Az emberi tevékenység hatása a Medves-régió területén
Karancsi Zoltán - Mucsi László
A természetes környezet megváltozása századunkban főleg az emberi tevékenység miatt - egyre intenzívebbé válik. Ennek legszembetűnőbb bizonyítékai a külszíni bányák, melyek hatalmas üregei a bányászat befejezése után elcsúfítják a természetes állapotában harmonikus tájat. A művelhető területek korlátozott mérete, valamint tájesztétikai, rekreációs okok miatt egyre gyakrabban kerül előtérbe a bányák hasznosításának kérdése. Emellett fontos feladat a megbontott ökológiai egyensúly helyreállítása természetvédelmi területeinken.
Célkitűzés
Ebben a dolgozatunkban azokat a vizsgálatainkat foglaljuk össze1, amelyek az antropogén tájalakítás minőségének és mértékének meghatározására szolgáltak a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet területén. Emellett a felszínt alakító természetes folyamatok figyelembevételével következtettünk a felszín arculatának változásaira.
Kutatási területünk a Medves-fennsík, Közép-Európa legnagyobb, 13 km2 kiterjedésű (ebből 8 km2-es rész jut magyar területre) bazaltplatója, és a hozzá kapcsolódó alacsonyabb térszínek, melyekből bazaltcsúcsok emelkednek ki (pl. a Salgó 625 m, a Szilvás-kő 628 m). A vizsgált terület 32 km2 nagyságú. A változatos felszínű területen az 1960-as évekig szénbányászat, az 1980-as évek közepéig pedig a fokozatosan csökkenő jelentőségű bazaltbányászat hagyott maradandó nyomokat (1. ábra).
1. ábra • A Medves-térség a kutatási területtel
Vizsgálati módszerek
A digitalizált (Integraph Microstation, ARC/INFO) topográfiai alaptérképeken (M=1:10.000; 1:25.000)és digitális domborzatmodellen, valamint Landsat TM műholdkép elemzéssel (Erdas Imagine 8.2) vizsgáltuk a terület felszíni adottságait. A referencia adatok alapján kijelölt tanulóterületek statisztikai elemzésével területhasznosítási térképet szerkesztettünk. A területet kezelő termelőszövetkezetek és a földhivatalok adatai, levéltári feljegyzések, valamint archív és mai topográfiai térképek alapján a területhasznosítás változását is nyomon követhettük. Terepbejárásaink során vizsgáltuk a felhagyott kőbányák állapotát, a tájváltozás jellemző természetes folyamatai mellett kerestük az emberi tevékenység közvetett nyomait is.
Geomorfológiai vázlat
Kutatási területünkön morfológiai szempontból megkülönböztethetünk szabályos vulkáni kúpokat (pl. Somos-kő, Salgó), valamint vulkáni takarót (Medves-fennsík). Az 520-570 m átlagmagasságú fennsík középső részén emelkedő lapos csúcs a Medves magosa. 671 m tengerszint feletti magasságú. Összehasonlítva a terület bazalti-vulkáni egységeit, megállapítható, hogy Salgótarján környékén a vulkánok felaprózódása", sokasodása figyelhető meg, ami az intenzív völgyfejlődés következménye (Noszky 1912, Jugovics 1941, 1971, Horváth 1989) . A morfológiai inverzióval kialakult Medves-fennsík területén a többszöri vulkánkitörések anyagai feltöltötték a térszín mélyedéseit (Székely 1994) . kialakult új vízhálózat hátráló eróziót végző patakjai mára a bazaltplató felszínébe mélyen benyúló völgyeikkel tagolták az eredetileg egységes térszínt. A felszín intenzív pusztulása a bazalttal nem védett területeken a legszembetűnőbb, az eróziós tevékenység mintegy kirajzolta a fennsík és a bazaltkúpok formáit.
Antropogén hatására bekövetkező környezetváltozás
A táj arculatának változásában, a természetes folyamatok mellett, figyelembe kell vennünk az emberi tényezőt is. A természeti környezetet felépítő ökológiai rendszerek az emberi tevékenység miatt átalakultak. Az antropogén hatásoktól mentes területek drasztikusan visszaszorultak.
Kezdetben a térformákhoz és a növénytakaróhoz való alkalmazkodás, azok mezőgazdasági felhasználása (pl. fakitermelés, vadászat, növénytermesztés) volt jellemző. A felszíni formák a középkorban jó lehetőséget nyújtottak a védelmi rendszerek kiépítéséhez. Az erdővel borított vidéken egymáshoz alig néhány kilométerre lévő négy vár (a salgói, a somoskői, a baglyaskői, valamint Zagyvafő vára) megépítéséhez adtak stratégiailag megfelelő helyet és építőanyagot a bazaltcsúcsok.
