Vissza a tartalomjegyzékhez


Harc a szegénység ellen

A világ kilenc legnagyobb vallási felekezetének vezető személyiségei gyűltek össze szerdán Londonban a „Világvallások és fejlődés” címmel összehívott konferencián, hogy áttekintsék a hit és fejlődés közös kérdéseit. A rendezvényen, amelyen George Carey, Canterbury érseke és James D. Wolfensohn, a Világbank első embere elnököl, a baháj, buddhista, dzsainista, hindu, iszlám, keresztény, szikh, taoista és zsidó vallás különféle irányzatainak képviselői vesznek részt. A Szentszék képviseletében Roger Etchegaray bíboros, az Igazság és Béke pápai tanácsának vezetője érkezett Londonba. A canterbury-i érsek és a Világbank elnöke közös nyilatkozatában elmondta: a fórum célja a sikeres fejlődés kérdésének körüljárása annak szem előtt tartásával, hogy a társadalom hosszú távú jólé-tének a gazdaságon kívül alapvető elemét képezik a vallási, kulturális, szociális és környezeti tényezők is. A fórum át kívánja tekinteni a vallási közösségek és a Világbank együttműködési lehetőségeit is a szegénység elleni harcban. (MTI)