Vissza a tartalomjegyzékhez


Dinamo – a betoncsapat


A manchesteri Paul Scholes (balra) és a monacói John Collins küzd a labdáért, az AS Monaco - Manchester United labdarúgó bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, monacói mérkőzésén. Fotó:MTI

Hosszas szünet után újra folytatódik Európa három legrangosabb labdarúgó-kupaküzdelme. Kedden az UEFA-kupát, szerdán a legnevesebb Bajnokok Ligáját, míg csütörtökön a szerényebb képességű csapatokból álló Kupagyőztesek Európa Kupáját bonyolították le. A tét az elődöntőbe jutás volt, igaz, ezek még csak az első mérkőzések voltak. Időrendi sorrendben először az UEFA-kupa rajtolt el, és máris egy óriási meglepetéssel, hiszen az abszolút esélytelen orosz Szpartak Moszkva magabiztos győzelmet aratott a holland Ajax Amsterdam otthonában.
Meglepetés volt a javából, mivel Laudrupék kiválóan szerepelnek a holland pontvadászatban, s 1998-ban már számos tétmérkőzésen léptek pályára. Ugyanakkor az orosz vendégek hónapok óta nem játszottak hivatalos mérkőzést, de ez nem látszott meg Oleg Romancev vezetőedző csapatának teljesítményén, a moszkvai tizenegy szinte végig fölényesen játszott, s a villámgyors ellentámadások állandóan veszélyeztették a holland válogatott Edwin van der Sar kapuját. Az első félidőben egy szépen kidolgozott támadás végén Alekszandr Sirko szerzett vezetést a Szpartaknak, ami teljesen elbizonytalanította a vártnál gyengébben játszó Ajaxot. A holland gárda támadásaiból hiányzott az átütő erő, s ráadásul szinte minden akciót középen vezettek az amszterdami labdarúgók, megkönnyítve a moszkvai védők dolgát. A második félidőben ismét Sirko vette be a vendéglátók kapuját, majd nem sokkal később a grúz válogatott Sota Arveladze csökkentette a vendéglátók hátrányát. Ezután az Ajax mindent elkövetett az egyenlítésért, de ehelyett Valerij Kecsinov beállította a meglepő 3-1-es végeredményt. A moszkvai visszavágóig hatalmas formajavuláson kell(ene) átesnie a holland csapatnak ahhoz, hogy bejusson az UEFA-kupa elődöntőjébe, igaz a Szpartak esete is bizonyítja, a futballban minden megtörténhet.
„Ahogy azt vártam, jól játszott a Szpartak. Viszont csapatom még meg is könnyítette a vendégek feladatát. Gyerekes hibákat követtek el a játékosaim” - nyilatkozta Morten Olsen, az Ajax dán vezetőedzője, majd hozzátette: „Nem túrázni megyünk Moszkvába. Szerintem jó eredményt érhetünk el, ha az első mérkőzés második félidejében látott erővel fogunk támadni.”
Oleg Romancev, a Szpartak Moszkva vezetőedzője szintén dicsérte csapata teljesítményét.
„A végeredmény nem fejezi ki a két csapat közti különbséget. Mi nagyon jól játszottunk, a játékosok kihasználták a kínálkozó lehetőségeket” - értékelt az orosz klub szakmai vezetője.
„A többi párosítások közül az élre kívánkozik az Internazionale—Schalke 04 párharc, amely azért is érdekes, mivel a tavalyi sorozatban a német Schalke éppen a milánói gárdát győzte le a döntőben, igaz, akkor Ronaldo még a Barcelonában kergette a labdát, most azonban játszott, sőt gólt is rúgott, nem is akármilyet. Így a milánóiak egygólos, de nem megnyugtató előnnyel várhatják a két hét múlva lejátszandó gelsenkircheni visszavágót.
Ugyanez vonatkozik a Lazio Romára és a spanyol Atletico Madridra is, előbbi az olasz válogatott Casiraghi góljával tudott 1-0-ra győzni a francia Auxerre ellen, míg utóbbi ugyanekkora különbséggel nyert, a gólt szintén egy olasz, Christian Vieri szerezte, egy tévesen megítélt tizenegyesből az Aston Villa ellen.
Szerdán rendezték a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzéseit.
A legnagyobb meglepetést az ukrán Dinamo Kiev okozta miután Torinóban 40 ezer fanatikus néző előtt az olasz bajnok, a Juventus ellen 1-1-es döntetlent ért el, ami mindenképpen a kievi csapatnak kedvező, mivel végigbekkelte a meccset, a Juve pedig végig csak támadott, de hol a kapufa, hol a borzalmasan bíráskodó angol játékvezető, Darkin (aki a Juventusnak kettő, a Dinamónak egy tizenegyest nem ítélt meg), hol pedig a remekül védő kapus, Sovkovszkij állta útjukat. Az biztos, hogy remek visszavágóra van kilátás.
Nem volt rossz meccs a Bayer Leverkusen—Real Madrid sem, az eredmény szintén 1-1 lett, a hazaiak valamivel jobbak voltak, de Bodo Illgner (aki mellesleg - akárcsak a Real edzője - német) amit tudott, hárított, leszámítva Beinlich lövését a 18. percben. Egyébként a kölni repülőtéren százötven spanyol szurkolót vett őrizetbe a rendőrség, mivel azok náci karlendítéseket tettek és szélsőjobboldali jelmondatokat kiabáltak. „Spanyol kollégáink már felhívták a figyelmünket ezekre a szurkolókra” - mondta a kölni rendőrség szóvivője.
A másik két mérkőzés nem hozott jó meccset, de gólt sem, a Monaco és a Bayern München hazai pályán játszott 0-0-s döntetlent a Manchester Uniteddal, illetve a címvédő Borussia Dortmunddal.