Az egyes termelési ágak közül a mezőgazdaság nemcsak a legrégibb idők óta, de a legnagyobb területen is befolyásolja a természetet. Archív feljegyzések és a területről készült térképek alapján megállapíthatjuk, hogy a termő- és a legelőterületeket az őshonos erdőségek kiirtásával alakították ki (2. ábra). Az így védtelenné váló, többnyire legelőként hasznosított lejtőket a csapadékvíz lineáris erózióval tagolta, az eróziós barázdákból eróziós árkok fejlődtek, megindítva az egységes felszín feldarabolódását. A mezőgazdasági termelésre alkalmatlan területeken megjelenő másodlagos vegetáció, kezdetben cserjés (galagonya-Crataegus monogyna, kökény-Prunus spinosa), majd fás (többnyire akác) növénytársulásokkal jellemezhető. A Landsat TM űrfelvétel segítségével készült vegetációs index (NDVI) térképen jól elkülöníthetők az egyes vegetációtípusok. Az 5 foknál nagyobb lejtőszögű térszínek többnyire dúsabb vegetációval, leginkább erdőterületekkel fedettek. A fennsíkperemi erdőségek egységét megbontják a foltszerűen beékelődő szántók, amelyek között keskeny erdősávok (ökológiai folyosók) teremtenek kapcsolatot. A legtöbb helyen előforduló akácosokat (Robinia pseudoacacia) a századforduló körül telepítették, leginkább a kipusztított tölgyerdők helyén. Azóta a többször letermelt állományok helyén sarjasztatott példányok állnak. Szintén telepített erdőségek a 400-500 méterig előforduló cseres (Quercus cerris) tölgyeseket (Quercus petraea) megszakító erdei (Pinus syluestris) és feketefenyő (Pinus nigra) foltok. Az É-ÉK-i hűvösebb lejtőkön, valamint a mélyen bevágódott völgyekben a nudum típusú, azaz aljnövényzet nélküli bükkös (Fagus sylvatica) erdők jellemzőek, melyek alatt vastag avartakaró alakult ki (Fancsik 1989) .
A területhasznosítást, ezen belül az erdőterületek (erdőfoltok) területi változását a különböző korokban készült térképek összehasonlító vizsgálatával követhetjük nyomon (3. ábra). Az első, e célra használható térképlap 1782-ben készült az I. katonai felmérés során, melyen jól látható, hogy a terület jelentős részét még összefüggő erdő borítja (3/a. ábra). A mezőgazdasági területeket a völgyekben, a településekhez közel erdőirtással alakították ki. A kivágott faanyagot a lakosok nemcsak tüzelésre és építkezésre használták fel, hanem a készített zsindelyt és az épületfát el is adták. A településekhez tartozó tölgyerdőkben igen nagy jelentősége volt a makkoltatásnak.2 Egy 1726-ból származó összeírás szerint a közepes termékenységű földeket háromnyomásos módszerrel művelték és azokban az években, amikor megfelelő mennyiség termett, a bevetett mag négyszerese volt a hozam. A rétek is közepes hozamúak voltak. A szántók nagyságát irtásokkal igyekeztek növelni. Az erdők jó épület- és tűzifát adtak (Szabó et al. 1972) . A 18. század közepén az akkori földbirtokos Szluha Ferenc már az uradalmi földek tagosítására és az erózió okozta károk csökkentésére is törekedett: helyszíni tapasztalata alapján elrendelte, hogy a jobbágyok urasági szántók és rétek közt lévő földjeit az urasági földekhez kell csatolni, helyette pedig máshol kapjanak ugyanannyi földet. A termőtalaj vízmosások útján való elhordásának megakadályozása érdekében pedig utasította tiszttartóját, hogy "a szántóföldek felső és alsó végén mély barázdákat szántasson, hogy a hirtelen való eső a földekben mosást és kárt ne tehessen". Intézkedett az istállózást, az állatgondozást és a haltenyésztést illetően is. Elrendelte a halastavak tisztítását és gátjaik rendbeszedését. Megtiltotta viszont az uradalmi erdőkben az addig szabad makkoltatást és favágást, ami a sertéstenyésztés visszaesését vonta maga után. Ugyanakkor engedélyezte az őszi-téli vadászatot, elsősorban a medve- és rókabőr kedvéért. A sertéstenyésztés visszaszorítása után a juhtartás terjedt el az 1730-as években. Különösen jól jövedelmezett a gyapjú, melyet már nem csak külföldön, hanem a magyarországi manufaktúrák is vásároltak. Miután a hazai durvaszőrű juh gyapja nem felelt meg a fokozódó igényeknek, megkezdték a merinó-fajták tenyésztését (Mocsáry 1826) . Az egyre jelentősebbé váló állattenyésztés miatt ekkorra a települések környezetében lévő erdőket jóformán teljesen kiírtották.
