GRÜLL TIBOR
A földünkön valaha létezett és ma is létező
civilizációk mindegyike kialakította sajátos időszámítási
rendszerét. A görögök az első olimpiai játéktól (i. e.
776), a rómaiak Róma alapításának legendás dátumától (i.
e. 753), a rabbinikus judaizmus a világ teremtésének
kikövetkeztetett időpontjától (i. e. 3761), a muszlim vallás
Mohamed Mekkából Medinába történt menekülésétől (i. sz.
622), a francia forradalom a köztársaság első évétől
(1792) számította, illetve számítja éveit. A legelterjedtebb
időszámítási rendszer azonban kétségtelenül a keresztény
naptár, amelynek alapját a Názáreti Jézus Krisztus
születéséhez kötik. Ezért beszélünk „Krisztus előtti”
(Kr. e.) és „Krisztus utáni” eseményekről, amely megfelel
a „polgári időszámítás” i. e. (= időszámítás
előtti), illetve i. sz. (= időszámítás szerinti)
jelöléseinek.
„Nulla” előtt
Manapság gyakran hallani egyes történelmi felekezetek
részéről, hogy 2000-ben ünnepeljük Krisztus születésének
kétezredik évfordulóját. A dolog azonban nem ilyen egyszerű:
Jézus Krisztus ugyanis nem „nullában” (vagyis az
időszámítás kezdetekor), hanem minden bizonnyal Krisztus
előtt 8-ban vagy 7-ben látta meg a napvilágot. A Jézus
születésével és gyermekkorával kapcsolatban legtöbb
információval szolgáló Lukács evangéliuma a születés
időpontját Augustus császár (i. e. 27-i. sz. 14)
népszámlálási rendeletének idejére teszi, amikor Publius
Sulpicius Quirinus volt a szíriai helytartó. A Jézus
születése utáni betlehemi gyermekgyilkosságokat Nagy Heródes
(i. e. 37-4) rendelte el. Ebből egyszerű logikával
kikövetkeztethető, hogy Jézusnak valamikor Augustus trónra
lépése és Heródes halála (i. e. 27-4) között kellett
születnie. De szűkítsük tovább a kört. Augustus kőbe
vésett önéletrajza, a híres Ankarai emlékmű szerint a
császár három nagy népszámlálást tartott a birodalomban:
i. e. 28-ban, i. e. 8-ban és i. sz. 14-ben, halála évében.
Vagyis az egyetlen szóba jöhető évszám: i. e. 8. Most
ellenőrizzük ezt a dátumot az egyetlen kérdőjeles adattal:
Quirinus szíriai helytartóságával. Róla sokáig csak azt
tudták, hogy i. sz. 6-8-ig kormányozta Szíria provinciát
- vagyis (ujjongtak a bibliakritikusok) Lukács adatai
tévesek. Csakhogy a XIX. század legnevesebb német
ókortörténésze, Theodor Mommsen feliratos adatok alapján
egyértelműen bebizonyította, hogy a konzulviselt Quirinus,
Augustus befolyásos és hűséges embere, i. e. 11 és 7
között éppen a Libanon-hegységben fellázadt itúreaiak ellen
vezetett hadjáratot, sőt összeírást is tartott, amelynek
során „117 ezer főt számláltak meg” a római
hivatalnokok. Vagyis Lukács adatai helyesnek bizonyultak, és a
názáreti Jézus Krisztus valóban valamikor a mai
időszámításunk előtti 8-ban vagy 7-ben született meg a
júdeai Betlehemben. Úgy tűnik tehát, hogy az emberiség
kissé lekésett Jézus Krisztus születésének 2000.
évfordulójáról, hiszen azt 1992/93-ban kellett volna
megünnepelni.
De miből adódik ez a néhány éves eltérés a naptárban? Nem
másból, mint a későbbi korokban szükségszerűvé vált
naptárreformokból. Mai kalendáriumunk alapjai közvetlenül
római eredetűek. Valamennyi hónapnevünk, sőt maga a
kalendárium szó is a latin nyelvből származik. Julius Caesar
(akinek nevét a nyár legforróbb hónapja őrzi) i. e. 46-ban
végeztette el az addigra már kaotikussá vált római naptár
reformját: elrendelte, hogy minden 4 év közül 3 legyen 365
napos, a negyedik pedig 366 napból álljon. A szökőnapot pedig
február hónapba iktatta be. A kereszténység államvallássá
létele után praktikus és elméleti megfontolások egyaránt
indokolttá tették az addigi naptár reformját. Ennek
elkészítését Dionüsziusz Exiguusz római apát 525-ben
végezte el. A húsvét időpontjának kiszámítására
szolgáló táblázataiban először szakított azzal a
gyakorlattal, hogy az éveket Diocletianus trónra lépésétől
(i. sz. 284) számolja, mivel „méltatlan dolog az éveket
olyan ember uralmától kezdve számolni, aki inkább zsarnoknak
nevezhető, semmint császárnak”. Közölte, hogy az
időszámítás alapjává „az Úr megtestesülésének
évét” fogja tenni, amely ily módon a 195. olimpiai évvel,
illetve a Róma alapításától számított 754. évvel esett
egybe. Európa nyugati felében hamar elterjedt az új
időszámítási módszer, s a XI. századtól kezdve már
kizárólagossá is vált. (Bizáncban váltig ragaszkodtak
saját rendszerükhöz, amelynek kiindulópontja a világ i. e.
5509-ben történt teremtése.)
Elmúlt 2000?
A Julius Caesarról elnevezett Julianus-naptár, illetve annak
„keresztényiesített változata” 365 és egynegyed nappal
számolta az éveket. Ez azonban 11 perc 13 másodperccel
rövidebb volt a napév tényleges hosszánál, amely 365 nap és
hat óra. Így ez a csekély hiba évszázadok alatt már napokra
duzzadt. A tridenti zsinaton 1578-ban XIII. Gergely pápa
kezdeményezte a naptárreformot, amelyet 1582-ben emeltek
törvényerőre. A Gergely-féle (gregoriánus) naptárt a
katolikus országokban azonnal bevezették, hazánkban az 1588-as
országgyűlés iktatta törvénybe. A protestáns és
görög-ortodox államok a „pápista” újítást gyanakodva
fogadták, Anglia csak 1753-ban, Oroszország pedig csak 1918-ban
tért át az új naptárra. (Ez volt az oka annak, hogy az
októberi forradalmat novemberben kellett megünnepelni.)
Új évezred küszöbén állunk. Az ezredévfordulók tájékán
pedig rendszerint megnövekszik az úgynevezett khiliasztikus
várakozások felé való nyitottság (a görög khiliosz = ezer
szóból). Különösen igaz ez a Krisztus születése utáni
második ezredév végén. Ennek oka pedig alapvetően az
emberiségnek a történelem végkifejlete felé irányuló
várakozása. Sokan teszik fel Francis Fukuyama bestsellerré
vált könyvének címével a kérdést: valóban elérkezett
volna a „Történelem vége”? Egy biztos: akármilyen
választ is adunk erre a kérdésre, majdnem biztosra vehető,
hogy nem a mai időszámításunk szerinti 2000-ben várható a
harmadik világháború, meteorhullás, napkitörés vagy más,
kozmikus katasztrófa, amely pontot tenne az emberiség földi
pályafutásának végére. Mindezzel nem azt tagadjuk, hogy
lesznek ilyen események, pusztán a bimillennium iránti
felfokozott várakozásokat és az e mögé bújtatott felekezeti
ideológiákat nem tartjuk kellően megalapozottnak.