Mióta a Szovjetunió felbomlott, s ezáltal a kelet-nyugati
szembenállással jellemzett kétpólusú világrend megszűnt,
úgy tűnik, Jeruzsálem városa lett a föld politikai
egyensúlyának kulcsfontosságú helye. E „globális
mérleg” karjának „felfüggesztési pontja”, más képpel
élve: az a csapágy, amely körül a világtörténelem tengelye
napjainkban elfordul. A nyugati média és a világ vezető
hatalmainak kitüntetett figyelme nem véletlenül irányul
Izrael térségére, még ha mi, posztkommunista országunk fiai
- alighanem neveltetésünkből adódóan - nehezebben
vesszük is észre, hogy az elmúlt húsz év változásai nem
csak számunkra hoztak új időket: a világ egészének
politikai erővonalai rajzolódtak át. Miközben
rendszerváltásunk jó-rossz mámorából lassan ébredezni
kezdünk, meglepetéssel vesszük észre, hogy az elmúlt
évtizedekben tanult gondolkodási sémáink e mostani, új
nagyvilág megértéséhez már azt a látszólagos magyarázatot
sem tudják megadni, amellyel a régit még lehetségesnek
látszott (félre)értelmeznünk.
Az a földrajzi pont, amelyen e globális politikai egyensúly ma
felborulhat, s ahol ez egészen biztosan világháborúhoz
vezetne, közelebbről is pontosan meghatározható: a
Jeruzsálem óvárosában található Templomhegy ez a hely.
Egyszersmind itt feszül egymásnak a legerősebben az a két
erő, amelyek szembenállása ma globális méretekben
veszélyezteti a békét: a nyugati zsidó-keresztény
civilizáció és az iszlám. A Templomhegy körül fennálló
konfliktus pedig nem értelmezhető a (dialektikus és
történelmi) materializmus kiindulópontjáról. Ebben a
városban ugyanis nem „a lét határozza meg a tudatot”: ez a
konfliktus alapvetően vallási jellegű.
A jeruzsálemi Templomhegyen épült fel ugyanis háromezer
évvel ezelőtt a zsidó Salamon király Temploma, amely Izrael
vallási életének abszolút központja volt. Amikor a rómaiak
i. sz. 70-ben lerombolták a második Templomot, megkezdődött a
zsidó nép kétezer éves szenvedése és szétszóratása. A
Templomhegy körül kialakult mai helyzetet lehetetlen
megértenünk, ha nem tudatosítjuk: a zsidó vallás legfőbb
reménye, programja és végső célkitűzése ettől kezdve az
Izrael földjére való visszatérés, Jeruzsálem
birtokbavétele és a Templom felépítése volt - mind a mai
napig. A Templomhegy e nép hitének legszentebb helye. Még
Herzl Tivadar, a teljesen világi zsidó is - a cionizmus
mozgalmát leginkább ösztönző Ősújország című
könyvében - úgy ír a majdani Izrael államáról, mint
amelynek középpontjában az újjáépített Templom áll majd.
Közismert, és századunk legmegrendítőbb eseményei közé
tartozik az az euforikus pillanat, amikor 1967-ben Jeruzsálem
óvárosa s vele a Templomhegy - kétezer év reménykedése
után - ismét a zsidó állam fennhatósága alá került. Ám
ugyanazon a napon az izraeli vezetés visszaadta a Templomhegy
területét a jordániai vallási rendőrség fennhatósága alá
- hogy ne törjön ki azonnal a világháború. S bár a
terület azóta Izrael államához tartozik, zsidók vallási
célból nem léphetnek be - legszentebb helyükre. A Templom
újjáépítéséről pedig még beszélni sem nagyon szabad. E
tervnek - amely a zsidó hit legfontosabb célja, vallásuk
középponti eleme - hivatalos körökben történő puszta
megemlítése is világháborús okká válhat. Viszont a zsidó
vallást sem lehet átírni. E nehéz helyzet gyökerei az
emberiség és főként a nyugati kultúra négyezer éves
mélységébe nyúlnak le. Kihúzásuk nemcsak nagyon nehéz
lenne, hanem több évezredes jelentőségű globális
civilizációs-kulturális korszakváltáshoz is vezetne - ha
lenne, aki túlélné a nukleáris világégést.
