Vissza a tartalomjegyzékhez


Újabb áldozatok Koszovóban

Egy hete a Szerbiához tartozó Koszovó tartományban az elmúlt tíz év legsúlyosabb összecsapásai zajlanak. Az albán szeparatisták és a szerb biztonsági erők összetűzésében eddig legalább negyvenen vesztették életüket. A The Times című brit napilap szerdai helyzetelemzése szerint Koszovó olyan időzített bomba, amely a délszláv válság tíz éve alatt nem robbant fel, most azonban „a villongások működésbe hozták a gyutacsot”.

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS


Rendőri brutalitás. Megtorlás megtorlást követ Fotó: MTI

A szerb rendőrség különleges erői a hétvégi véres eseményeket követően csütörtök reggel újabb támadást indítottak a Koszovó középső részén fekvő albán falvak ellen. Az összecsapásokban a szerb belügy-minisztérium jelentése szerint több mint húszan vesztették életüket. Ezzel egy héten belül negyven fölé emelkedett a koszovói konfliktus halálos áldozatainak száma. Helyszíni jelentések szerint a rendőrség könnyű- és nehéztüzérség, páncélozott harci járművek és helikopterek bevetésével támadja az albánok lakta településeket: Lausát, Donji Prekazt, Vojnikot, Acarevót és a környék kisebb falvait. Albán források szerint Donji Prekazban több házat földig égettek, s a szerb erők támadása mintegy harminc négyzetkilométernyi területen zajlik.
A pattanásig feszült helyzetben Hans van den Broek, az Európai Unió külügyi biztosa felszólította Slobodan Milosevic jugoszláv elnököt, hogy állítsa helyre a koszovói albánok autonómiáját. A brüsszeli politikus szerint: „Slobodan Milosevicnek béketárgyalásokat kell kezdenie a koszovói albánokkal. Ha nem így cselekszik, ne csodálkozzon azon, ha mások teszik meg ezt helyette.”
A legújabb balkáni konfliktusról szóló elemzésében a New York Times úgy véli: ha Macedónia lángba borul, Jugoszlávia, Albánia, Bulgária, Görögország és Törökország, sőt még a Szerbiával határos országok is könnyen belesodródhatnak a konfliktusba. Washingtoni kormányforrások szerint a koszovói erőszakos cselekmények miatti nyugati megtorló lépések egyike lehet a külföldi diplomaták visszahívása Belgrádból. Robert Gelbard, az amerikai elnök balkáni különmegbízottja jelezte, hogy szükség esetén az Egyesült Államok kész akár katonai eszközökkel is beavatkozni a koszovói erőszakos cselekmények megfékezése érdekében. A nevük mellőzését kérő tisztviselők úgy vélekedtek, hogy a konfliktus szintje egyelőre nem éri el a beavatkozást indokló ,,küszöbértéket”.
A Koha Ditore című albán napilap szerint katonai felszerelések mellett élelmiszert is folyamatosan szállítanak a térségbe, s ez arra utal, hogy a csütörtökön indított akció egy nagyobb támadás első lépése lehet. A térségben élő albánok, akik a lakosság mintegy 99 százalékát teszik ki, tömegesen menekülnek a környéken lévő településekről. Helyszíni albán közlések szerint a nők és a gyerekek traktorokra ülve menekülnek Kosovska Mitrovica és Vucitrn felé.
Ibrahim Rugova, a koszovói albánok legtekintélyesebb vezetője folyamatos kapcsolatban áll a nemzetközi közösség képviselőivel, s miközben beszámol a drámai eseményekről, az Egyesült Államok és az Európai Unió azonnali beavatkozását kéri. Fehmi Agani, a Rugova vezette Koszovói Demokratikus Szövetség alelnöke csütörtök délelőtt Belgrádba indult, hogy személyesen találkozzon Robin Cook brit külügyminiszterrel, aki azért érkezett a jugoszláv fővárosba, hogy lebeszélje a szerb vezetést a koszovói erőszakos akciók folytatásáról.


A rendőrség vízágyúkkal támadt az albán tüntetőkre. Nem álltak meg. Fotó: MTI

Az albán kormány az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordult, hogy a testület rendkívüli ülésen vitassa meg a koszovói helyzetet. A tiranai rádió jelentése szerint Paskal Milo albán külügyminiszter szerdán a BT-hez intézett levelében leszögezte, hogy a válság tartós rendezését csak békés úton, a Belgrád és Pristina közötti civilizált párbeszéddel lehet megoldani, és ennek előmozdításához kérte a BT segítségét. A szerb belügy-minisztérium közleménye szerint rendőrgyilkos terroristák ellen folytattak hajszát a kommandósok, albán részről viszont azt állítják, hogy nők és gyermekek is vannak az áldozatok között. A Koszovói Felszabadítási Hadsereg elnevezésű albán gerillacsoport szerdán felszólította az összes katonai szolgálatra alkalmas koszovói albánt, hogy csatlakozzon a szervezethez, s egyben bejelentette: megbosszulja a szerb rendőrség által a hét végén elkövetett drenicai gyilkosságokat.
A nemzetközi közösség azt szorgalmazza, hogy a koszovói kérdést Jugoszlávia határainak megváltoztatása nélkül, a koszovói albánság magas szintű autonómiájának megadásával rendezzék. Szerbia egyelőre nem hajlandó az önkormányzat megadására, s eddig abba sem egyezett bele, hogy külföldi közvetítők bevonásával tárgyaljon a tartományi albán vezetéssel.
Klaus Kinkel német külügyminiszter csütörtökön figyelmeztette Slobodan Milosevic jugoszláv elnököt, hogy békés eszközökkel oldják meg a koszovói válságot, mert Jugoszlávia csak így juthat vissza Európába.
„Koszovóban izzik a gyújtózsinór, s a nemzetközi közösségnek mindent el kell követnie az egész térségre kiterjedő tűz megakadályozására” - fogalmazott Kinkel. Bejelentette, hogy többek között a balkáni helyzet lesz a fő téma vasárnap Bonnban Madeleine Albright amerikai külügyminiszterrel folytatandó megbeszélésén.
Az Izvesztyija kommentárja hangsúlyozza: Moszkva teljes szolidaritásáról biztosította Belgrádot, s a hivatalos szerb propagandát követve az „albán terroristákat” vádolta az erőszakcselekmények kirobbantásával. Az orosz újság szerint az albán nacionalizmus sokak számára ijesztő tényező Európában, a Tirana támogatását élvező szakadárok pedig nemcsak Szerbiában, hanem a szomszédos Macedóniában is a helyzet destabilizálására törekednek.
„Törökország aggódik amiatt, hogy Koszovó második Boszniává válhat” - jelentette ki Ismai Cem török külügyminiszter Madridban. A Turkish Daily című ankarai napilap szerint: „Törökországnak erős történelmi kapcsolatai vannak a koszovói albánokkal, akik a térség lakosságának 90 százalékát alkotják, és a hidegháború befejezése óta szoros katonai szálakat építettek ki Albániával.”