Vissza a tartalomjegyzékhez

MÉSZÁROS MÁRIA SZABÓ M. KINGA
Ezredvégi divatszélsőségek

Miről is szól a divat ma Magyarországon? Egyáltalán, ki vagy mi alakítja a divatot? A közízlés vagy egy-két divatdiktátor? Idén március elején immár tizennegyedik alkalommal rendezték meg a Budapesti Divatnapokat: 270 kiállító mutatta be alkotásait a BNV területén. Kérdéseinkkel több divatszakembert is megkérdeztünk.

Bán Csaba, aki a Magyar Divat Intézet megbízásából a magyar szezonális divattrendeket írja, kifejtette: a divat mindig is az emberről szólt, a mi életünket, érzéseinket tükrözi vissza, sőt az élet konkrét eseményei is befolyásolhatják. A fiatal divattervező, Tupy Márta hangsúlyozta az ezredvég hangulatának jelentőségét a divatban. Az ezredvég közeledte szélsőséges érzelmeket vált ki az emberekből, ez érződik mindkét divatszakember véleménye szerint a divatban is.
A divat alakulásának történetéről Bán Csaba röviden elmesélte, hogy a nyolcvanas évek elejéig minden lejátszódott ezen a területen, mindent „kitaláltak”. Ezt követően tíz éven keresztül a múltbeli ötletekhez nyúltak vissza a szakemberek. Miután már ezt a forrást is maximálisan kimerítették, ma gyakran a szélsőségekből, az ízléstelenségből próbálnak erényt kovácsolni a kifutókon. Szintén tendencia viszont a formák egyszerűsödése, konszolidációja, főleg a fogyasztói divatban. Bán Csaba beszámolt arról is, hogy míg korábban a nemek közötti különbség áthághatatlan volt a ruházkodás szempontjából, ma sokszor összemosódnak a határok, sőt valóságos „helycsere” történik: míg a női divatban a testközeli és a férfias vonalak dominálnak, s bizonyos militáns hatás érezhető a vonalvezetésben, addig a férfiak öltözködéskultúrájában nőies vonások jelentkeznek. Divat az uniszex, a praktikus, sportos öltözet is, melyet férfiak és nők egyaránt felvehetnek.
Hogy miért mondunk le ilyen könnyen nemi identitásunkról manapság? Ezt a kérdést a divatszakember is feltette magának. A feminista mozgalmak és az emancipáció mindenképpen hozzájárult a férfi- és női szerepek összemosódásához a XX. század második felére. De vajon mennyire tudatosan hordjuk ruháinkat? Tisztában vagyunk-e azzal, hogy a ruhák szín- és formavilága miből táplálkozik? Bán Csaba válasza nemleges. Véleménye szerint a nőknek talán fogalmuk sincs arról, hogy a katonaszabású kösztüm és a vastag talpú cipő a férfiasság jegyeit viseli, az urak sincsenek feltétlenül tisztában azzal, hogy a rózsaszínes árnyalatok nőies vonásokat tükröznek, arra pedig minden bizonnyal kevesen gondolnak, hogy a divatszakmában nagyszámban tevékenykedő homoszexuális divattervezők is hozzájárulnak az efféle stílus elterjedéséhez.
A Magyar Divat Intézet volt munkatársa, Erhardt Magda a Heteknek azt is elárulta, hogy gyakran gazdasági okokra vezethető vissza egy-egy stílusjegy. Például felhalmozódik bizonyos textilfajta, és a divattervezőkre hárul a feladat, hogy ruhát kreáljanak belőle. Arra is volt példa, hogy a festékgyártók egy felgyülemlett festékanyaggal keresték fel a divattervező cégeket, segítségüket kérve a hasznosításban, mire a következő szezonban mindenki türkizkékben pompázott. A jelenlegi helyzetet a állatvédő hadjáratok is befolyásolják: divatos a műszőrme, a műbőr, művelúr, hiszen az eredetiek feldolgozása korlátokba ütközik.
Tupy Márta úgy véli, hogy a ruha sokat elmond rólunk, így az öltözködés a személyiség kifejezője is. Az embernek meg kell találnia a divatban az egyéniségéhez illő darabokat - véli Tupy. Igaz tehát a régi mondás: nem a ruha teszi az embert - az ember teszi a ruhát!