Vissza a tartalomjegyzékhez


Muster lába rövidebb

Szomorú hír az osztrák teniszbarátok számára miszerint Thomas Muster egykori világelső osztrák teniszezőnek minél hamarabb abba kellene hagynia a versenyzést. A játékosnak Rudolf Schabus, a Davis-kupa csapatának orvosa ajánlotta a visszavonulást, szerinte megingott egészsége ezt feltétlenül szükségessé teszi. Ronald Leitgeb, az elsősorban salakon remeklő csillag edzője be akarja perelni az orvost, mert véleménye szerint ezzel a kijelentésével komoly károkat okozott Muster hírnevének.
Schabus viszont kitart szakvéleménye mellett, mondván: orvosi szempontból semmiképp sem ajánlható, hogy Muster továbbra is teniszezzen, mivel megoperált bal térdében súlyos ízületi betegséget diagnosztizáltak. Ezenkívül a műtét következtében megrövidült a teniszező bal lába, ami módosította a medence terhelését, s ez hosszabb távon komoly gerincbántalmakat okoz. A baleseti sebész szerint teljesen tönkrementek Muster porckorongjai is.
A 30 éves osztrák játékosnak ettől függetlenül tervei vannak, s edzője szerint ezt a szezont teljes erőbedobással végig akarja játszani.