Vissza a tartalomjegyzékhez

KRÁLL CSABA
A sokszínű egység

„Van esélye a szocialista pártnak, hogy megkerülhetetlen kormányzati tényező legyen” - nyilatkozta lapunknak Jánosi György, a párt alelnöke, aki szerint egy egységes, magabiztos, de önkritikus MSZP tartja kongresszusát a hétvégén. A párton belüli egyeztetések után abban is teljes az egyetértés, hogy a szocialisták miniszterelnök-jelöltje ismét Horn Gyula lesz.

„Egységes pártként néz az MSZP a kongresszus elé, és egységes a miniszterelnök-jelölt személyében is” - közölte Jánosi György a nagyobbik kormánypárt alelnöke. Csintalan Sándor elnökségi tag szerint az egységet elsősorban a választási esélyek teszik, mert az MSZP egyébként tagolt párt, ahol megjelennek a véleménykülönbségek is. A párton belüli viták azonban inkább elméletiek - mondja Csintalan -, mintsem gyakorlatiak, mert „kormányzási időszakban mindezek relatíve kevéssé tudják befolyásolni a vezetést”. Vitányi Iván (MSZP) úgy véli, hogy a szocialistákat mindig is sokszínűség jellemezte - de közös alapon.
A pártelnök-miniszterelnök személyét érő kritikákra reagálva Jánosi elmondta: amekkora hátrány, akkora előny is, ha Horn Gyula miniszterelnök egyedül hoz meg döntéseket. Az alelnök kormányzati pozícióban elkerülhetetlennek tartja „az összefogott irányítást”, még akkor is, ha ez olykor ellentmondásokkal jár. Jánosi szerint az MSZP nem centralizáltabb párt, mint a Fidesz vagy a Független Kisgazdapárt, és „Orbán Viktor vagy Torgyán József éppoly erős akaratú politikusok, mint a szocialisták élén Horn Gyula”. Vitányi az egyszemélyes vezetéssel kapcsolatban leszögezte: sok intézkedésben fellelhető az erős központi akarat, de van szabadság a vélemények ütköztetésére is. Csintalan Sándor, az MSZP volt alelnöke szerint a párton belül kiharcolt politikai függetlenségnek ára is van: ő két és fél éve nincs a döntéshozatal centrumában, részben önszántából, részben a párt akaratából. „Van egy csomó dolog - jegyzi meg -, amivel vitám van: mentalitásokkal és egyebekkel. Ezért fizetni kell. De azt azért nem gondolnám, hogy ez lenne a politikai pályafutásom csúcsa.”
A négyéves kormányzati munka sikereiről és kudarcairól szólva Vitányi elmondta: legfontosabb eredménynek a gazdasági stabilitást és az Európai Unióhoz való csatlakozás megteremtésének lehetőségét tartja, ugyanakkor a közbiztonság, az egészségügy és a kultúra megfelelő kezelése még várat magára.
„Ennek a kormánynak volt ereje a hibákat beismerni és önkritikát gyakorolni” - vélte a kormány fiaskóiról Jánosi György, az MSZP alelnöke. A problémák jelentős része - véleménye szerint - a vártnál erőteljesebb társadalmi polarizációból adódott, ennek ellenére az elért gazdasági növekedés lassan bővülő mozgásteret kínál a kormány számára. Az alelnök hangsúlyozta: „a Fidesz részéről történő felelőtlen ígérgetések” csak úgy lennének elérhetők, ha felbontanák a gazdasági növekedést elősegítő stabilizációs intézkedéseket.
Jánosi György szerint a szocialisták hétvégén elfogadásra kerülő politikai programja - amellett, hogy önkritikusan viszonyul az elmúlt négy év kormányzati munkájához - három hangsúlyos elemet tartalmaz: az információs társadalom felé való elmozdulást, az egészségügy és a szociálpolitika átfogó rendezését, illetve a hátrányos helyzetű régiók felzárkóztatását. Mindezek mellett a közbiztonság és a társadalmi esélyegyenlőség kérdése szerepel kiemelt helyen.