Vissza a tartalomjegyzékhez


Bicska helyett fejsze

„A polgári összefogás építése során már szembe találkoztunk és még találkozni is fogunk nehéz kérdésekkel” - állította Orbán Viktor, a Fidesz - MPP elnöke a párt IX. kongresszusán elmondott beszédében.

MUNKATÁRSAINKTÓL

Orbán Viktor az egybegyűlteknek elmondta: „a következő kormány élete sem lesz könnyű”. Majd kijelentette: „az, hogy a hatalomból most távozó kormány bicskája beletörött abba, amire vállalkozott, nemcsak a bicskán múlott, hanem azon, is amibe belevágta”. Az elnöki beszéd ezt követően egy fordulattal összefoglalta mindennek tanulságait, hogy „bizonyos feladatokhoz jobb, ha az ember bicska helyett fejszét használ”.
Orbán Viktor a fejsze mellett arról beszélt még, hogy „a politikai küzdőtér két oldalán lassan, de biztosan összenő az, ami összetartozik”. Óva intette fiataldemokrata barátait, hogy ne bizonytalanítsák el őket azok a híresztelések, hogy a kisebbik kormánypárt ki akar lépni a koalícióból. „Olyan ez - mondta a pártelnök -, mint amikor a ponty azzal fenyegetőzik, hogy a partra veti magát.” A magyar polgári párt viszont támogatja a polgárok erőfeszítését, hogy a polgároknak felépítsék a polgári Magyarországot.
A polgári Magyarország polgárainak azonban a polgári párt szerint csak két politikai erő között lehetne választania: a baloldali szocialisták és a Fideszbe integrálódott jobboldali polgárok között.
Kövér László, a párt alelnöke lapunknak elmondta, hogy a magyar politikai rendszer kétpólusúvá fejlődése rövidesen végbe megy. Az alelnök szerint a rendszerváltás pártalakulásának esetlegességeit ki kell küszöbölni.
Lányi Zsolt, az FKGP frakcióvezető-helyettese viszont nem esetlegesnek tartja a Független Kisgazdapárt létezését, amely „sohasem fog beolvadni a Fideszbe”.
Szent-Iványi István az SZDSZ frakcióvezetője szerint a Fidesz csupán vágyálmait vetíti ki.