Kisebbségkutatás - 2010. 3. szám

Pozsony - Pressburg - Preąporok, avagy egy könyv az egykori Bratislaváról

Daniel Luther: Z Preąporka do Bratislavy. Albert Marenčin Vydavateľstvo PT, Bratislava, 2009. 230 p.

 

Daniel Luther történész, a pozsonyi Szlovák Tudományos Akadémia Etnológiai Intézetének tudományos munkatársa Z Preąporka do Bratislavy (Presporoktól Bratislaváig) című könyve a két világháború közötti többnyelvű és többkultúrájú főváros régmúltját mutatja be. Az olvasó előtt elsősorban a toleráns város jelenik meg, a maga nyugodt, mindent befogadó arculatával, mindenkit befogadni tudó attitűdjével.

Pressburg, Pozsony, Preąporok és Bratislava városnevek egy és ugyanazon város négyféle elnevezését jelölik. A négyféle elnevezés a kulturális és etnikai sokszínűséget szimbolizálta. Pozsony várost ma Bratislavának hívják (hivatalos elnevezése 1919 márciusától érvényes), de magyar megfelelője Pozsony volt, német megfelelője pedig Pressburg. A város hivatalos elnevezését a magyar-német többségű pressburgiak, pozsonyiak csak igen nehezen szokták meg.

A könyv szimbolikus címe Szlovákia fővárosának 1919- 1939 közötti átváltozására utal. A korszak tanúi figyelemmel kísérhették, hogy a társadalmi és etnikai változások következtében Pozsony, illetve Preąporok húsz év leforgása alatt hogyan változott szlovák („csehszlovák”) jellegű várossá, Bratislava nevezetű várossá.

A város, ahogyan a szerző előszavában megjegyzi a „kulturális és társadalmi diverzitás” prototípusa volt, ahol négy-öt nagyobb nemzet és tíz kisebb nemzetiség együttélése volt a jellemző. A könyv több vonatkozásban is hangsúlyozza a város multietnikus és polgári jellegét, s felidézi a többnyelvű együttélést. A város polgárai, írja a szerző: „három birodalmi nyelven beszélnek: csehszlovákul, németül és magyarul.”(63. p.) 1919-ig a pozsonyi németek és a magyarok Uhorskót (a történelmi Magyarországot) mindig is, mint közös hazát emlegették. Az etnikailag toleráns, de nemzeti érzésben öntudatos „presporkiakat” a háromnyelvűség jellemezte. Igaz, 1920-ban a magyart, mint hivatalos nyelvet felváltja a szlovák és a német nyelv, mégis nyelvhasználat tekintetében a város sokáig háromnyelvű város maradt: az ezekben az években megjelent képeslapokon a feliratok három nyelvűek voltak, úgyszintén a cégek feliratai, a plakátok, programok vagy más aprónyomtatványok. Valójában nem volt fontos, hogy valaki magyar, szlovák avagy zsidó, mert a legtöbben gyakorlatilag három nyelven társalogtak, vagy egy adott kommunikációs helyzetben akár keverték is a három nyelvet. A hivatalos hozzászólásokon, a gyűléseken is mindhárom nyelvet használták. A város lakosainak egy része Cseh-Szlovákia megalakulása utáni évtizedekben is szabadon „átlépett” egyik nyelvből a másikba, attól függően, hogy mikor milyen helyzetben, környezetben voltak, éppen kivel beszélgettek. Ez volt a természetes nyelvhasználat a „pressburgiak” körében. A városban, kisebbségben élő szlovákok természetszerűleg elsajátították a német és magyar nyelvet is. A nem szlovák anyanyelvű családok pedig nyelvtanulás céljából igyekeztek gyermekeiket szlovák területre küldeni nyaralni.

Ezt az időszakot mozgalmas, sokrétű és maximálisan toleráns egyleti élet jellemezte. Nemigen létezett a városban olyan egyesületi, közösségi program, melyre ne hívtak volna meg más nemzetiségűeket, német, zsidó vagy magyar egyletek érdeklődőit. Egymás meghívása a programokra magától értetődő volt. Lehetett az majális, Mikulás bál, vagy éppen farsangi bál. A közösségi élet hagyományos színterein a kávéházakban, vendéglőkben, borbélyüzletekben, színházakban vagy a város promenádján-, az „importált lakosokat” mégsem nézték jó szemmel. Őket csak a „becsületes német fészkek kakukkfiókáinak” tartották, írja Daniel Luther.

A bemutatott korszakot, amikor keveredtek kultúrák, vallások, nyelvek és szokások, békés nyugodt időszaknak aposztrofálják a várostörténet írók. Ezt támasztja alá többek között a könyvben idézett egyik informátor, aki a következőképpen emlékezett vissza erre az időszakra: „Itt nem volt semmilyen nemzetiségi vagy vallási megkülönböztetés. (...) Mi nem tudtuk, ki milyen nemzetiségű.” (199. p.). A kozmopolita város vendéglőiben a bábeli négynyelvűség (szlovák-magyar-német és cseh) elfogadott és természetes volt. A többféle nemzet képviselői háborítatlanul sétáltak végig a város korzóján, s békességben poharazgattak a borkimérésekben, látogatták a városkörnyéki kedvelt kirándulóhelyeket. Ez a kiegyensúlyozott időszak az első köztársaság felbomlásáig tartott. A müncheni döntést követően (1938. szeptember 30) az első Csehszlovák Köztársaság felbomlott, majd pár hónappal később kikiáltották az autonóm Szlovákiát.

