Vissza a tartalomjegyzékhez

KUNSTÁR CSABA
Bankrablás számítógéppel

A magyar jog a számítógépes bűnözés fogalmát 1994 óta ismeri. Legutóbb Magyarországon egy vidéki bank számítógépes szakembere olyan programot alkotott, amellyel telefonvonalon bejutott a pénzintézet központi számítógépébe.

A fiatal szakember 140 millió forintot átutalt magának egy bankszámlára, majd a program megsemmisítette magát, ezzel szinte lehetetlenné téve azt, hogy a gazdáját kézre kerítsék. A múlt héten két tizenöt éves kamasz pedig a Pentagon számítógépes rendszerébe tört be. Az Egyesült Államokban az elmúlt hónapban 11 alkalommal hatoltak be katonai számítógépes rendszerekbe.
Az Internet használatának terjedésével egyre égetőbb kérdés Magyarországon is az elektronikus okiratok hitelessége. Ugyanis egyre általánosabbá válik, hogy a bankok egymás között, illetve ügyfeleik számára elektronikus úton végzik a pénzátutalásokat. Az áruforgalomban is egyre többen használják ezt a módszert.
„A probléma lényege, hogy amikor elkészül egy irat és azt el kívánják juttatni egyik pontból a másikba, nincs semmi garancia arra, hogy az a dokumentum érkezik meg, amelyet eredetileg feladtak” - tájékoztatta lapunkat Nagy Kálmán, a Miniszterelnöki Hivatal illetékese. A szakemberek szerint a védelmet csak digitális aláírással lehet megoldani. Ez egy olyan jelsorozat, ami bizonyítja az irat valódiságát és sértetlenségét. Az erről szóló törvénytervezet várhatóan egy év múlva kerül a T. Ház elé - közölte Nagy Kálmán.