Játszani. Játszi könnyedséggel veszíteni Fotó: Korbely Attila
A főváros egyik túristaközpontjában gyakorta hatalmas
csődület támad, s bár a panoráma szemkápráztató,
némelyek tekintetét mégsem a város páratlan látványa
vonzza. Nemritkán már a torony tövéből szenvedélyes
kiáltásokat röpít mindenfelé a szél: „Ladys and
gentlemen...” Amott egy hölgy pufog magában. Táskáját,
nyakában lógó fényképezőgépét magához szorítja,
miközben felháborodottan visítja: „Felcsalogatják ide az
embereket, de csak azért, hogy kifosszák őket fényes
nappal!” Sarkon fordul, majd tehetetlenségét alkotásba
fojtja: levezetésként rázummol a Parlamentre. Eközben a
kupola alatt széles mozdulatokkal gesztikuláló férfi
magyaráz, percek múlva már erőteljes kiáltások hangzanak:
„Bitte! Recht? Oké, oké! Tot Zicher? Warten, warten!” A
német és angol keverékszavakkal előadott jelenet sajátos
népi játékot idéz. A figyelem középpontjában a közismert
„gyufás” vagy más néven „itt a piros, hol a piros”
áll. A Buda és Pest között hömpölygő Duna összes
hídjával sem tud akkora benyomást tenni a bámészkodókra,
mint a „játék” szereplői, akik egy alaposan kidolgozott
dráma előadásán fáradoznak. Csattognak a
fényképezőgépek, míg néhány méterrel arrébb formálódik
a dráma: „Hundert mark! No, Hunderttausend mark!”, már
tízezresek villannak elő. A kezüknél csak a szemük jár
gyorsabban. Elegáns úr lép elő a tömegből... Már észre is
vették: ő a következő áldozat. A trükköt megfigyelni
nehéz, majdnem lehetetlen. Beszélni pedig csak az beszél, aki
már kiszállt.
Zűrös gyermekkor
Tamást szülei az 1956-os forradalom után vidéken, a
nagyszülőknél helyezték el. Miután visszakerült Pestre -
Tamás szerint -, azért állt négy-öt tárgyból bukásra,
mert a fővárosiak nem bírták a nyírségi tájszólást. Ez
persze még nem elégséges magyarázat, mi vezette őt arra,
hogy évtizedeken át tiltott szerencsejátékokkal foglalkozzon.
Valami más is lehetett azért a dologban, mert a rendőr
százados papának sehogyan sem sikerült nagyobb hatást
gyakorolni a fiára, mint a grundokon csatangoló haveroknak.
- Nyolc-kilenc éves koromtól állandóan snúroztunk,
pénzzel játszottunk - meséli. - Feltűnően jó
kézügyességemnek, memóriámnak köszönhetően azonban
hihetetlenül gyorsan elsajátítottam a hamiskártyázás minden
csínját-bínját. Így hamarosan a kártyázás lett a
szenvedélyem.
A felnőtté válás nyilvánvaló jele az volt számára, hogy
elhagyta a verekedéseket, és figyelme egyre inkább a pénzre
orientálódott. Behúzódott a Belvárosba. Hogy is lehetett
volna meggyőzni Tamást a géplakatos mesterségben rejlő
páratlan lehetőségekről, amikor egy osztályvezető havi
fizetését kereste meg „mellékesen” - naponta. Így
aztán a kiszállás meddő fontolgatása helyett a folytonos
fejlődés lehetősége inspirálta.
„Soha nem szabad leragadni, hanem fejlődni kell” -
magyarázta a „szakmabelieknek”, akik húsz éve ugyanazzal a
trükkel keresték az aprópénzt. Kezdheti valaki dinnye- vagy
almalopással, vallja Tamás, aki ezt a gyakorlatban is
kipróbálta, de szegénységi bizonyítvány, ha leragad ezen a
szinten. Ha viszont az ember „továbbképezi” magát, akkor a
vágyai is vakmerőbbek lesznek. És Tamás keze egyre ügyesebb,
módszere egyre fifikásabb, s - ha arra volt szükség - a
lába egyre gyorsabb lett. Rövid időn belül kinőtte
hazánkat, „e lángoktól ölelt kis országot”: nemzetközi
szinten jegyzett „játékos” lett belőle. Leginkább
Franciaországot kedvelte, de ellátogatott a Szentföldre is.
„Szép lassan elhittem, hogy a bűnözés a szakmám, erre
születtem - mondja. - Hülyének néztem az embereket:
hiába dolgoznak, többségük mégis szegénységben él. Bezzeg
én akkor keltem, akkor feküdtem, amikor akartam, tele volt a
zsebem pénzzel, s a végén már húszmilliókban gondolkoztam.
Ezzel együtt gyakran kerültem hullámvölgybe, úgy, hogy
szinte mindent elveszítettem. Mindenáron meg akartam
gazdagodni, és az utazás, a tenger, a kaland utáni vágy
szinte észrevétlenül helyezett rá egy meghatározott
pályára. Oda-vissza, teljes mértékben kimerítettem a Btk-t.
Egy idő után azonban már senkiben sem bíztam, hiszen
kölcsönösen becsaptuk egymást. Aztán feltettem magamnak a
kérdést, hogy kiben lehet egyáltalán megbízni? Csak
magamban. De már ez sem hangzott jól igazán.”
