Vissza a tartalomjegyzékhez


Segítség az adósoknak

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS

A kormány csütörtöki ülésén egyetértett azzal, hogy csupán a családok egy meglehetősen szűk körének esetében indokolt az állami és önkormányzati támogatás a felhalmozódott lakáshitel és közüzemi tartozások rendezésére. Mintegy 400 ezer családot érint - jelentette ki Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára a testület szerdai ülését követően.
A súlyos helyzetbe került családoknak juttatandó öszszegekről egyelőre nem esett szó. Részletesebben meg kell vizsgálni ugyanis, hogy az egyes támogatási formákhoz milyen összegeket lehet társítani, és ennek honnan lesz forrása. A konkrét javaslatokat az érintett tárcáknak április végéig kell kidolgozni.
A tervezett állami és önkormányzati segítséget meglehetősen szigorú feltételek mellett nyújtják majd. Az elképzelések szerint az adós lakóingatlanára jelzálogjogot jegyeztethet be az állam, illetve az önkormányzat, a támogatási rendszer pedig olyan elemeket is tartalmazna, melyek a segítséget igénybe vevő személyeket tartozásuk mielőbbi visszafizetésére ösztönözné. Az előterjesztés nem tartalmazza a tartozások elengedésének lehetőségét, csupán a közüzemi díjhátralékok, illetve a lakáshitel-tartozások egyfajta rendezését tűzte ki célul.
Az állam jelzálogbejegyzése mögött türelmesebb tulajdonosi magatartást találunk. Az OTP - mint pénzpiaci szereplő - számára az általa bejegyzett jelzálog érvényesítése a legfontosabb, így a hitelintézet szükség esetén akár el is árvereztetheti az ingatlant. Az állam ezzel szemben olyan behajtási megoldásokat helyezne előtérbe, amelyek az adósság miatt nehéz helyzetbe került családok létbiztonságát nem veszélyeztetnék.