Ugyanez a terület egyúttal az iszlám vallás szent helye is,
bár jóval később lett csak azzá. S noha Jeruzsálem neve
egyszer sem szerepel a Koránban - míg az Ószövetségben
657-szer, az Újszövetségben pedig 157-szer -, a kései
iszlám tradíció úgy magyarázta Mohamed „éjszakai
utazásának” történetét, hogy az abban szereplő „távoli
sarok” kifejezés Jeruzsálemre vonatkozik. (Meg kell
ugyanakkor jegyezni, hogy a Korán Palesztinát mindig mint
„közeli föld”-et említi. Egyes kutatók véleménye
szerint a „távoli sarok” valójában Mekka városának egyik
pontja volt.) A látomásban vagy álomban történt utazás
során Mohamed egy nő fejű és pávatollakkal rendelkező
szárnyas lovon érkezik a „távoli sarok” sziklájához,
ahol egy fénylétrán felmászik a hetedik mennybe, majd
ugyanígy visszamászva és visszarepülve reggelre már otthon
van. Később azután Omár kalifa és emberei is imádkoztak a
Templomhegyen i. sz 636-ban, de különlegesen szent hellyé csak
azután nyilvánították, hogy két rivális kalifa próbálta
megszerezni a teljes uralmat az iszlám világ felett, és
közülük a Damaszkuszban uralkodónak szüksége volt egy Mekka
és Medina tekintélyével vetekedni képes helyre, mivel azok
felett ellenfele uralkodott. Ekkor, 687-ben építtetett a hegy
csúcsán lévő szikla fölé - amelyen a zsidó Templom is
állhatott egykoron - egy mecsetet, a ma aranykupolájáról
közismert Szikladómot. A muzulmánokat azonban mégsem tudta
elcsábítani Mekka és Medina kultuszától. Ebben az
időszakban kezdik átértelmezni Mohamed látomásának
történetét Jeruzsálemre vonatkoztatva. Maga Omár kalifa
ötven évvel korábban még így nyilatkozott: „Nekünk,
muzulmánoknak nem kell megszentelnünk ezt a sziklát, csak
annyit kell tennünk, hogy a mekkai Kába felé forduljunk
[imáinkban]”. A korai iszlám tehát tagadta a hely
szentségét. Ezért furcsa módon az iszlám hívők mind a mai
napig a Szikladómnak háttal imádkoznak. (Ezzel szemben a
zsidók a föld minden pontján a Templomhegy felé fordulnak ima
közben.) Később a tér déli oldalán még egy mecsetet
építettek, amelyet Al-Akszának („távoli sarok”) neveznek
a Mohamed-történet után; majd pedig a keleti kapu elé -
amelyen át a zsidó hit szerint a Messiás a Templomhegyre
érkezik majd - muzulmán temetőt létesítettek, hogy zsidó
szempontból tisztátalanná téve a területet,
megakadályozzák eljövetelét. Mindez akkoriban a bizánci
kereszténységgel szemben is alkalmazott stratégia része volt.
Így vált Jeruzsálem iszlám szent hellyé, de csak
harmadikként Mekka és Medina után.
A helyzetet még tovább nehezíti a muzulmánok hite a fegyveres
harcot, a dzsihádot illetően. Az iszlám vallás alapvető
tanítása a vallás és a politikai állam abszolút
egyesítése, tehát a modern demokratikus elv, az egyház és az
állam szétválasztása elvének pontosan az ellentétében
hisznek. Az iszlám lényegéhez tartozik az a nyílt hitvallás,
amely szerint az igaz hitet és erkölcsöt az államhatalomnak
kötelessége háborúk révén folyamatosan terjeszteni, hogy a
lehető legtöbb ember kerüljön annak uralma alá. A végső
cél: az egész földet az iszlám uralma alá hajtani, és
teljesen kiirtani a „hitetlenséget”. A Korán ezt tanítja:
„Amikor a szent hónapok elteltek, mészároljátok le a
bálványimádókat mindenütt, ahol megtaláljátok őket,
fogjátok el és börtönözzétek be őket, és minden leshelyen
fekve várjatok rájuk...”, harcoljatok azok ellen, akik nem
hisznek Allahban és az Utolsó Napban, és nem tiltják, amit
Allah és Küldöttje megtiltottak, akik nem gyakorolják az
igazság vallását..., amíg nem fizetnek sarcot és meg nem
alázkodnak!” Egy másik helyen pedig így buzdít:
„Harcoljatok ellenük addig, amíg már nincs többé
kísértés és Allah hite nem győz; akkor viszont már nincs
több ellenségeskedés, csak az igazságtalanok ellen. Allah
azokat, akik javaikat és életüket harcban kockáztatják, az
otthonülők fölé emelte. Ha hitetlenekkel találjátok szembe
magatokat, fejet leszegve küzdjetek, míg öldöklést nem
rendeztek közöttük, majd fűzzétek szíjra a bandát...”
E vallás harciassága a legfőbb oka annak a világháborús
veszélynek, amelyet a zsidóság jelenléte jelentene a
Templomhegyen. Így az a paradox helyzet állt elő, hogy Izrael
államában, amely demokratikus országként minden polgára
számára biztosítja a szabad vallásgyakorlás jogát, egyedül
a zsidó állampolgároknak nincs joguk ahhoz, hogy hitük
legszentebb helyén építkezhessenek, vagy akár csak
imádkozzanak.