Fordító
Röviden felsorolok néhány olyan témát, melyek nem újak, ám véleményem szerint fontos, befejezetlen vonatkozásokat vetnek föl, melyek további kimunkálását – ha nem is végleges lezárását – reményeim szerint mások majd elvégzik. Olyan egymással összefüggő témák jegyzéke ez, melyek a hagyományos neoklasszikus közgazdaságtantól való azon eltéréseket hangsúlyozzák, ahol nézetem szerint az ökológiai közgazdaságtannak sokkal erőteljesebben kellene kihívást intéznie a neoklasszikusok felé, és a neoklasszikus elemzési eszközöket legalább részben fel kellene használniuk az érvelés során. Tisztában vagyok a másik oldal fogalmainak használatából eredő veszéllyel, ám az ellenkező előjelű veszélyt is el kellene kerülni: csak azért elutasítani hasznos elgondolásokat, mert azokat az ellenoldal használja.
Olvasó
Jelen vélemény Herman Daly társadalmi metabolizmusról papírra vetett megjegyzéseit elemzi egy hazai kutató szemszögéből. Tanulmányomban a társadalmi metabolizmus által kitűnően vizsgálható két, időszerűnek tartott kérdést emelem ki, egyrészt a környezeti problémák átterhelését, másrészt pedig a gazdasági növekedés és az ökológiai rendszer viszonyát.
Ez a tanulmány egy rövid kommentár Herman Daly e lapszámban megjelenő írásának második állításához, miszerint a természeti és az ember alkotta tőke alapvetően kiegészítő és nem helyettesítő viszonyban állnak. A kommentár bemutatja, hogy miért vezet ez a kérdés a technooptimista–technopesszimista vitához, és miért fontos e diskurzuson túllépni. Amellett érvel, hogy valójában a technológiai változással kapcsolatos előfeltevéseinktől függ az, hogy a helyettesíthetőség kérdésére milyen választ adunk.
A tanulmány összefoglalja a lekapcsolódással összefüggő főbb kutatási eredményeket, kiemelve a GDP és az anyagfelhasználás, anyagfelhalmozódás kapcsolatát vizsgáló tanulmányokat. Ennek alapján megalapozottnak látszik Daly megállapítása, hogy további kutatásokra van szükség mert számos a nyitott kérdés. Ezek közül a legjelentősebb, hogy a gazdaság egészére kiterjedő erőforrás-lekapcsolódásra sem nemzeti, sem nemzetközi léptékben nem találtak bizonyítékot az eddigi kutatások.
E rövid reflexió összefoglalja a GDP mint mérőszám legfontosabb kritikáit; a GDP és jóllét közötti gyenge kapcsolat jellemzőit; az elegendő mennyiség fogalmát; és tisztáz két félreértést a jólléttel kapcsolatos alternatív koncepciókról. Ökológiai közgazdászként nem az a feladatunk, hogy még nagyobb aprólékossággal megmutatjuk a GDP és jólét/jóllét közötti gyenge kapcsolatot, hanem az, hogy részletesebben beszéljünk a jó élet olyan alternatív koncepcióiról, amelyek képesek leváltani a jelenleg uralkodó, anyagi fogyasztás által meghatározott társadalmi berendezkedést.
E kommentár rövid betekintést ad a természet értékelésébe az ökológiai közdazdaságtan uralkodó és mostanában felszínre kerülő megközelítései alapján. Az elmúlt évtizedekben számtalan elméleti újítás és módszertani fejlesztés látott napvilágot, amelyek főként arra irányultak, hogy az uralkodó intézményrendszerbe és döntéshozatali logikába hogyan lehetne becsempészni a természetet mint a döntéshozatal egy meghatározó szempontját. Bár e munka eredményeként mára több olyan döntéstámogató és szakpolitikai eszköz is létezik, amelyik beépíteni próbálja a természet értékét a döntéseinkbe, a döntéshozatal lényegi transzformációja (és világunk fenntarthatóbb pályára állása) mindezidáig elmaradt. Az ökológiai közgazdászok számára az előrelépés a természet-ember viszonyának holisztikusabb megközelítéseiben, a természet értékelésében gyökerező környezeti-társadalmi igazságtalanságok iránti nyitottságban és az értékválasztásokat transzparensen vállaló kutatói és társadalmi szerepvállalásban rejlik.
