Kisebbségkutatás - 2010. 3. szám

Fehérorosz nemzeti mozgalom Közép-Litvániában 1920 októbere és 1922 márciusa között

Kobrin, M. V.: Belorusskoe nacional’noe dviľenie v Srednej Litve v oktjabre 1920 - marte 1922 g. = Voprosy istorii 2009. 11. sz. 146-150. p.

 

A szovjet-lengyel háború befejező szakaszában, 1920 őszén kiéleződtek a lengyel- litván kapcsolatok. A legfőbb nehézséget Vilna (Wilno, Vilnius) státusza jelentette, amelyre a fe­héroroszok, a lengyelek és a litvánok is igényt tartottak. A korábban a belgiumi Spa város­kában megkötött fegyverszüneti megállapodás szerint Vilna a Litván Köztársaságé lett volna. Ez azonban elfogadhatatlan volt Lengyelország számára, s ezért Józef Piłsudski államfő egyetértésével Lucjan Żeligowski tábornok, a Bieniakonie hadműveleti csoport parancsnoka fellázadt az ellen, hogy Vilnát (Wilno, Vilnius) átadják a litvánoknak, s egységeivel elfoglalta Vilnát, miután kiverte onnan a litvánokat. Żeligowski Közép-Litvánia néven új állam megalakítását deklarálta.

Közép-Litvánia ötszázharminc ezer lakosának 40 százalékát a fehéroroszok alkották.1 Közép-Litvánia területén ebben az időben több fehérorosz politikai szervezet működött. Ezek közül a legbefolyásosabb a Fehérorosz Nemzeti Bizottság (BNK) volt, amely egy Fehérorosz- Litván Nagyfejedelemség vagy egy Fehérorosz- Litván Köztár­saság létrehozására törekedett. A BNK fehérorosz kanton felállítását szorgalmazta, amely teljes kulturális és nemzeti autonómiát élvezett volna ezen államalakulaton belül, sőt az államiság bizonyos attribútumaival (például hadsereg) is rendelkezett volna négy járás területén (Oąmjany, Navahrudak, Slonim és Baranovičy). Ez a koncepció nem zárta volna ki a Lengyelországgal létrehozandó föderációt sem. A BNK legismertebb aktivistái közé tartoztak F. Akinčic elnök, A. Stankevič katolikus pap, Maksim Harecki költő, M. Kachanovič vilnai gimnáziumigazgató. A BNK elsősorban kulturális-felvilágosító tevékenységet fejtett ki, Közép-Litvániában százhetvennyolc elemi iskolát működtetett, továbbá ellenőrzése alatt állt a Vilnai Szövetkezeti Társulás, amely anyagilag támogatta a BNK-t. Alárendeltségébe tartozott a Mezőgazdasági Szövetség, amelybe számos fehérorosz aktivista tartozott. Ezen a szervezeten keresztül tartották a kapcsolatot a minszki fehérorosz kommunistákkal, mégpedig a Fehérorosz Szovjet Szocialista Köztársaság hadügyi népbiztosával, I. Adamovičcsal.

A másik befolyásos fehérorosz szervezet a Fehérorosz Népköztársaság (BNR) Legfelsőbb Tanácsa volt, amely a BNR Tanácsának 1919. decemberi szétesése után keletkezett. Ez lojális volt Lengyelország iránt és legálisan működött Vilnában. Ennek tagjai voltak: S. Rak-Michajlovskij, I. Jakubeckij, A. Trepko, B. Taraąkevič, V. Ivanovskij, A. Smolič, A. Luckevič, Je. Ladnov, politikai irányát tekintve e csoport litván- és németellenes volt. A Legfelsőbb Tanács filiáléja volt a Fehérorosz Állami Bizottság (BGK), amely állandó kapcsolatban állt a lengyel hírszerzéssel.

Vilnában fehérorosz pártok is működtek: az eszerek ˙(szociálforradalmárok), a szociáldemokraták, a szocialista föderalisták. Ezek közül a legbefolyásosabb és a legnépesebb a fehérorosz eszerek pártja volt. Kovnóban (Kaunas) működött a párt külföldi irodája, Vilnában pedig Területi Bizottsága, amely V. Lastovskij kormányának (BNR) vilnai képviselete volt.

