Vissza a tartalomjegyzékhez


Banki kamatok

A banki betétek viszonylag kis kockázattal, de visszafogottabb nyereséggel kecsegtetnek a befektetőknek. Az egyes pénzintézetek kamatai között nem ritka a 2-3 százalékos eltérés sem. A következő öszszeállításban az egyes bankok rövid távú kamatait állítottuk egymás mellé.

MUNKATÁRSUNKTÓL

Három hónapra lekötött betéteknél igazolódik az az igazság, hogy a nagy fiókhálózattal rendelkezők (OTP, Postabank) alacsonyabb kamatot fizetnek, viszont előnyük a pénz biztonsága, valamint a fiókok könnyű elérhetősége. A hozzájuk képest kevesebb lakossági betétet kezelők rákényszerülnek arra, hogy vonzóan magas kamatokkal csalogassák be a megtakarítókat (HBW Express). Szembetűnő e rövid távú konstrukcióknál, hogy a legalacsonyabb (13 százalék) és a legmagasabb (18,66 százalék) kamat között 5,66 százalék a különbség, ami mondjuk 100 ezer forint esetén már nem elhanyagolható 5660 forintos többletnyereséget jelent évente. A féléves betétek kamatai között már csökken a bankok közötti különbség (3,7 százalék), míg a 12 hónapos lekötéskor már csupán 2 százalék a különbség.
Ma már a bankválasztasnál kiemelt szempont, hogy a folyószámlához váltható-e olyan bankkártya, amellyel az ország több ezer forgalmas helyén elhelyezett automatából bármikor lehet pénzt felvenni. E tekintetben is egyelőre előnyük van a nagyoknak, bár tudomásunk szerint az egyik legkedvező betéti kamatokat nyújtó HBW Express is hamarosan kártyakibocsátásra készül.

Éven belül lekötött betétek és betéti konstrukciók kamata
(éves kamatszázalék)

Bank/futamidő 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap
ABN AMRO Bank
(Zafír, Smaragd, Rubin, Pénztárjegyek)
16 16,25 17 16
Budapest Bank
(Lakossági Prémium Betét, Aquincum Értékjegy)
17,25

18,5

17,75 17,5
K&H Bank (Lakossági bankszámla) 17 17 17 17
OTP Bank (Lakossági Folyószámla, Betéti Jegy) 14 14,25 14,5 16,5
Postabank
(Lakossági Bankszámla, Takarékszelvény II.)
13 16 17 18
Hanwa Bank (Folyószámla) 16,7 18 17,5 17,5
HBW Express (Kamatroll, Kamat-létra) 18,66 19,3 18,2 17,9
Konzumbank (Bástya Betétjegy) 17 17 17 18
Mezőbank (Garas Betétjegy) 17,5 18 18 17,7
Rabobank (Vállalkozói Betét)* 18 18 17,75 17,25
Realbank (Lakossági és Vállalkozói Betét) 18 18 nincs adat 18

* Minimális betét 5 millió Ft.