Viták - vélemények
Az értelem: fény a sötétben
Fehér Márta "Sötétben minden tehén fekete?" című írásában reagál Alan Sokal és Jean Bricmont Intellectual Impostures c. könyvéről írt ismertetésemre. Saját kijelentése szerint nem áll szándékában az említett könyvvel foglalkozni, sem pedig a nekem tulajdonított állásponttal vitába szállni, mindenesetre dolgozatából egyértelműen megállapítható, hogy nem zárta szívébe Sokalt és Bricmont-t. Ennek ellenére feltett kérdései választ kívánnak, valamint nem árt néhány kijelentését sem szembesíteni a tényekkel.
Megtiszteltetésnek érzem, hogy Fehér Márta szerény személyemen kéri számon Sokal és Bricmont, a neves biológus Richard Dawkins, az Oxford Egyetem Charles Simonyi professzora (Charles Simonyi Simonyi Károly akadémikus külföldön élő fia, aki a természettudomány népszerűsítésére hozott létre Oxfordban külön katedrát), valamint közvetve Steven Weinberg Nobel-díjas fizikus egyes kijelentéseinek, ill. állításainak bizonyítását.
A Fehér Márta által nekem tulajdonított észrevétel nyilvánvaló félreértésen alapul: Sokal és Bricmont nem a szakzsargon használatát kifogásolja, és nem egyes (új) tudományterületek egésze ellen intéz támadást, amint ezt könyvük elején nyomatékosan kijelentik! Kritikájuk célpontja néhány néven nevezett (francia) társadalomtudós, aki a matematika és fizika fogalmaival és formalizmusával visszaél, azokat olyan területen alkalmazza, ahol érvényességük és relevanciájuk nem bizonyított. Ennek illusztrálására például érdemes elgondolkodni azon, hogy a matematikai topológiának vajon mi köze lehet a pszichoanalízishez (1. pl. Jacques Lacan)?
Fehér Márta a Magyar Tudományból ellenpéldának kiválasztott szemelvényében a cikkírók a saját szakterületükön használnak szakzsargont, így ez az eset lényegesen különbözik Sokal és Bricmont példáitól. Természetesen a tudományos ismeretterjesztés szempontjából nyilván nem szerencsés a szakzsargon használata, ez azonban már egy másik történet.
A Sokal-Bricmont könyv egyik társadalomtudós recenzense szerencsére nem érti félre a szerzők szándékát és korántsem a szakzsargon problémájának tekinti a francia (Kende Péter szóhasználatával) "guruk" elmarasztalását, sőt a kritikával is egyetérteni látszik (Kovács András Bálint: A Sokal-Bricmond(sic!) ügy, avagy csalók a francia filozófusok?, 2000, 1998. február, 53-61. o.): "Kinek árt, ha néhány félművelt filosz ostobaságokat locsog a nem lineáris függvényekről, a Gödel-tételről vagy a tört dimenziókról? A fizikusoknak és matematikusoknak biztos nem, mert ők úgyis tudják, miről van szó, és egyébként sem érinti őket. A fizika ettől még fizika és a matematika pedig matematika marad. A többi bölcsésznek ugyancsak nem árt, mert legalább hallanak ezekről a teóriákról, másrészt úgysem értenék a különbséget ezek helyes értelmezése és vulgarizált elferdítésük között. Ha mégis értenék, az sem válna különösebb hasznukra, hiszen a társadalmi folyamatok leírása szempontjából édesmindegy, hogy mi a Gödel-tétel matematikai tartalma, maguk Sokalék mondják, a két dolog semmilyen értelmes módon nem hozható kapcsolatba egymással."
Fehér Márta nehezményezi a cikkemben szereplő, Dawkins által kiemelt Guattari-idézettel kapcsolatos értetlenségem. Az olvasó számára meggyőzőbb és tanulságosabb lett volna az inkriminált idézetet inkább "lefordítani" és jelentését megmagyarázni. (A magam részéről Baudrillard következő mondatait jobban kedvelem:
"Talán a történelmet magát is kaotikus képződménynek kell tekinteni, amelyben a gyorsulás végét veti a linearitásnak, és a gyorsulás által keltett turbulencia eltéríti a történelmet a végtől, ugyanúgy, ahogy a turbulencia eltávolítja az okozatot a kiváltó októl.")
