Vissza a tartalomjegyzékhez


Erősödik az Unió és Irán kapcsolata

Az Európai Unió külügyminiszterei az Iránnal való kapcsolatok normalizálásának felgyorsítása mellett döntöttek. Irán az EU-val együtt az amerikai törvények áldozata - állítja a Teheran Times.

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS

Lamberto Dini olasz külügyminiszter a döntést követően Teheránba utazott, ahol támogatásáról biztosította az iráni elnököt. Az olasz külügyminiszter Mohammed Hatami iráni államfővel folytatott tárgyalásait összegezve elmondta: bár Teherán a közel-keleti békemegállapodás feltételeit még mindig nem tartja kielégítőnek a palesztin nép számára, az iráni kormány a jelek szerint enyhített korábbi, teljesen elutasító álláspontján, és „nem ellenzi, hogy másokkal együtt megoldásokat keressen”. Az iráni elnök azt ígérte az olasz külügyminiszternek, hogy a terrorizmus „szörnyű jelenségével” szemben folytatott harcban kész együttműködni a nemzetközi közösséggel - jelentette az AFP.
A Teheran Times című angol nyelvű iráni lap hangsúlyozta: „Irán és az Európai Unió egyaránt a más országokra vonatkozó amerikai törvények áldozata. Ennélfogva ki kell szélesíteniük együttműködésüket, hogy korlátozhassák az Egyesült Államok manőverezési képességét.”
Az olasz külügyminiszter támogatásáról biztosította a múlt év májusában mérsékelt programmal, nagy többséggel megválasztott Mohammed Hatami államfőt. Dini hozzátette, hogy az iráni kormány külpolitikájának új irányvonala alapvető szerepet játszott a viszony normalizálásának gyorsításáról hozott EU-döntésben.
Az iráni külügyminiszter közölte, hogy országa kész együttműködni az Európai Unióval regionális válságok megoldása érdekében. Hatami kijelentette, hogy a két fél viszonyában „véget ért egymás kritizálásának az ideje és az együttműködés új korszaka kezdődött el.”