Vissza a tartalomjegyzékhez

PETRŐCZ KATALIN
A szabadság szivárványa Washington és Pest-Buda között

„Minden ember egyenlőnek született, és olyan elvitathatatlan, a Teremtő Isten által reá ruházott jogokkal bír, mint amilyen az élet, a szabadság és a boldogság keresése” - nyilatkoztatta ki az amerikai alkotmány 1776-ban. Európa kénytelen volt elismerni: bár jóval régebb óta hordja a hátán a civilizációt, a polgári lét alapjainak lefektetésében ifjú „kollégája” jócskán megelőzte. Ilyen merészet a vén kontinens már régen mert gondolni.

„A márciusi napok nem ember műve. Az örökkévaló Istené” - írta Kossuth Lajos 1848. szeptember 18-án. A hazaszeretetet mindennek elébe helyező márciusi ifjúság a „független nemzeti lét elenyészhetetlen jogá”-ért indult harcba. A magyarság elé a mai napig példaként állított nemzedék nemzetmentő mondanivalója napjainkban is éppoly aktuális a polgári Magyarország megteremtésére áhítozó polgárok számára, mint volt kerek százötven évvel ezelőtt, amikor ennek legfőbb akadályát a Habsburg-házban látták. Azóta nemcsak az osztrák uralkodóház hatalma, hanem a már akkor is fenyegető orosz jelenlét is elhárult a független nemzetté válás útjából - legalábbis amennyire erre Európa keretein belül lehetőség adódik.
Ki hát a magyar? Meglepő, de ez a kérdés nem okozott akkora fejtörést a forradalmi kormány számára, mint ahogy azt a mai parlamenti hangulat alapján feltételezhetnénk. Ki a magyar? „Bíz itt tiszta faj egy sincs” - írta Kossuth, nemzetek mindazonáltal már akkor is léteztek. Ki a magyar polgár? „A polgári társaság nem hadsereg. Alkotmányos országban a társadalomnak nemcsak kötelességei vannak, hanem jogai is. A rend érdekét (melynek nevében annyi bűnt követtek el) össze kell egyeztetni a szabadság érdekeivel” - olvashatjuk A megyei szervezetről című, 1883-ból származó levelében. A számba jöhető egyesítő erők között az államférfi gondolataiban nem találjuk se a nyelvet, se a vallást: szabad emberek szabad közösségének képe bontakozik ki írásaiból, akik valamilyen „varázslat” folytán mégis mind hazájuknak érzik az országot. A fiatal amerikai demokrácia példája reményt keltett egy európai rendszerváltást illetően, nem véletlen, hogy Kossuth a következőket jegyezte fel tapasztalatai alapján: „Kevés tova mozgás volt olyan, mely fontosságában s az emberiség jövőjére való kihatásában Amerika legutóbbi felfedezésével mérkőzhetnék.” Színesebb, ezzel együtt elkötelezettebb társadalmi bázissal rendelkező nemzetet aligha találunk, amelynek tagjait ugyanakkor személyes elkötelezettségeik alapján nemigen lehetne egy táborba sorolni. A nemzeti érzület kívánalmai nem helyezik szükségszerűen szembe az egyéni boldogságkeresést a nemzet érdekeivel. A történelmi tapasztalat sok esetben inkább éppen azt látszik bizonyítani, hogy nehezebb szétverni egy nemzetet, mint hatalmi eszközökkel állammá gyúrni.
Az amerikai példa megtermékenyítette a 48-as szabadsághősök gondolkozásmódját. Kossuth Magyarország föderatív átalakításáról szőtt terveket, melynek alkotmánytervezetét Kütahyából, törökországi emigrációjából küldte meg a magyar parlamentnek elbírálásra. Ez tartalmazta volna többek között a nemzetiségek önrendelkezésének jogát, a megyék többségi nyelvhasználatát, a szabad vallásgyakorlatot, ami mind az egyéni boldogulást volt hivatott elősegíteni, tudván, hogy csak elégedett polgárok alkothatnak működőképes és kormányozható államot. Európából nem csupán a kalandvágy vagy a meggazdagodás reménye csábította át az embereket az új kontinensre. A boldogság keresésének szabadsága az uralkodók és az egyház által kiszabott utaknál is komolyabb vonzerőt gyakorolt. „Elmentek a jólétből az ismeretlen nyomorba - írta Kossuth 1877-ben a protestáns pilgrimekről -, csak hogy ott szabadon imádkozhassanak - oly motívum, melyre a szerves élet physikai törvényei nem nyújtanak analógiát.” Vagyis materiálisan megfoghatatlan életszükséglet hajtotta őket: a lelkiismeret szabadságának vágya. Ez a szükséglet nem korlátozható térben és időben, a mai ember - beleértve a magyar embert - éppen olyan mélyen vágyik erre a szabadságra. A történelem igazolta az amerikai álmot: a szabadsághoz való ragaszkodás olyan érték, amely néppé formált egy nem népet az új kontinensen. A rend érdeke eszerint összeegyeztethető a szabadság érdekeivel.
Az amerikai alkotmány a szabadságjogok felsorolásával kezdődik, az alkotmányt módosító feljegyzéseket 1791-ben Bill of Rights, azaz Jogok Jegyzéke néven csatolták a meglévő irathoz. Európában a szabadság már-már az anarchiával párhuzamos jelentésű fogalomként használatos, a „rend” kedvéért ezért csupán a mindenkori uralkodó elit számára biztosít jogokat. Pedig maga a miniszter szó is szolgálatra utal az angol nyelvben. Az állam vezetőinek eszerint szolgálóknak kellene lenniük, a velük önként (és saját, jól felfogott érdekükben) együttműködő polgárok érdekeit lennének hivatottak szolgálni. „Az institutiók visszahatnak az erkölcsökre” - írta Kossuth az előbb említett levelében. Ha tehát igaznak fogadjuk el a nemzetről felelősen gondolkodó államférfi szavait, minisztereink sokat javíthatnának példájukkal az „erkölcsökön”. Ezt logikusan követné, hogy az immár nagykorúnak tekintett polgárok egyéni boldogságkeresésének útját ne rendszabályozzák.