2. ábra • Az emberi tevékenység által előidézett környezetváltozás
A szántóföldek az esetek többségében a falvak körüli domboldalakon és a keresztvölgyekben a rétekhez csatlakoztak, a fölöttük fekvő magaslaton pedig kopár legelőterületek húzódtak. Ez az elhelyezkedés a lehető legszerencsétlenebb, hiszen az erózió káros hatása nagymértékben érvényesülhetett. A szántók művelését nehezítette a jobbágytelkek tagoltsága. Egy negyedtelkes jobbágy szántói legkevesebb 12 helyen voltak szétszórva. A parcellák zöme 400-500 négyszögölnyi területű, a szétaprózott, falutól távol eső kis területek nem kedveztek a gazdálkodásnak (Szabó 1972) .
A második kis térképvázlat (3/b. ábra) erdőfoltjai Kreybig 1922-ben készített talajismereti térképéről származnak. Ekkorra a hatalmas, összefüggő ősi cser-, bükk- és tölgyerdőket az évszázados favágás megritkította, a tervszerűtlen irtások s a legeltető állattenyésztés pedig teljessé tették a pusztulást. A meggondolatlan erdőirtásnak az irtványok, a szántóterületek növelése csak egyik okozója volt. Siettette az erdők pusztulását a megyébe települt ipari üzemek (üveghuták, vaskohók, posztógyár) faigénye, a 18. században még jelentős faépítkezés, később a seprű- és kosárfonás, mely a lakosság fő kereseti forrásának számított. Az erdők kipusztulását teljessé a Jankovich uradalom juhtenyésztése tette. A birkák miatt irtották meggondolatlanul az erdőket és a juhlegeltetés tette lehetetlenné azok újrasarjadását (Makkai 1954) . Az erdőterületek kiirtása súlyos következményekkel járt az állattenyésztésre, de a mezőgazdasági növénytermelésre is. A legelők többsége a dombtetőkön helyezkedett el, így azok birkalegeltetésre is csak időszakosan voltak alkalmasak.
A 19. század második felében meginduló szénbányászat faigényét (talpfa, bányafa, fűtőfa) a bányák környékén lévő, medvesi erdőségek fedezték (Gajzágó 1962) , bár kezdetben a bányavágatok dúcolását, ácsolását nagyon rendszertelenül végezték, mivel még a fáról is a bányásznak kellett gondoskodnia.
A bányászat átalakította a táj külső képét, ugyanakkor kedvezően hatott az infrastruktúra fejlődésére. Rakodók, bányavasutak - 1867-ben megindult a vasúti forgalom Salgótarján és Pest között - szelték át a kopár dombokat. A bányászatnak köszönhetően új települések jöttek létre (Salgóbánya, Róna-bánya). Már a 20-as években megfigyelhető - éppen a bányászat egyre növekvő faigénye miatt az újratelepítés is (3/b ábra) .
A 3/c. ábra az 1966-os felmérés adatait tartalmazza. A vizsgált területen 1964-ben alakítják ki az első természetvédelmi területet (Salgói TVT), és megkezdték - elsősorban a bazaltkúpok körüli, egyébként intenzív mezőgazdaságra alkalmatlan területen - a véderdők kialakítását. A szántóföldek közé beékelődő, keskeny erdősávoknak mint ökológiai folyosóknak volt (van) szerepük a biológiai változatosság fenntartásában. Az 1988-as térképvázlat (3/d. ábra) adatai alapján újabb, korábban szántóként hasznosított területeket erdősítettek. Mindenképpen kedvező tendencia az erdőterületek arányának növekedése. A területet kezelő termelőszövetkezeteknek jelentős bevételük származik az erdőgazdaságból. Emellett a kedvezőtlen adottságú termőterületeken többnyire takarmánynövényeket termesztenek. A területen gazdálkodó termelőszövetkezet (Cered) adatai és egy LANDSAT műholdkép segítségével sikerült meghatározni az 1992. évi (a felvétel készítésének időpontja) területhasznosítást. Ennek megfelelően a létrehozott területhasznosítási térképen öt kategóriát tudtunk elkülöníteni (szántó. rét. lombos erdő, fenyves erdő, kőbánya). A területhasznosítási térkép is az erdő területek növekedésének kedvező tendenciáját bizonyítja.
