Vissza a tartalomjegyzékhez


Európa Törökország nélkül

Londonban 26 EU-tagállam és tagjelölt részvételével került sor az Európai Konferencia elnevezésű tanácskozásra, melynek nyitóülésén Horn Gyula miniszterelnök is részt vett. A londoni csúcstalálkozón szó esett a kábítószer és a szervezett bűnözés elleni küzdelemről, a környezetvédelemről, valamint a közös kül- és biztonságpolitikáról. Robin Cook angol külügyminiszter a sajtóértekezleten visszautasította azokat a vélekedéseket, melyek szerint a brit EU-elnökséget megaláztatás érte volna török részről azzal, hogy Ankara nem küldte el képviselőit a csütörtöki londoni konferenciára. Cook kijelentette: a döntés Törökország szuverén joga és belügye. A külügyminiszter hozzátette, hogy Ciprus „igen erős tagja a jelöltek mezőnyének, életszínvonala sokkal magasabb, mint a többi pályázónak, és nagyon sajnálatos lenne, ha az ankarai és a ciprusi török ellenállás visszavetné felvételének folyamatát”. (MTI)