Vissza a tartalomjegyzékhez


A drog hatalma ellen

Magyarországon az elmúlt években többszörösére nőtt a kábítószeres szenvedélybetegek száma. A társadalom szinte tehetetlenül figyeli a problémát, de az utóbbi időben egyre több olyan szervezet működik, amely az eddigieknél sikeresebben foglalkozik a rászorulókkal. Az alábbiakban Németh Zoltánnal, az S.O.S. Egyesület a Szenvedélybetegekért elnökhelyettesével folytatott figyelemre méltó beszélgetést közöljük.

MUNKATÁRSUNKTÓL

- Milyen a droghelyzet Magyarországon?
- Magyarország a kábítószer-fogyasztás tekintetében valóban a huszonnegyedik órában van. Ma már mindenfajta droghoz hozzá lehet jutni. A felmérések alapján Budapesten minden hetedik, Szegeden minden ötödik középiskolás diák kipróbált már valamilyen kábítószert.
- Mivel lehet magyarázni ezt a „drogrobbanást”?
- A kérdés rendkívül összetett. Egyrészt a vasfüggöny megszűnése miatt a kelet-nyugati kereskedelem, így a drogkereskedelem is szinte akadálytalanul valósul meg. Hazánk már nemcsak tranzitország, hanem a drogkereskedelem célpontja is. Másrészről a fiatalság körében népszerű zenei irányzatok - a rockzene, a heavy metal és a techno - szoros kapcsolatban állnak a kábítószerekkel, némely stílust csak droggal együtt lehet élvezni. Szerepet játszik még a fiatalok nagyfokú tájékozatlansága, mondhatnám: naivitása is ezen a téren. Nem ismerik a kábítószer igazi arcát.
- Milyen ez az „igazi arc”?
- Senki sem azért kezd el drogokat használni, mert kábítószeres akar lenni. Mindig van valami indok: vagy unatkozik és új élményeket keres, szórakozni akar, kalandra vágyik, vagy vagányságból, hogy megmutassa a bátorságát. Lehetnek problémái is, melyeket kábítószerrel próbál megoldani. Egyszóval „terve van” a kábítószerrel. Azt azonban nem tudja, hogy a drognak is terve van vele. Nem az indítóok miatt lesz valakiből kábítószeres, hanem maga a drog teszi azzá. A drognak zsarnoki természete van: először jó tündérként mutatkozik meg, jó élményeket okoz, elszédíti a fiatalt, egy új világba, új dimenzióba repíti. A drog nagyobb hatalom, mint az emberi akarat, tehát leépíti az akaraterőt a fiatalban, úgy, hogy ezt legtöbbször ő maga észre sem veszi. Egyre ellenállhatatlanabb késztetést érez a drog használatára, enélkül üresnek találja az életét. Ekkorra már belekerült a drog csapdájába, függővé vált tőle. A jó élmények egyre ritkábbá válnak, és a végén már csak azért használja a kábítószert, hogy a hatása alatt viszonylag normálisan érezze magát.
- Minden kábítószer függőséget okoz?
- Nemcsak függőséget okoz, de megváltoztatja a fiatal szermélyiségét is. Tudni kell, hogy a kábítószerek „csapatmunkában” dolgoznak. Szinte alig van olyan drogos, aki életében csak egy- vagy kétféle drogot használt; és általában nem a heroinnal kezdik el a drogos „karriert”. Diszkókban, technopartikon, házibulikon, kirándulásokon próbálják ki először az amfetamint, az LSD-t vagy a marihuánás cigit. Ezek az úgynevezett „kapu-drogok”, amelyek kezdőlépésként szolgálnak a többi kábítószer, végső állomásként az injekciós drogok felé. Nem mindenki lesz heroinfüggő, aki marihuánázni kezd, de nincs olyan, aki úgy halt volna meg heroin-túladagolásban, hogy ne marihuánával vagy egyéb kapu-droggal kezdte volna. Egyébként már ezek a szerek is veszélyesek lehetnek: egy Extasy tablettától például szívinfarktust lehet kapni, egy LSD-bélyeg a repülés képességének az érzését eredményezheti, amely életveszélyes helyzetbe is sodorhat.
- Hogyan lehet védekezni a kábítószerek térhódítása ellen?
- A leghatékonyabb és legolcsóbb védekezési mód egyértelműen a megelőzés. Ez mindenképpen komplex feladatot jelent: be kell vonni a prevencióba a szülőket, a pedagógusokat, és véleményem szerint, volt kábítószereseket is.
- Az S.O.S. Egyesület is végez ilyen tevékenységet?
- Igen, 1995-ben kezdtük el a prevenciós munkát, és elmondhatom: óriási igény mutatkozott az iskolák részéről. Rövid idő alatt országossá vált a programunk, vidéki csoportokat hoztunk létre, s mára 22 városban van képviseletünk. Tevékenységünk eredményeképpen a három év alatt több százezren hallhatták előadásainkat.
- Kiknek szólnak az előadások?
- Elsősorban általános és középiskolás diákoknak, szüleiknek és a tanároknak, de tartunk előadásokat egyetemistáknak, főiskolásoknak, egészségvédőknek, önkormányzati tisztviselőknek is.
- Miben áll ezek sikere?
- Nem tiltunk, hanem tényszerűen felvilágosítjuk a fiatalokat. El kell mondani a kezdeti kellemes hatásokat is, őszintén kell beszélni nekik, hogy olyan partnerként tudjanak elfogadni, aki nem akarja őket megfosztani semmi jótól. Egyesületünknek számos olyan tagja van, aki maga is kábítószeres volt. Ők is eljönnek az előadásainkra, személyes tapasztalatukon keresztül mutatják be a drogozás igazi arcát, alátámasztják és hitelesítik az előadót.