Vissza a tartalomjegyzékhez


Hegyi-Karabah a tét

A Hegyi-Karabah jövője volt a fő vitatéma az örmény elnökválasztás első fordulójában. A kaukázusi ország számára a területi viták és a gazdasági nehézségek mellett nagy gondot jelent, hogy mind inkább elszigetelődik az egymással szövetséget kötött szomszédos iszlám államoktól.

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS

Egyik jelöltnek sem sikerült megszereznie a győzelemhez szükséges abszolút többséget az örmény elnökválasztás első fordulójában. Robert Ko-csarján miniszterelnök, jelenlegi ügyvivő elnök a szavazatok 39 százalékát kapta, míg Karen Demircsján, az egykori szovjet kormányzó 28 százalékot szerzett. A szavazás második fordulóját március végén tartják. Az előrehozott választásokat az tette szükségessé, hogy az előző elnök, Ter-Petroszján, a február elején kitört politikai vihar nyomán lemondott. Petroszján az Azerbajdzsánhoz tartozó, örmények lakta Hegyi-Karabahot hajlandó lett volna újból átengedni az azeri hatalomnak a Nyugat által szorgalmazott tárgyalások folytatása érdekében, emiatt azonban kormányának több tagja lemondott.