Vissza a tartalomjegyzékhez

F. KOVÁCS LÁSZLÓ
A Hunnia becsülete

KÉP

Ekrem Kemál György, a török származású hungarista. A bíróság több alkalommal felmentette Fotó: MTI

Létezik, mert létezhet Magyarországon folyóirat, mely kilencéves fennállásának szinte első napjától permanens antiszemita propagandát folytat, és amelynek alig van olyan száma, amelyben az zsidóság ellen hangulatot keltő írások ne lennének. Ez a folyóirat egyik alapvető céljának „a nagy világhazugság, az úgynevezett zsidó holocaust leleplezését” tartja, és eszerint is cselekszik. Nincs nyugat-európai ország, ahol ez hasonló szemérmetlen nyíltsággal, ilyen durva hangnemben lehetséges volna. Ez a folyóirat megteszi, mert megteheti, hogy még ő perli be azt a zsidó humanitárius szervezetet és azt a parlamenti képviselőt, aki az ügyészséghez fordult, és ennek az antiszemita hangulatkeltésnek a jogi minősítését, és bírói ítélet alapján a beszüntetését kérte. Mi több, magát az ügyészséget is pereli, mert annak idején (még 1991-ben!) az indokoltnak találta a bűnvádi eljárás megindítását a folyóirat ellen. Elvégre őket „meghurcolták”, nekik kártérítés jár… A bíróság ugyanis elutasította végül a vádindítványt és úgy ítélt, hogy a folyóirat antiszemita írásai nem valósítanak meg bűncselekményt. Igaz, azt nem mondta ki az ítélet, hogy az antiszemita cikkek nem antiszemiták, és azt sem, hogy az ügyészi szervek jogellenesen jártak volna el, amikor bűncselekmény alapos gyanúja miatt a büntetőeljárást kezdeményezték. A Hunnia szerkesztője és kiadója azonban (mert róluk van szó) ilyen tényállás mellett is elég okot lát arra, hogy jogsérelemről panaszkodjék. Miért is ne, hiszen antiszemita propagandához a sajtószabadság alapján van joguk, és nincs olyan cikkely a magyar törvénykönyvben, amely antiszemita propagandisták személyiségi jogait kétségbe vonná. Kétségbe vonni - Hunniáék szerint - csak annak a parlamenti képviselőnek az interpellációs jogát lehet, aki közel hét éve meg merte kérdezni, hogy meddig mehet büntetlenül az antiszemita hangulatkeltés. A Hunnia ugyanis „a háborúban bűntelen öt kis nemzet színe-virágának” nevezte a tömeggyilkos háborús bűnösöket, a „Néhány szó a zsidó katasztrófáról” című cikkben pedig 10 ezer főre „becsülte” a magyar holocaust áldozatainak számát. Megjegyezzük: a holocaust tagadása nyilvánvalóan antiszemita jellegű megnyilvánulás. De a Hunnia egyik számában az olvasható, hogy „az úgynevezett keresztény kurzus ellenében létrejött és valós szemita kurzus hosszan tartóan biztosítja, és a nyomtatott, elektronikus média által tartósítja is a liba- és pöceszagú szabadosság gátlástalan országlását”. Másutt kérdez a lap: „hogyan is rúgjunk bele abba a fokost dobáló, ostort pattogtató, lobogós gatyás pusztafiba, aki nem kapja le csikós kalapját bóherhut előtt? És többre értékeli a lajbit a kaftánnál?” A Hunniában a kommunizmus csak „államosított zsidó fasizmus”. Végül egy idézet az egyik tavalyi számból: „Tudjuk! Merjük! Tesszük! - mondta a három jómadár, a tudatlan Róth, a gyáva Weisz és a gátlástalan Grün”. A bíróságok mindezt nem találták faji uszításnak abban az előző kormányzati ciklusban, amelyben a bíróságok a rasszista és faji alapon elkövetett gyilkosságok esetén sem használták a 156. paragrafust. A nyíltan zsidózó, Szálasit éljenző Szabó Albertet nemrégiben újra felmentette a bíróság. A jelenség ellen szót emelő képviselő vesszőfutása pedig hét éve tart: az ügyészség által beterjesztett antiszemita vád esetén a bíróság azonnal eldöntötte, hogy az alaptalan. Az antiszemita propagandával tehát cseppet sem vádolható újság kártérítési keresetét azonban két hét múlva tárgyalja a Fővárosi Bíróság. Hunniáék roppant szerények: csak 19 millió 154 ezer 614 forint kártérítést követelnek. Ebből 3 milliót „erkölcsi kár” címén (a volt képviselőtől, a zsidó szervezettől és az ügyészségtől), a többit „anyagi kár” címén az ügyészségtől, vagyis az államtól - az adófizetők pénzéből. Ha a bíróság helyt ad az újságnak is alig nevezhető irományhalmaz keresetének, akkor a tanulság úgy összegezhető: a kódolt antiszemita uszítás a szólásszabadság fogalomkörébe tartozik, ennek bírálata nem. Ma, amikor napilapok, folyóiratok gyakran egzisztenciális gondokkal küzdenek, példányszámukat és terjedelmüket kénytelenek csökkenteni, némelyikük meg sem tud jelenni, a Hunnia változatlan terjedelemben és viszonylag tekintélyes példányszámban jut el olvasóihoz. De mennyivel olcsóbb és kellemesebb lenne, ha a Hunnia az állam és a káromolt zsidók pénzén folytathatná működését - erkölcsileg újabb bírósági ítélet által felmagasztosítva. Abszurdum, és újabb abszurdum. De meddig nőhetnek a fák? Az égig?