Fehér Márta kijelentése, miszerint "Amerikában már «science wars»-ként emlegetik a Sokal-botrány következményeként előállt helyzetet", sajnos nem felel meg a valóságnak. A szikár tények szerint - amelyeknek könnyű utánajárni - éppen a Social Text folyóirat szerkesztői adták a hangzatos ,Science Wars, címet annak a különszámuknak, amelyben közölték Sokal elhíresült "Transgressing the Boundaries: Toward a Transformative Hermeneutics of Quantum Gravity" cikk-paródiáját. A háború tehát már javában dúlt - legalábbis a tudós szerkesztők részéről - mielőtt a köznevetség tárgyává váltak volna Sokal tréfájának köszönhetően.
Sokal és Bricmont nyilvánvalóan nem a szóhasználat miatt kritizálja Bruno Latourt. A lényeg a fogalom megértésében rejlik: Latour a tér különböző pontjaira "delegál" megfigyelőket, és rögzít hozzájuk vonatkoztatási rendszert, a relativitáselméletben releváns vonatkoztatási rendszerek (inerciarendszerek) ezzel szemben egymáshoz képest állandó sebességgel mozognak, így szükségképpen azt teszik a hozzájuk "delegált" megfigyelők is. A különbség látszólag csekély, azonban a relativitáselmélet szempontjából meghatározó jelentőségű.
Indokolatlan és a tényeknek ellentmond annak feltételezése, hogy "pőre gazdasági érdekek"rejlenek "Sokal és elvbarátai" akadékoskodása mögött, azaz a nem kielégítően támogatott természettudósok irigykednek a jól fizetett posztmodern társadalomtudós professzorokra. (A "Sokal és elvbarátai"kifejezés sajnálatosan visszaidézi azokat az időket, amikor egyének megnevezése helyett divat volt a kollektív címkézés és a "másként gondolkodókat" hol "trockista", hol pedig "revizionista" bélyeggel illették a korabeli ideológia pillanatnyi széljárása szerint). A természettudományok támogatása sem esett vissza drámai mértékben. A fizika támogatására vonatkozó adatok tekintetében érdemes Csernai László fizikus professzor cikkét előkeresni (Merre tart a jövő század fizikája?, Magyar Tudomány 1998/9, 1129. o.), amely felsorolja a finanszírozás adatainak hiteles forrásait.
Sajnálatosnak találom, hogy Fehér Márta a sebesség és gyorsulás fogalmának összekeverését azonos súlyú hibának veszi a tudományszociológia és tudásszociológia diszciplínái közötti különbség ismeretének hiányával. Míg a sebesség-gyorsulás kérdéskör középiskolai anyag, a szociológia egyes - egymást részben átfedő - új területei közötti különbségek részleteivel sokszor még maguk a társadalomtudósok sincsenek mindannyian tisztában.
Visszatérve Kovács András Bálint recenziójára, feltétlenül figyelemreméltó a következő meglepő kijelentés: "A tudomány és a filozófia többek között abban is különbözik, hogy a kérdésfeltevések vagy a válaszadások formáját szabályozza-e. Azt mondhatjuk hogy a tudomány lényegében bármilyen kérdést e1 tud fogadni, de szigorúan szabályozza azt a módot, ahogy ezekre a kérdésekre választ adhatunk. Egy kérdés csak akkor minősül tudománytalannak, ha arra nem lehet a tudomány játékszabályai szerint válaszolni. Ezzel szemben a filozófia csak bizonyos kérdéseket fogad el érvényesnek, azonban tág teret - ha nem is végtelenül tágat - enged a különböző formájú válaszoknak. A filozófiát a kérdés formája, a tudományt a válasz formája határozza meg. "
Fehér Márta végső konklúziójával természetesen a legmesszebbmenőkig egyetértek, miszerint semmiképpen nem kívánatos hazánkban feszültséget kelteni a különböző tudományterületek között - sietek hozzátenni, hogy a magam részéről ilyet ez ideig nem tapasztaltam és azt sem hiszem, hogy a Sokal tréfájáról lenyúzott bőrök száma ezen bármit is változtathatna. Mindazonáltal ahhoz, hogy a különböző tudományterületek művelői össze tudjanak fogni, Kovács András Bálint állításai fényében előbb tisztázni kellene, hogy a "félművelt filoszok" is a tudomány művelőinek számítanak-e?
Bencze Gyula