Vissza a tartalomjegyzékhez


Román félelmek az önredelkezéstől

NAGYVÁRADI TUDÓSÍTÓNKTÓL

„Részben sikeres” - így jellemezte Seres Dénes szenátor lapunk kérdésére az RMDSZ részvételét a román kormánykoalícióban. Az erdélyi politikus szerint „megszületett a közigazgatási és a tanügyi törvény módosítása, ugyanakkor a kormányprogram gazdasági vonatkozásait nem sikerült követni.”

„Az önkormányzatiság kérdése még mindig félelmet és politikai indulatokat vált ki, annak ellenére, hogy egy állam szuverenitását nem a regionális vezetés, hanem az általános jólétet veszélyeztető gazdasági válság fenyegeti”- jelentette ki Takács Csaba, az RMDSZ országos ügyvezető elnöke azon a konferencián, amelyet Nagyváradon tartottak az RMDSZ önkormányzati tanácsa és a budapesti Határon Túli Magyarok Hivatala szervezésében. A tanácskozáson elhangzott, hogy Romániában a demokrácia fejlődése elképzelhetetlen a helyi önrendelkezés, önigazgatás nélkül, amíg nem válik természetessé, hogy a polgároknak közük van életük és környezetük alakításához. Ennek keretében biztosítani kell a különböző életmódok, értékrendek és a lelkiismeret teljes körű szabadságát is.
„Az előző kormánynak nem állt érdekében az önkormányzatiság megteremtése, mivel ők egy olyan hosszú távú kormányzásra rendezkedtek be, amelynek alapfeltétele a központi irányítás volt” - mondta a Heteknek válaszolva Seres Dezső szenátor, aki a helyi autonómiák romániai jövőjéről szóló előadásában kifejtette: „A jelenlegi helyzetben az egyik legnagyobb akadály a szükséges pénzügyi háttér megteremtése. Sajnos, sok olyan hely van, ahol az anyagi feltételek hiánya szab gátat az önrendelkezésnek, ezért továbbra is jelentős a kormány közvetlen beavatkozása.”
Takács Csaba úgy véli: „Európa nem a kormányok, hanem a régiók, az önkormányzatok Európája lesz.” Az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint Románia tagállami felvételéhez elengedhetetlen az állami hatalom decentralizációja, a közigazgatási reform és a helyi önkormányzatok vezetésének elfogadása. „Romániában azonban az 1996-os választások óta sem sikerült stabil jogi keretet biztosítani a tanácsi rendszerről az önkormányzatiságra történő átálláshoz” - vélte a romániai magyar politikus.
Takács Csaba emlékeztetett arra, hogy ilyen törekvések már a két világháború között is léteztek, annak ellenére, hogy 1923 után, Románia egyesítését követően, az országot egy erős, központosított vezetés és közigazgatási rendszer jellemezte. A kommunista rendszer idején mindez tovább fokozódott, olyannyira, hogy az eredetileg francia mintára létrejött kormányzási forma „a felismerhetetlenségig eltorzult”. A decentralizációs elveket egy 1997-es kormányrendelet fogalmazta meg újra, amelyből azonban eddig csupán a kisebbségi nyelv használatáról szóló rendelkezés valósult meg. „Az RMDSZ partnernek tekinti a román kormányt” - hangsúlyozta a szövetség ügyvezető elnöke, aki szerint az együttműködés során a szövetségnek „a magyar kisebbség jogainak képviselete mellett az egyes régiók sokrétű problémáit is fel kell vállalnia”.