Vissza a tartalomjegyzékhez


Hadosztályunk bevonult az önök városába

Oroszországban csaknem valamennyi politikusnak tiszti rangja van, ugyanis a felsőoktatásban általános a tartalékostiszti-képzés. Borisz Jelcin elnök azonban sérült bal kézfeje miatt egyáltalában nem szolgált a szovjet-orosz hadseregben, s habár tartalékos ezredes, egyenruhában eddig talán éppen ezért nem nagyon lehetett látni, annak ellenére, hogy hivatalánál fogva ő az orosz hadsereg főparancsnoka.
Viktor Csernomirgyin kormányfő műszaki érdeklődése miatt repülőiskolára jelentkezett, de magas vérnyomása miatt az orvosi bizottság eltanácsolta. Így amikor 1957-ben besorozták, csak a reptéri kiszolgáló személyzethez tudott kerülni: először a Távol-Keleten, majd Orenburg mellett szolgálta le hároméves katonaidejét, amire most is szívesen emlékszik vissza.
A szélsőséges Liberális Demokrata Párt vezére, Vlagyimir Zsirinovszkij Tbilisziben már hadnagyként kezdte kétéves szolgálati idejét, s jelenleg tartalékos ezredes, amire rendkívül büszke. „Aranyéletem volt a seregben, a havi 200 rubelből mindenre tellett. Mindennap a Törökország elleni támadásra készültünk, és politikai tisztként röplapokat írogattam a törököknek „Hadosztályunk bevonult az önök városába” címmel. Jelcin egyáltalán nem volt katona, a politikusok közül talán csak Csernomirgyin szolgálta ki az idejét, de amíg ő sorkatonaként krumplit pucolt, addig én a harmadik világháborút készítettem elő, ami óriási különbség, nem?” - nyilatkozta Zsirinovszkij.
A kommunista ellenzék vezére, Gennagyij Zjuganov hároméves katonaidejéből saját bevallása szerint egy évet gázálarcban és vegyvédelmi gumiruhában „húzott le”: a vegyvédelmi felderítőknél szolgált. Zjuganovban kellemes emlékeket hagytak a nehéz katonaévek, és ma is úgy tartja, teljesen normális dolog, hogy az első évben konyhaszolgálatosként tányérok ezreit kellett hetente elmosogatnia. „A soros előléptetést
- a tartalékos ezredesi rangot - már rég meg kellett volna kapnom, de én nem vagyok Zsirinovszkij, hogy hetente ötször változtassak álláspontot. Mivel azonban pártunk több mint félmillió tagot számlál, egy nagyobb haderőcsoport parancsnokának tekinthetem magam” - állította Zjuganov a Vörös Hadsereg Napja alkalmából a Komszomolszkaja Pravdának nyilatkozva. (MTI)