Piros
Tamás csendesebb vizekre evezett. Hallott róla, hogy az
autópiacon több százezer forintok mozognak olyan emberek
kezében, akik se valutázni, se nyelvet beszélni nem tudnak,
csak az „itt a piros, hol a piros” nevű játékot űzik.
Gondolkodóba esett: minek strapálja magát, amikor játszi
könnyedséggel is kereshet. Tamás ebben sem volt
tehetségtelen. Rövid idő alatt lepipálta a pancserokat.
„Néhány hónap alatt már autókat, 200 grammos aranyakat
nyertem el ezzel a játékkal” - meséli, majd így
folytatja: „Az alvilági élet nélkülözhetetlen eszköze nem
csupán a kézügyesség, hanem a kommunikációs képesség és
az emberismeret - magyarázza -, hihetetlen sebességgel kell
reagálni, dönteni, válaszolni. A speciális nyelvezet mellett
bizonyos mozdulatok életbevágó jelzéseket is hordozhatnak.
Egy hatásos játszma kedvéért mindent be kell dobni.”
A szerencséseknek, akik még nem találkoztak Tamás egykori
barátaival, elmondjuk: a gyufás játék során három
lefordított gyufásskatulyát kevernek meg, közben az egyik
alatt ott lapul a gumigolyó. Egyszerű a feladat: egy-egy
tekerés után azt kell kitalálni, melyik skatulya rejti a
golyót. Egy „beépítetlen” játékos győzelmét azonban
lehetetlenné teszi, hogy a kérdéses golyót - egy-egy
keverés során - észrevétlen mozdulattal kiveszik, s ha
kell, legalább olyan észrevétlenül vissza is teszik. A
helyzet hitelessége végett néhány beépített ember nyer.
Vagy szándékosan veszít olyan helyzetben, amikor a
kívülállók jól nyomon követhették a golyót. Aztán ezen
felbuzdulva beszállnak mások is...
„Nagy huncutság és rengeteg apró dolog szükséges ahhoz,
hogy több százezret nyerjen valaki naponta - mondja Tamás,
aki havonta csillagászati összegeket keresett a kis piros
golyóval. - Ahhoz már igazán profinak kell lenni. A végén
annyira kidörzsölődtem, hogy akár két-három ember
munkáját is el tudtam látni. Olyan fokozatosan csaptam be az
embereket, hogy aki egyáltalán nem gondolta, éppen az lett a
következő áldozat. Sőt, a végén már én is áldozat
voltam. Borzalmas nem?” Tamás életében a fordulat akkor
kezdődött, amikor második gyermekük, Ágika születése után
a felesége, Klári, megbetegedett. Rákos vese- és
gyomordaganat miatt műtétre várt, ezért segítségre volt
szükségük. A hirdetésükre jelentkező nyolcvan babysitter
közül választották ki a legmegfelelőbbet, aki mindig nagyon
készséges és feltűnően nyugodt volt.
Nagyban a „nagybanin”
„Egyik este öt óra helyett hét órára érkeztünk haza -
emlékezik Tamás. - Sajnos elkéstünk, magyarázkodtunk, mire
ő azt mondta, hogy semmi baj, csak neki gyülekezetbe kell
mennie. Bevágódtunk a kocsiba és máris indultunk a Vasas
Folyondár utcai sportcsarnokába.” A zene ott fogta a
társaságot.
„A prédikációt hallgatva egyre előrébb mentem - mondja
Tamás.
- Ahogy lopakodtam egyre előrébb, valaki megállított, hogy
hova megyek? Meg akarok térni? Én teljesen tájékozatlan
voltam ilyen dolgokban, azt se tudtam, miről beszél. Templomban
kétszer jártam életemben - egyik alkalommal a perselyt
fosztottam ki.”
Tamás sírva ment előre a lányával, a felesége alig tudta
utolérni: „A megtérésemet követő reggel arra ébredtem,
hogy szinte lángol az egész testem. Ijedtemben pofozgattam
magam: normális vagyok? Elkezdtem olvasni az Ószövetséget,
és csak akkor nyugodtam meg, amikor a csipkebokorhoz értem: ott
is volt láng.”
Megkezdődött Tamás küzdelme a bűnöző életmód
felszámolásával. Nem volt könnyű, mivel máshoz nem értett.
A családot pedig el kellett tartani. Csak valahogy a bűnözés
már nem esett jól többet. Hamarosan elérkezett felesége
műtétjének napja is: a család, és az orvos legnagyobb
meglepetésére eltűnt az egyik daganat, a másikat pedig
likvidálták. Tamás a nagybani piac forgatagában kezdte meg
munkás hétköznapjait. Az első nap sikerélménye után,
amikor is sikerült megdupláznia magával vitt pénzét
(munkától még ennyi hasznot sem remélt), idővel egyre
nagyobb lelkesedéssel alkudozott. „Tanulatlan voltam, azt sem
tudtam, hogy mit veszek. De belejöttem pikkpakkra.
Helyzetfelismerő képességemet, azt hiszem, itt is kiválóan
tudom kamatoztatni. Már tele van a bukszánk. Megdolgozok
érte.”