírozott már a fején. Rekordját tavaly decemberben állította fel, amikor 101 téglát (208,3 kilogramm) tartott a kobakján. Most új világrekord felállításával próbálkozik: 400 dobozos Coca-Cola csomagot szeretne a fején egyensúlyozni szingapúri bemutatósorozatának végén. (MTI)