Kitekintés
Meddig lesz világ a világ?
Az embereket mindig is foglalkoztatta a világ és az emberiség jövője. Ezért is vált egy csapásra híressé a lelkész és demográfus Thomas Malthus 1798-ban névtelenül publikált An Essay on the Principle of Population as It Affects the Future Improvement of Society, with Remarks on the Speculations of Mr. Godwin, M. Condorcet, and Other Writers c. pamfletje, amelyben kifejti azóta közismertté vált elméletét arról. hogy az emberiség gyorsabban szaporodik, mint ahogyan a megélhetéshez szükséges élelem mennyisége növekszik, ezért, hacsak a szaporodást nem korlátozzák drasztikusan, a népességet éhhalál fenyegeti. A pamflet kibővítve és átdolgozva 1803-ban könyvalakban is megjelent, amely 1826-ig hat kiadást élt meg.
A sokak által gazdasági pesszimistának tekintett Malthusnak széleskörű elismerésben volt része: 1819-ben a Royal Society tagjává választotta, továbbá tagja lett a francia Académie des Sciences Morales et Politiques-nek és a berlini német királyi tudományos akadémiának is. Nézetei nagy hatással voltak az angol népesedéspolitikára, közgazdászok, demográfusok és evolúcióbiológusok, köztük Charles Darwin, munkájára. Ugyanakkor Marx és követői Malthus nézeteit élesen és túlfűtött érzelemmel kritizálták. Karl Marx maga "nyomorult csuhásnak" (miserable parson) nevezte, aki "ember és természet elleni blaszfémiát, egy visszataszító, aljas és hírhedt doktrínát" terjeszt.
Malthus mai követői, a "neomalthuziánusok" és a tudomány mindenhatóságában bizakodó technokrata "fausztiánusok" között ma is folyik a vita az emberiség sorsát illetően. Érdekes cikket közölt erről a Commentary magazin, Malthus tiszteletes, bemutatom Dr. Faustot (Reverend Malthus, Meet Doctor Faustus) címmel. A szerző Peter W. Huber, a Manhattan Institute főmunkatársa, aki nagy figyelemmel kíséri a társadalom életével kapcsolatos vitás kérdéseket. Már korábban felhívta magára a figyelmet, Galilei bosszúja: hamis tudomány a tárgyalóteremben (Galileo's Revenge: Junk Science in the Courtroom) c. könyvével. Olyan esetekkel foglalkozik, amelyekben a bíróság nem megfelelően képzett "szakértők" - esetenként konkrét anyagi haszonért szándékosan hamis - véleményére alapozva hozott súlyos következményekkel járó ítéleteket. (Meg kell említeni, hogy erre van hazai precedens is, amikor a bíróság az MTA illetékes szakmai bizottságának felelős véleményét figyelmen kívül hagyva, tudományosan nem kompetens "szakértő" véleményére alapozta ítéletét!)
Huber másik, a Commentary 1998. márciusi számában megjelent Védjük meg a környezetet a környezetvédőktől (Saving the Environment from the Environmentalists) cikkének címe is önmagáért beszél.
Amint közismert, Malthus jóslata nem teljesedett be, a természet elegendő élelmet adott az emberiségnek, és a megjósolt tömeges éhhalál nem következett be. Malthus modern követői ezért fokozatosan módosítani kényszerültek az emberiséget fenyegető katasztrófa forgatókönyvét, amint azt Huber számos példával alátámasztja.
Paul Ehrlich, a Stanford Egyetem híres biológusa 1968-ban megjelent The Population Bomb (A biológiai pokolgép) c. könyvében újból a Föld túlnépesedéséből és az erőforrások korlátaiból adódó veszélyekkel riogat és megjósolja, hogy az emberiség az elmúlásba fog szaporodni ("mankind will breed itself into oblivion"). Napjaink AIDS járványa sem más Ehrlich szerint, mint "az epidemiológiai környezet megromlása, amely egészen közvetlen kapcsolatban áll a népességgel, valamint a szegénységgel és a környezetszennyezéssel".
A hetvenes évek elején a nemzetközi üzleti élet vezetői által alapított Római Klub megbízást adott a Massachusetts Institute of Technology kutatóinak, hogy a rendelkezésre álló legmodernebb eszközökkel vizsgálja meg a világ helyzetét. A Dennis Meadows vezette kutatócsoport 1972-ben tette közzé A növekedés korlátai (The Limits to Growth) című jelentését, amely a globális tendenciák hatását számítógépes modellek segítségével vizsgálta, és ismét csak arra a malthusi következtetésre jutott, hogy az emberiség túlélésének alapvető feltétele a népesség szaporodásának, az ipari növekedésnek, a fogyasztásnak, valamint a környezet szennyezésének drasztikus korlátozása.
Ma már tudjuk, hogy e szakértők jóslatai sem váltak be. A jelentés szerint az emberiség aranykészleteinek 1981-re, az ónnak 1987-re, a cinknek 1990-re, a kőolajnak 1992-re, a réz-, ólom- és földgázkészleteknek pedig 1993-ra kellett volna kimerülnie. Ahogy Huber nyomatékosan felsorolja, a nyersanyagárak 1970 és 1988 között 40%-kal csökkentek, és az olajárak soha nem voltak ilyen alacsonyak, és az árak esése közel két évszázada tart.
Az ilyen és hasonló vizsgálatok bírálói általában a használt modellek korlátait és a következtetések szubjektív interpretálását kifogásolják. A futurológusok el is ismerik ezeknek a kifogásoknak a jogosságát, azonban azzal riposztoznak, hogy a matematika, számítástudomány, környezetvédelem és a közgazdaságtan legújabb eredményeit felhasználó bonyolult elemzéseik egyre megbízhatóbbá válnak.
