Vissza a tartalomjegyzékhez


Kirándulás a Dunakanyarba és Aggtelekre

KULIFAI GYULA

Kirándulásra mindannyiunknak szüksége van. A túra testünknek, lelkünknek kikapcsolódást jelent. Merre induljunk? Elsősorban dunántúliaknak ajánljuk a következő kirándulóhelyeket.
A vén Duna már jócskán szennyezett, de egyes partszakaszai még mindig rejtegetnek szépségeket, ahol jó lehetőség nyílik nyugodt sétákra, egy kis focira, szalonnasütésre, kavicsgyűjtésre a gyerekeknek.
Dunakeszi: a 2-es úton haladva Budapesttől északra az első település. A part felé több helyen is lekanyarodhatunk (pl. a három tízemeletes háztömbnél balra fordulunk, és továbbhajtunk a Liget utcán). Alacsony vízállásnál széles, homokos, kavicsos part fogad.
Dömös: a 11-es út mentén Visegrád után található a Dunakanyarban. A dömösi parton mindenki találhat kedvére való pihenőhelyet, hatalmas füves rétek várják a szabadba vágyókat, akik itt ráadásul lenyűgöző kilátásban is gyönyörködhetnek.
Pilismarót: a Dömös után következő falu. Üdülőtelepe kevésbé ismert. A településtől egy-két kilométerre fekszik a part. Nyáron pompás táborhelyek közt válogathatunk. A kilátás itt is egyedi: házakkal, kastélyokkal, vonattal tarkított hegyoldal.
Következő ajánlatunk azoknak szól, akik a fővárostól messzebbre kívánkoznak, illetve Budapesttől távolabb laknak, és kedvelik a barlangtúrákat.

Baradla-Domica barlangrendszer

Megközelíthető
Gépkocsival: Miskolcról az Edelény - Perkupa - Szinpetri útvonalon
Vonattal: Miskolcról Aggtelek, Jósvafő állomásig, ahonnan busszal lehet a faluba jutni.

Szállás
Az aggteleki barlangbejáratnál turistaház található, többágyas szobákkal, és kemping, ahol négyágyas faházak is bérelhetők.

Túravonalak
Az aggteleki bejárat felől: ez a barlang természetes bejárata, a régebben használt fáklyás világítás miatt ennek a résznek a képződményei sajnos kormosak, így kevésbé látványos és színes, mint a barlang távolabbi részei, és a jósvafői szakasz. Cseppkőképződményei azonban így is érdekesek, és hatalmasak a barlangfolyosó méretei. Az útvonal egy része a Baradla egyik patakja mentén vezet. Ezen a részen található a nagyon jó természetes akusztikával rendelkező úgynevezett „Hangverseny-terem” is.
Jósvafői bejárat: mesterséges tárón át lehet a barlangba jutni. Véleményem szerint ez az érdekesebb, itt a cseppkövek színesek, kevésbé kormosak. Több kisebb termen át vezet az útvonal az „Óriások terméig”, amely mind méreteivel, mind képződményeivel ritkaságnak számít világviszonylatban is.
A jósvafői bejárattól kis sétával érhető el az Alsó-barlang bejárata, amely a Baradla „kistestvére” - már ami a korát illeti -, amely fent nagyjából a főággal párhuzamos, és az ide befolyó vizet vezeti ki több forráson át a felszínre.
Igény szerint egyéni túrákon is részt lehet venni: például Aggtelek-Jósvafő hosszú túra, amely 7 kilométer hosszú. Ezeket a helyszínen lehet a barlangvezetőkkel egyeztetni. Természetesen így többet kell fizetni, mint a szokásos belépődíj, viszont fotózásra is lehetőség van.