Viták - vélemények
Válaszolunk, de mire?*
A Magyar Tudomány 1999. évi 1. számának 94. oldalán Vinkler Péter "Bírálunk, de hogyan? - Egy kritika margójára" címmel reagál az MTA természettudományi intézeteinek 1996. évi értékelésének néhány problémájával kapcsolatos, "Mérünk, de mit? Egy formula margójára" című írásunkra (Magyar Tudomány 43 (1998) 988-993.). Az alábbiakban szeretnénk az általa vitatott problémákhoz néhány megjegyzést fűzni.
Vinkler Péter megállapítja, hogy az átvilágításban használt teljesítménymutatókat nyíltan nem vitatjuk, s látszólag csupán módszertani kérdésekkel foglalkozunk. "Nyilván ennek is megvan a maga oka" - írja. Ezt mi most megerősítjük, és meg is adjuk az okot: az az oka, hogy tényleg egyetértünk a tudományos teljesítmény kvantitatív értékelésének lehetőségével. De jobban szeretnénk, ha az módszertanilag is kielégítő módon kerülne kivitelezésre.
Vitapartnerünk viszont azt sajnálja, hogy "a bírálók által képviselt intézet az adott értékelési körülmények között nem tudott a legjobbak közé kerülni". Tovább játszva ezzel a gondolattal hasonló intézetek kiváló helyezésével példálózik. Bizonyára érdekli vitapartnerünket, hogy mi mire véljük ezt. Nos eláruljuk: az a gyanúnk, hogy ezen intézeteknek jobb a teljesítményük, mint a miénknek. És azt is, hogy intézetünk igazgatója kikérné magának, ha tudná, hogy mi "képviseltük" intézetünket.
Nem tudjuk, vitapartnerünk mire alapozza, hogy mi saját intézetünk balsorsán lamentálunk. Mint egyike azoknak, akik a szóban forgó adatokat legjobban ismerik elgondolkozhatna rajta, vajon az általunk kifogásolt hibák kiküszöbölése előnyösebb színben tüntetné-e fel egyáltalán a mi intézetünket?
A lényegre térve, vitapartnerünk hosszasan ecseteli, hogy micsoda fatális félreértés áldozatai vagyunk az értékelésre használt formula tekintetében. Hogy nem veszi észre, hogy a jelölésektől és egyetlen mínusz jeltől eltekintve a mi formulánk azonos az általa használttal: A mínusz jel természetesen sajtóhiba, amely korrektúránk után került a képletbe. Helyreigazítást csak azért nem kértünk, mert a hiba annyira nyilvánvaló. Azt képzelte Vinkler Péter, hogy nem tudjuk, mi az a súlyfaktor? Miért nem saját formulájával ellenőrizte a mi példánkat?
Hogy hogyan lehetséges, hogy az ő formulája növekvő teljesítmény mellett olykor csökkenő pontértéket ad? Egyszerűen! A pontértéket soktagú kifejezés adja, amelyben a teljesítménnyel arányos mennyiségek hol szorzófaktorként, hol pedig a nevezőben szerepelnek. A használt áttekinthetetlen kifejezés helyett tekintsük a legegyszerűbb ilyen típusú összeget:
Ez egy pozitív iránytangensű egyenes és egy hiperbola összege. Egyszerűen belátható, hogy egy ilyen görbének mindig van az x › 0 tartományban monoton csökkenő szakasza, mégpedig a (0, Öb/a) intervallumban. Ha x itt részérdemeket mér, akkor f(x) nem alkalmas arra, hogy az összérdemeket jellemezze, mert 0<x<Öb/a esetén növekvő részérdemekhez csökkenő összérdem tartozik. Az eredeti cikkünkben bemutatott példa éppen ilyen eseteket mutat be valóságosan használt formula esetén. Megjegyezzük, hogy az AKT egyszerűsített formulájában is van egy b / x-hez hasonló tag (folyóiratcikkek normált hatástényezőinek összege/kutatók száma).
Egyéb megjegyzéseink a következők:
1. Miután Vinkler Péter szóba hozta, hadd hangsúlyozzuk ismét az AKT által javasolt módszer azon tulajdonságát, hogy az egyes "határpontértékek" elérésénél, kis adatszolgáltatási hiba túl nagy ugrást eredményez az intézetek pontértékében. Ezen könnyen lehetne segíteni az értékelő függvény folytonossá tételével.
2. Vitapartnerünk reagálása az "intézetek relatív tőkeelátottságára" vonatkozó megjegyzésünkre ráirányítja a figyelmet az értékelés szelleme és az intézetek létrehozásának eredeti célja közti ellentmondásra.
3. A jelenlegi polémia számunkra a következő tanulságokkal szolgál: 1) Az értékelési folyamatot nyilvánosabbá kell tenni, itt gondolunk arra, hogy az intézetek eredeti beszámolási anyagai legalább a társintézetek számára betekinthetők legyenek. 2) Nagyon fontos lenne az értékelés mikéntjének stabilitása egy-egy értékelési időszakon keresztül (3-5 év). 3) Fontos lenne a Vinkler Péter által korábban javasolt, pontosan definiált és ellenőrzött publikációs-hivatkozási adatokat tartalmazó adatbázis létrehozása. 4) Végül eretnek gondolatként kérdezzük, hogy hogy is van ez a kutatásértékelés az MTA tagjainak több mint 70%-a által képviselt felsőoktatás területén?
Legvégül pedig megkövetjük Vinkler Pétert az érdekekre és célokra tett rosszmájú megjegyzésünk miatt. Nem volt célunk egyetlen személy vagy testület megsértése sem. De azzal, hogy bizonyos súlyos megjegyzésekre nem válaszolt, talán elismeri, hogy bírálatunk bizonyos tekintetben megalapozott volt. Úgy látjuk, hogy a sok értékelő személy és testület között elveszhet a cél.
Zolnai László - Gácsi Zoltán
* A szerkesztőség ezzel a hozzászólással a vitát lezárja.