A neo-malthuziánusok és környezetvédők a növényvédőszerek széles körű használata, a csúcstechnológiák, az atomenergetika, valamint a génmanipuláció káros hatásaival is ijesztgetik az emberiséget. Ilyen szellemben fogant AI Gore, az Egyesült Államok alelnöke A Föld egyensúlya: ökológia és az emberi szellem (Earth in the Balance: Ecology and the Human Spirit) 1992-ben készült tanulmánya is, amelyet Huber egyértelműen elmarasztal.
A vitában a másik oldalt a Huber által "fausztiánusoknak" aposztrofált technokraták képviselik, akik bíznak a tudomány mindenhatóságában, és a társadalom valamennyi problémája megoldásának kulcsát a modern tudományos módszerek és a csúcstechnológiák alkalmazásában látják. A középkori legendák Faust doktora, akinek személye számos művészt megihletett, kielégíthetetlen tudásvágytól hajtva eladta lelkét az ördögnek, hogy megismerésének ne szabhasson semmi gátat. Faust példája nyomán azonban sokan attól tartanak, hogy a megnövekedett tudásért és a műszaki fejlődésért nagy árat kell majd az emberiségnek fizetni!
A tudás, a tudomány azonban önmagában nem félelmetes és veszélyes. A technológiában pedig a bonyolult általában jobb és megbízhatóbb. Hála a bonyolultságnak, az emberiség egyre újabb energiaforrások birtokába jut, és nem alakul ki a neo-malthuziánusok által elképzelt destruktív káosz - mondja Huber.
A hatásfok és hatékonyság növekszik. A hatékonyság azonban nem jelent automatikusan takarékosságot. Igaz, hogy berendezéseink energiatakarékosak, azonban egyre több energiát használunk, mivel egyre újabb és újabb kielégítetlen igényeink támadnak. Bizonyos szempontból tehát igazuk van a borúlátóknak, akik Malthus éhezési vízióját a rákkal és a kövérséggel váltották fel. Ahogy Huber fogalmaz: "Malthus azt mondta, éhezni fogunk, ha elfogy a termőföld; most úgy tűnik, ha netán elfogy a termőföld, az azért lesz, mert zabálunk".
"...A csúcstechnológia nem amiatt veszélyes, amivel a neo-malthuziánusok érvelnek - hogy ellenünk fordul -, hanem azért, mert pontosan azt teszi, amit elvárunk tőle. Annyira alkalmasok leszünk a túlélésre, hogy mellettünk a teremtésben semminek nem lesz esélye rá. A legellenszenvesebb tanulság egyben a legkézenfekvőbb: egyedül is megleszünk majd. Mindössze energiára van szükségünk, de tudjuk, hogyan szerezhetjük azt meg, sokkal több forrásból, mint a növények. Az orvosságokhoz nincs szükségünk az erdőkre, éppen arra kellenek az orvosságok, hogy védelmet nyújtsanak olyan hatások ellen, amik véletlenül éppen az erdőkből származnak. Nincs szükségünk az élet semmilyen más formájára, hogy atmoszféránkban fenntartsuk a belélegezhető gáz egyensúlyát, vagy a mérsékelt éghajlatot. Nincs szükségünk vörösfenyőkre vagy bálnákra, akárcsak Platónra, Beethovenre vagy az égbolt csillagaira. Ha az utolsó darab fából evőpálcikát faragtunk, az utolsó bálnát megettük csemegeként, a jóltáplált szájak olyan agyakat hoznak majd létre, amelyek a bálnazsírt koleszterinmentes margarinnal, a fenyőfát műanyaggal váltják ki. Ha az emberiség aztán úgy sokszorozódik, mint homok a tengerparton, bolygónk teljes felszíne olyan lesz mint Manhattan, csak éppen a Central Park nélkül."
Mi ebből a tanulság? Huber véleménye szerint - amiben hajlamosak vagyunk osztozni -, az igazság valahol középütt van. A megjósolt katasztrófák eddig soha nem következtek be, az emberiség mindig talált kiutat a gondokból. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az mindig így lesz, és hogy az emberiség boldogulása leegyszerűsíthető alapvető szükségletek kielégítésére. Erről a tényről egyaránt megfeledkeztek a neomalthuziánusok és a fausztisták.
Huber szerint "a csúcstechnológia ismert emberi hajlamainkat szolgálja. Vannak emberi "órásmesterek", akik ügyetlenek, mások meg gonoszak. Ezek közül még nagyobb óvatossággal kell választanunk, mint a mérges gomba és az ehető növények közül. (...) Ugyanez vonatkozik az esztétikára is. A természetes világ - egy világ, amely végtelenül bonyolultabb, mint A legbonyolultabb technológia, amelyet még fel sem találtunk - nem azért érdemli meg a bizalmunkat, mert biztonságos, és nem azért, mert stabil, hanem azért, mert szép. (...) Az életet a Földön ne azért tiszteljük, mert katasztrofális következményektől félünk, hanem mert az élet minden különösebb igazolás nélkül jó dolog, és mert utálatos - esztétikailag utálatos - cselekedet lenne az élet könyvét megsemmisíteni, mielőtt még lenne időnk arra, hogy elolvassuk."
Mit tudunk ehhez hozzátenni? Viszontagságokkal teli közép-európai történelmünk során - amelyben bőven volt részünk megtapasztalni Doktor Faustus eufóriáját és annak kevéssé örömteli következményeit - annyit biztosan megtanultunk, hogy életünk minősége legalább annyira fontos, mint túlélésünk, ha ez utóbbi egyáltalán létezhet fogalmaink szerint az előbbi nélkül.
Commentary, 1998. november
Bencze Gyula