Vissza a tartalomjegyzékhez


A Moszad újra felsült

Újabb kudarc érte az izraeli titkosszolgálatot, ezúttal Svájcban. Minden bizonnyal ez állhat a Moszad főnökének, Danny Jatomnak kedden bejelentett lemondása hátterében - írta a Jediót Ahronót című izraeli napilap.

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS

A svájci hatóságok csütörtökön bejelentették: letartóztattak egy izraeli titkosügynököt, négy további gyanúsítottat pedig keresnek. A svájci televízió jelentésében szerdán este elhangzott, hogy az őrizetbe vett ügynököt „lehallgatóberendezésekkel való kémkedéssel vádolják”. Az első értesülések szerint a Moszad emberei Irán svájci nagykövetségén próbáltak meg „poloskákat” elhelyezni.

Jakob Kellenberger svájci külügyminiszter sietve kijelentette: „Az eset elfogadhatatlan és lehűti a két barátságos állam közötti kapcsolatot”. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök igyekezett megnyugtatni a berni hatóságokat: „Megteszünk mindent, ami szükséges ahhoz, hogy megoldódjon a probléma” - idézte a CNN hírtelevízió a kormányfő szavait.
Szerdáig a legtöbben úgy gondolták, hogy Danny Jatom Moszad-vezető lemondása hátterében a tavaly őszi ammani fiaskó áll. Mint emlékezetes, a titkosszolgálat ügynökei a jordán fővárosban méreginjekcióval sikertelenül próbálták meggyilkolni Haled Mesált, az Iszlám Ellenállási Mozgalom, a Hamasz vezetőjét. Most azonban többen úgy vélekednek, hogy Jatom váratlan keddi lemondása a svájci kémek lebukásával van összefüggésben.
Netanjahu a Jerusalem Post tudósítása szerint ‘nagy sajnálattal’ vette tudomásul Jatom döntését. A miniszterelnök szerdai nyilatkozatában elismerte a Moszad kudarcait, és kijelentette, hogy hatékonnyá kívánja tenni a szervezet működését egy új vezetővel, akit ‘nagyon hamar’ ki fog nevezni. Az új főnök nevének említésétől azonban a kormányfő elzárkózott.
Az izraeli rádió szerint Sabtaj Savit, a Moszad volt vezetője a legesélyesebb jelölt a titkosszolgálat élére. Savit 1996 júniusáig Jatom tábornok elődje volt a szolgálat élén. A másik esélyes Efraim Halévi, Izrael európai uniós brüsszeli nagykövete, aki korábban a Moszad második embere volt. „Jatom után a Moszadnak nagy szüksége lenne Savitra, a titkosszolgálati műveletekben való igen nagy jártassága miatt” - vélekedett a Háárec című lap, míg Halévi esetében azt nevezte előnynek, hogy „jelentős nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezik a külföldi titkosszolgálatoknál”, valamint kitűnő viszonyban van Husszein jordániai királylyal is.