A tanulmány aprólékos részletességgel követi a különféle fehérorosz szervezetek politikai együttműködését a litván hatóságokkal a lengyelek ellenében. Miután kiderült, hogy a Népszövetség nem volt képes kezelni a lengyel- litván konfliktust, a lengyel szejm elrendelte általános választások megtartását Közép-Litvániában. A litván kormány ennek élesen ellenállt, sőt fegyveres felkelést próbált kirobbantani Közép-Litvániában. Lastovskij kormánya együttműködött a litvánokkal és bojkottra hívott fel a lengyel választásokkal szemben (1921. december 6.). Ezt a felhívást azonban nem minden fehérorosz párt és szervezet tette a magáévá. Így például 1921. december 11- 12-én Vilnában sor került egy fehérorosz kongresszusra, amelynek kezdeményezője a Fehérorosz Területi Kapcsolat nevű legálisan működő és polonofil szervezet volt. A kongresszus a lengyel hatóságok támogatására szólított fel a választások megtartása során.

A vilnai szejm-választásokra 1922 januárjában sor került. A választások elleni agitáció miatt Közép-Litvánia Ideiglenes Bizottsága 1922. január 19-ről 20-ára virradó éjjel huszonkilenc ismert fehérorosz aktivistát tartóztatott le. Emellett házkutatást tartottak a BNK-ban, a vilnai gimnáziumban, a vilnai fehérorosz újságok szerkesztőségeiben és nyomdáiban. Ez ellen hiába tiltakozott a BNR Tanácsa a Népszövetségnél.

1922. február 20-án Közép-Litvánia szejmje határozatban fordult Lengyelország szejmjéhez azzal a kéréssel, hogy vegyék fel Lengyelország kötelékébe. Alengyel szejm egy hónap múlva, 1922. március 24-én ratifikálta ezt a szerződést. Közép-Litvánia mint államalakulat ezzel megszűnt létezni, helyén létrejött Lengyelország Wilnói vajdasága. Ezt elismerte a Népszövetség nagyköveti tanácsa, de nem ismerte el sem a litván, sem a fehérorosz kormány.

A fehérorosz kormány (BNR) igyekezett kivívni a fehérorosz nép jogáz saját államiságra és nemzeti egységre. Számtalanszor hangsúlyozta, hogy Vilna és környéke fehérorosz etnikai terület. E harcukban a fehérorosz szervezetek a litvánokra számítottak, akik a lengyelekkel szembeni harcukban kijátszották a fehérorosz politikusokat. Végeredményben azonban Litvánia és a Fehérorosz Népköztársaság (BNR) szövetsége semmiféle reális hasznot nem hozott sem a litvánoknak, sem a fehéroroszoknak.

 

Zoltán András

 

1 A mai hivatalos fehérorosz kiadványok alapján közölt adat kritikusan kezelendő. Hivatalos lengyel adatok szerint a quasi-állam lakóinak többsége lengyel volt (70,6 %), a litvánok aránya 12,84 %, a fehéroroszoké 6,02 %, a zsidóké 4,04 %, más nemzetiségűeké 6,5 % volt (Jędrzejewicz W., Litwa ¦rodkowa i jej życie wewnętrzne. London 1983, p. 26). Magának Vilna városának a lakossága a német megszálló hatóságok pártatlannak tekinthető 1916. évi összeírása szerint 50,15 %-ban lengyel, 43,5 %-ban zsidó és 2,6 %-ban litván volt. Őket követték az oroszok (1,46 %), a fehéroroszok (1,36 %), a németek (0,72 %) és az egyéb nemzetiséghez tartozók (0,21 %). Forrás: Michał Brensztejn, Spisy ludno¶ci m. Wilna za okupacji niemieckiej od. 1 listopada 1915 r. Biblioteka Delegacji Rad Polskich Litwy i Białej Rusi, Warszawska Drukarnia Wydawnicza, Warszawa 1919, s. 21. (http://kpbc.umk.pl/dlibra/docmetadata?id=37961). - Z. A.