Vissza a tartalomjegyzékhez


A Hamasz erősíti Bibi pozícióit

A Hamasz terrortámadás végrehajtásával fenyegette meg Izraelt, amennyiben az megtámadja Irakot. A Jerusalem Post beszámolt arról, hogy Ramallahban röplapokat terjesztettek a következő szöveggel: „Nem fogunk ölbe tett kézzel ülni, amikor az iraki emberek, vagy bármely más békés arab nemzet amerikai katonai agressziónak vannak kitéve. Saját eszközeinkkel fogunk válaszolni, súlyos csapást mérve a cionistákra, amit a dzsihád részének tekintünk.” Megfigyelők szerint a Hamasz Netanjahu izraeli miniszterelnök malmára hajtja a vizet, mivel ékes bizonyítékát szolgáltatja annak, hogy Izrael biztonsága nem megoldott.

HETEK ÖSSZEÁLLÍTÁS


Palesztin tüntetők Bethlehemben. Netanjahu állításait igazolják Fotó: MTI

Ahmed Jaszin sejk, a Hamasz szellemi vezetője tagadta, hogy tudomása lenne a röplapokról, ugyanakkor megjegyezte: „A palesztin nép az arab világ részét képezi. Természetes, hogy az iraki események reakciót váltanak ki a palesztinokból.”
Az elmúlt héten Jasszer Arafat megtiltotta az Irak-barát tüntetéseket, valamint az amerikai és izraeli zászlók elégetését. Kijelentette, hogy az ilyen demonstrációk károsan hatnak a palesztin érdekekre és a béketárgyalásokra. Elemzők szerint Arafat felismerte, hogy a palesztinok az iraki konfliktus kapcsán olyan mértékben kinyilvánították Izrael-ellenes érzelmeiket, hogy azzal igazolják: Benjamin Netanjahunak a biztonságra vonatkozó követelései indokoltak. Pedig az Irak melletti tüntetések csitítására a palesztin hatóságok egy újabb nyugati-parti Irak-barát tévéállomást is bezártak. A palesztin belügy-minisztérium elrendelte, hogy minden rádió- és tévéállomás 48 órán belül kérjen működési engedélyt. A palesztin médiát felkérték, hogy tartózkodjon mindenfajta kommentártól az iraki krízissel kapcsolatban.
A tilalom ellenére a palesztin lakosság továbbra is részt vesz a Fatah által szervezett nyugati-parti tüntetéseken. Hamasz-vezetők Gázában engedélyt kértek a palesztin hatóságoktól egy Irak-barát felvonuláshoz. Az indok: „A feszültség csak növekedne, ha a kérelmet elutasítanák.” A tilalom ellenére Betlehemben tüntető egyetemistákat a palesztin rendőrség élő fala akadályozta meg abban, hogy eljussanak Ráhel sírjához, és ott összetűzéseket kezdeményezhessenek az izraeli hadsereggel. A diákok amerikai és izraeli zászlókat égettek, és ezt kiabálták: „Ó, drága Szaddám, végezz Tel Avivval! Ó, drága Szaddám, csapj le a vegyi fegyverekkel!”
A Palesztin Törvényhozó Tanács soron kívüli ülésén a tagok felszólították a Palesztin Hatóságot Szaddám Huszein iraki elnök támogatására, és arra, hogy tegyen meg minden erőfeszítést a válság békés megoldása érdekében. Ugyanakkor Huszeint szintén felszólították az ENSZ követeléseinek teljesítésére. „Bármilyen katonai akció az egész térség instabilitását eredményezné, és arra bátorítaná Izraelt, hogy palesztin földeket sajátítson ki” - mondta a tanács szóvivője, Ahmad Querie.
A Jerusalem Media and Communication Center által közzétett felmérés szerint a palesztinok 94 százaléka támogatja Irakot, és 77 százalékuk támogatna egy Izrael elleni iraki csapást amerikai támadás esetén. Yakov Or vezérőrnagy az izraeli kormány Júdea és Szamaria biztonságáért felelős különmegbízottja a Szaddám-párti tüntetés kapcsán figyelmeztette a palesztinokat: „A megmozdulások olyan erőszakos helyzethez vezethetnek, amelyben nehézzé válhat a tárgyalások folytatása.”