Vissza a tartalomjegyzékhez

VARGA-TÓTH JÓZSEF
Stagnáló árak

A múlt hét eleji árfolyam-növekedés tiszavirág életűnek bizonyult a Budapesti Értéktőzsdén. Már-már úgy tűnt, hogy nyugaton a rekordokat döntögető tőzsdék után a magyar részvények átlagindexe (BUX) is elindul eddigi csúcsa irányába, de csütörtökön 229 pontot zuhanva visszaesett 8000 pont alá. Azóta gyakorlatilag ezen a szinten maradt, és napok óta 7900-8000 pont körül stagnál. (A tőzsdeindex idei alakulását mutatja grafikonunk.)
Hogy a „gondolkodási idő” után merre indulnak a részvényárak - most még csak találgatni lehet. Az optimisták szerint az amerikai és nyugat-európai tőzsdék mintájára előbb-utóbb mi is megindulunk. Mások inkább azon a véleményen vannak, hogy már a külföldiek sem tudnak sokáig emelkedni - és, ha az árak ott esni kezdenek, az Budapesten is csökkenést - esetleg zuhanást - von maga után. Mivel mindkettőnek szinte egyforma esélye van, az óvatosabbak inkább kivárnak.
Azoknak a tőzsdézőknek, akik az ilyen helyzetekben nehezen tudnak dönteni, azt szokták mondani, hogy döntsék el, mi erősebb bennük: az attól való félelem, hogy az árfolyamok csökkenésével vesztenek, vagy a bosszúság, ha a növekedésről - és vele a nyereségről - lemaradnak. Ha az utóbbi - akkor vásároljanak, ha pedig az előző - inkább várják meg az egyértelműbb napokat.
Mindenesetre a bátrabbaknak és az óvatosabbaknak is egyaránt érdemes tartalékolni a márciusi MOL- jegyzésre. Ezúttal is kedvezménnyel lehet vásárolni, és az árnak 60 százalékát majd csak hónapokkal később kell kiegyenlíteni. Addig az állam azt meghitelezi - méghozzá 0 százalékos kamattal.

 

 

Záróár

Változás (II. 12-18.)
  II.11. szerda II.16. hétfő II. 18. szerda Érték %
BUX 8 150 7 887 7 954 -196 -2,40
MATÁV 986 953 973 -13 -1,32
MOL 5 290 5 245 5 235 -55 -1,04
OTP 8 745 8 440 8 555 -190 -2,17
Richter 23 055 22 550 22 615 -440 -1,91
TVK 3 560 3 405 3 480 -80 -2,25