Daly meglátása szerint a gazdaság átáramlásának (anyag- és energiafelhasználásának) csökkentéséhez a jelenlegi közgazdasági szabályozó eszközök újratöltése szükséges, elsősorban a járadékokra fókuszálva, mert jelenleg ez jelenti a szűk keresztmetszetet az átáramlás csökkenthetőségében. Jelen tanulmány néhány gazdasági szabályozóeszközt tekint át, amellett érvelve, hogy ezek valóban alkalmasak lehetnek az átáramlás csökkentésére. Nem az eszköz hiányzik tehát jelenleg, hanem inkább a szabályozói/politikai akarat. A hozzászólás kitekint a főáramú gazdasági megközelítésen túli paradigmákra is.
A hozzászólás bemutatja, hogy a GDP torzított tükre a jóllét sokdimenziós képének, amelyben megjelenik sok rossz „áru”, amiért pénz adunk, és hiányzik belőle sok jó „áru”, amiért nem fizetünk. A GDP ugyanakkor csak egy eszköz, amely bár torzított és félrevezető, nem tehető felelőssé az emberi döntéshozatal minden hibájáért. Rendelkezünk ma már az összes olyan jólléti indikátorral, amelyek alapján születhetnének a természeti környezet, a jövő generációk, és a jelen generáció nagyobb részének érdekeit figyelembe vevő döntések. A monetáris számítások misztifikálásának fő problémája az individualizmus értékrendjének igazolása, amely miatt nehéz elfogadtatni az egyéni áldozatokat kívánó lépéseket a természeti és társadalmi katasztrófák elkerülésére.
A hozzászólás a Daly által hangoztatott, a jelenlegi pénzrendszer és a fenntarthatóság ellentmondásainak feloldására irányuló megoldások rövid kritikai áttekintésére vállalkozik. Az alapprobléma tömör ismertetésén túl kitekintést nyújt az ökológiai monetáris elmélet körül kialakult vitákra, főként a pénzteremtés exogén és endogén természete körüli ellentmondásokra. Bemutatja, hogy miért lehet előremutató az állami pénz, és mit jelenthet a modern monetáris elmélet az ökológiai közgazdaságtan számára. Foglalkozik a kriptovaluták, a mögöttük álló blokklánc technológia, valamint a helyi pénzek ökológiai átmenetekben betöltött szerepével.
Herman Daly az internacionalizációt, vagyis a nemzetállamok világméretű együttműködését ajánlja a globalizáció alternatívájaként. Jómagam amellett érvelek, hogy ehelyett sokkal inkább a lokalizációt és a szubszidiaritást kellene szembe állítanunk a globalizációval. A nemzetállami szinten összpontosuló hatalom ugyanis általában komoly gátja az ökológiai fenntarthatóságnak, mivel jellemzően azzal ellentétes célok előmozdítására használják. A megoldás felé a hatalom szétosztása vezetne.
A hozzászólás a főáram és az alternatív irányzatok filozófiai (értsd: axiómabeli) különbségét vázolja, de kiemeli az azonosságokat is. Bemutatja Daly reformjavaslatát, végül szorgalmazza az ökológiai közgazdaságtan összefogását más, alternatív irányzatokkal. A közgazdaságtani és üzleti tudományok paradigmaváltását létfontosságúnak tartja. Ennek első lépését abban látja, hogy a felsőoktatásban makro- és mikroökonómia helyett bevezetjük a humánökonómiát.
A komplex és nehezen megoldható ökológiai válsághelyzetek új szemléletmódot és új szakpolitikai cselekvési módokat igényelnek. Az ökológiai közgazdaságtan ebben az értelemben születésétől kezdve közpolitikát szolgáló tudományterületnek (policy science) határozta meg önmagát. Ez az önmeghatározás egyúttal együtt jár azzal a célkitűzéssel, hogy a gazdaságot ökologizálni kívánja; azaz ökológiai értelemben fenntarthatóvá akarja tenni. Mindez pedig a társadalom és a politika egy új, transzformatív víziójával és valódi átalakításával jár kéz a kézben az ökológiai közgazdászok számára. Értékelésünk szerint azonban az ökológiai közgazdaságtan sikertelen saját normatív közpolitikai céljainak elérésében. Ennek több oka van: a radikális elméleti mag felpuhulása; a részvételt és deliberációt nem támogató közpolitikai intézményi közeg; a kidolgozatlan politikai vízió; és az önreflektív és akció-orientált kutatásmódszertanok háttérben maradása. A közpolitikai sikerességhez elengedhetetlen az ökológiai közgazdaságtan politikai víziójának kidolgozása és a radikális környezeti-társadalmi mozgalmakkal együttműködő és akcióorientált, nyíltan értékelkötelezett (politikai) kutatói szerepvállalás.
A szám olvasószerkesztője Pósvai Adrienn volt.
Szerkesztés lezárva: 2022.06.25.