3. ábra • A kutatási terület erdőterületeinek változása 1782. (a), 1922. (b), az 1966. (c) és 1988. évi (d) adatok alapján
A jelentősebb természetátalakító folyamatok a 19. és a 20. századra tehetők. A már említett szénbányászat a készletek kimerülése miatt az 1960-as években szűnt meg. A Medves-fennsík alatti egykori szénbányászat közvetett módon is hat a felszínre. A kitermelt, már nem üzemelő vágatok "összeroskadásának" eredményeként keletkező felszíni mélyedések, repedések, szakadások formájában a vecseklői Tsz. bánya területének É-i részén tanulmányozhatók. A fedőrétegek beszakadása miatt a levegővel érintkező szenes löszletben öngyulladás indul be. Ez a lassú égés több hónapon keresztül megfigyelhető. Különösen télen érdekes, amikor a füstölgő hasadékok mentén félméteres körzetben elolvad a hó és a sajátos mikroklíma miatt (környezeténél akár 10 fokkal magasabb hőmérsékletek mérhetők), ritka moha- és páfrányvegetáció (Lunularia cruciata, Asplenium adiantum-nigrurra alakul ki.
A másik jelentős ásványi nyersanyag a medvesi bazalt. Bányászatát 1878-ban kezdték meg a nyerges-hegyi Bagó-kőbányában. Kezdetben a tulajdonosok rablógazdálkodást folytattak, a bányák állapotával keveset törődtek. Ésszerűtlen művelésre vall a meddő helytelen elhelyezése is, amely akadályává vált a bazalt kitermelésének. A növekvő igényeket új bányák nyitásával elégítették ki. A kitermelt bazaltot gépkocsin és vasúton szállították az út- és vasútépítésekhez, illetve folyók (pl. Tisza) védőgátjainak kialakításához (Gajzágó 1962). Bár az 1900-as évek elején (Eresztvényi bányák), valamint az 1940-es években (Salgóbánya, vecseklői Tsz. bánya) még új bányákat nyitnak, részben a piac igényének megszűnése miatt, részben a természetvédelem közbelépésének köszönhetően, az 1970-es évek közepére a bányákat bezárták. Az azóta eltelt majdnem húsz év alatt semmi nem változott. A bányaudvarokba behordott kommunális hulladék mennyisége a természetvédelmi csoportoknak köszönhetően már nem növekszik. Megindult a meddőanyagok - egyelőre még illegális - újrahasznosítása is a környező települések építkezéseinél. 1998 nyarára elkészültek a legnagyobb bányák rekultivációs tervei, így most már "csak" pénzkérdés azok megvalósulása. Az egykori bányaterületek megvalósult újrahasznosításában ritka kivételt csupán Magyarbánya jelent, amelynek meddőhányóján a Bükki Nemzeti Park munkatársai szabadtéri kőbemutató kiállítást alakítottak ki.
A bányászat a mezőgazdaságban és az erdőgazdaságban is érezteti hatását. A külfejtések "sebhelyei" miatt megsemmisül, ill. megváltozik az eredeti földtani, rétegtani szerkezet, az ehhez kapcsolódó felszín alatti vízrendszer és az élővilág. A kialakuló új antropogén ökotópok lényegesen különböznek a természetestől (Erdősi 1987). A közel húsz éve használaton kívüli bányák (pl. Eresztvényi-felső-, és Közép-bánya) egykor meredek fala előtt, a lejtős tömegmozgásoknak köszönhetően, törmeléklejtők alakultak ki. A meredek bányafalon, a vulkáni kőzeteken kialakult üledékes rétegek lejtése többnyire a bányagödör irányába mutat. Az ilyen rétegekben történő vízmozgás miatt csuszamlási pályák, megsüllyedt, teknőszerű térszínek jönnek létre. A felszín lejtésviszonyainak természetes kiegyenlítődése ma is tart. A kialakult törmeléklejtőkön gyorsan megjelennek a másodlagos vegetációt képviselő növényfajok, elősegítve a vegetáció természetes visszatelepülését.
Külfejtésekben az eredeti felszín visszaállítása szinte reménytelen feladat. Nemcsak az óriási költségek miatt, de azért is, mivel a kibányászott és felhasznált kőzetek helyét máshonnan kitermelt anyaggal kellene pótolni. Ezért az ebben az esetben alkalmazott megoldás a rézsűk mesterséges kialakításával a vegetáció visszatelepülésének elősegítése. A bányászat által teremtett, majd az ember által a környezethez igazított ökotópnak mindenképpen szervesen bele kell illeszkednie a regionális tájökológiai szerkezetbe.
Összefoglalás
A mikroszámítógéppel támogatott tájökológiai vizsgálatok alkalmasak az antropogén hatásra bekövetkező változások nyomon követésére, a felszín minősítésére. A topográfiai térképek és a számítógép segítségével számított domborzatmodellen jól megfigyelhetők a felszínt alakító folyamatok, a természetes vegetáció zavaró hatása nélkül. A műholdfelvételek kiértékelésével leegyszerűsödött a területhasznosítás térképezése is.
A felszín megóvása, a használaton kívüli kőbányák újrahasznosítása - ami természetesen nem az eredeti állapot visszaállítását jelenti - nemcsak a természetvédelem feladata.
A Medves térségében a gazdag felszíni formavilág, a felszínt borító növényzet és a vulkáni csúcsokra épült középkori várak természetes környezetének megőrzésére, a természeti és kultúrtörténeti értékek megismerésére irányuló turizmus elősegítésére az Országos Természetvédelmi Hivatal 1964-ben 129 hektár, 1977-ben 791 hektár védetté nyilvánításával alakította ki a 920 hektáros Salgói Természetvédelmi Területet, 1989-től pedig 6709 hektáron (ebből szigorúan védett 447 faj) hozták létre a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzetet. A természetvédelmi terület a határon túl is folytatódik, remélhetőleg rövid időn belül együttműködés alakul ki a szlovák és a magyar természetvédelmi szervezetek között. A táj védetté nyilvánítása csak az első lépés. Fontos, hogy az itt élő emberek szemléletében is történjen változás, s természetes környezetük védelme belső igényként jelentkezzen.
A környezet jellemzésének és értékelésének egyik legfontosabb kérdése a környezet erőforrásainak, adottságainak, potenciáljának mennyiségi és minőségi számbavétele és prognosztizálása. Napjainkban ui. eljutottunk, illetve túl vagyunk a környezet extenzív felhasználásának határán és egyre fontosabbá válik az egyes régiók intenzív környezethasznosításának kutatása.
IRODALOM
Erdősi F. 1987. A társadalom hatása a felszínre, a vizekre és az éghajlatra a Mecsek tágabb környezetében. - Akadémiai kiadó, Budapest
Fancsik J. et al. 1989. Nógrád megye védett természeti értékei - Nógrád Megyei Tanács kiadv. Gajzágó A. etal. 1962. A salgótarjáni iparvidék - Nógrád Megyei Munkásmozgalmi Múzeum kiadv.
Horváth G. 1989. Nógrád megye földtani fejlődéstörténete - kézirat, MFI adattára, Budapest
Horváth G. Karancsi Z. (et.al.) 1997. A Medves - Földrajzi Értesítő, XLVI. évf. 3-4.
Jurovics L. 1971. Észak-magyarországi - Salgótaiján környéki - bazalt területek. - Földt. Int. Évi Jel. 1968-ról
Karancsi Z. 1995. Adatok a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet geográfiájához.(kézirat), Szeged
Karancsi Z. 1997. Changing land use around Salgótarján. Acta Geographica Szegediensis Tomus XXXV. 1994-95. pp. 101-109.
Karcmcsi Z.-Mucsi L. 1997. Human impact on the Medves region, N-Hungary. Zeitschrift für Geomorphologie [II. pp. 247-253.
Makkai L. 1954. Nógrád megye története 1848-ig. In: Genthort et al.v Nógrád megye műemlékei. - Akadémiai kiadó. Budapest
Mocsuy A. 1826. Nemes Nógrád vármegyének históriai, geographiai és statistikai esmertetése. I-II.
Noszky J. 1912. A salgótarjáni szénterület földtani viszonyai - Koch emlékkönyv
Szabó B. et al. 1972. Salgótarján története - Salgótarján
Székely A. 1994. A vulkáni formák új szemléletű értelmezése a Nógrádi-medence környékén - Földrajzi vándorgyűlés anyaga
1A kutatást a Művelődési és Közoktatási Minisztérium E-2546 sz. Felsőoktatási Program finanszírozási Pályázata, illetve az F 025976 sz. OTKA-pályázat támogatta.
2Urbaria et Conscriptiones (Urbániumok és összeírások) fasc 57. no.17.O.L. (Magyar Országos Levéltár, Budapest) in. Szabó B. et al. 1972.