A két világháború közötti Pozsony történelmi és elsősorban művelődéstörténeti kordokumentuma Luther könyve. A szerző rekonstruálja mindazokat a demográfiai, társadalmi és kulturális fejleményeket, amelyek révén Bratislava a Csehszlovákián belüli Szlovákia, majd 1993 után az önálló Szlovák Köztársaság valódi fővárosává vált. A kulturális sokszínűség mellett megismerhetjük Pozsony város vegyes lakosságának múltját, s azon belül kultúráját, mindennapjait és kapcsolatait. A szerző elsősorban a háromnyelvű város sajátosságaira, egyediségére fókuszált. Felhasználta a korabeli forrásokat, dokumentumokat, melyeket kiegészített azon személyek visszaemlékezéseivel, akik megélték ezt a különös, nosztalgiával emlegetett korszakot.

A hét fejezetből álló kiadvány első és utolsó fejezete, mely a politikai és társadalmi változásokat, átalakulásokat mutatja be, mintegy keretbe foglalja a többi fejezetet, ahol a szerző felidézi a hajdani koronázó város épületeit, közösségi tereit, találkozási pontjait és utcáit, hétköznapi, s kevésbé hétköznapi alakjait. Megjelennek a piacok is, mint igen fontos találkozási helyek. Megtalálható a városban hal-, és baromfipiac, kenyérpiac, szén-, és gabonapiac, vagy akár marhapiac is. Itt minden utcának megvolt a maga máshoz nem hasonlítható illata és jellegzetessége. Az egyikben jó sört vagy bort mértek, a másikban éjszakai lokálok működtek, s a harmadikat leginkább a sétáló szerelmesek részesítették előnybe. A történész kutatása kiterjedt a városlakók egyes csoportjainak a bemutatására is (szolgálók, bohémek, cseh migránsok stb.). Megjelenik például a mindig elegánsan, frakkban és cilinderben sétálgató Schöner Náci figurája, akinek szoborba öntött alakja az Óváros egyik legősibb és legmozgalmasabb utcájában, a Nyerges (Sedlárska) utcában, a napjainkban is népszerű biedermeier stílusban berendezett Mayer cukrászda előtt látható. A szerző arra is kíváncsi volt, hogy milyen volt egykoron a korzó vagy más nyilvános tér. Az úri réteg és a cselédlányok korzójának részletes bemutatása az öltözködési kultúra szempontjából is érdekes, hiszen ekkor a „korzó különösen a lányok divatbemutatójának is számított” (87. p.), ezen kívül pedig „a társadalmi kommunikáció színtere” is volt. (88. p.) Megismerhetjük a hétvégi pihenés, kirándulás célpontjait, helyszíneit, ahol szórakozott Pozsony lakossága. Bemutatja továbbá az iparosok, a halászok, borászok és a különböző egyletek ünnepeit, s azokat az éttermeket, cukrászdákat, vendéglőket, melyeket a kulináris élvezetek, a hétvégi programok céljaként az „öreg pressburgiak” mindig is előnybe részesítettek. Nem kerülték el a könyvíró figyelmét a dévényi (Devín) borospincék sem, vagy a Pozsony környéki szőlőtermelő települések, ahol a finom borok kóstolására is lehetőség nyílott. Ez a színes világ leginkább magyar-német nyelven, illetve részben három nyelven rajzolódik ki a könyv igen gazdag illusztrációi segítségével (Pl. Pozsony, Pressburg, Tyúk piacz, Geflügelplatz, Vaskutacska, Eisenbrünnel).

Luther műve kultúrtörténeti és egyben várostörténeti szempontból is igen értékes és jelentős. A memoárirodalom, az időszakos sajtó, az informátorok visszaemlékezései gazdag és érdekes anyaggal szolgáltak a könyv megírásához. A bemutatott régi utcák és terek, a korabeli épületek, háromnyelvű üzletportálok és cégek feliratai értéket szimbolizáltak, jelentést, hagyományt hordoztak. Utaltak a városi életformára, a háromnyelvű lakosság mindennapi életére és szokásaira. Pozsony lakóinak élete eggyé vált a várossal. A város három nemzetének csoportidentitása, lokálpatriotizmusa minden téren erősen érezhető volt. Kötődtek a városhoz, s annak színes világához, a jól ismert utcákhoz és terekhez, a többféle nemzetiség hagyományához, a barátokkal látogatott közkedvelt szórakozó- és kirándulóhelyekhez. A Csehszlovák Köztársaság megalakulásával azonban megváltozott a városi lakosság társadalmi helyzete, életstílusa és kultúrája, majd fokozatosan nyelvhasználata is. Megindult az erős urbanizálódás, a városba költözés, mely magával hozta a városi polgárság megerősödését.

A könyv tartalmát kiegészíti a gazdag képanyag, képeslapok és nyomtatványok. Nyomon követhetjük a város sokszínű arculatát és hétköznapjainak változásait, figyelemmel kísérhetjük a pozsonyi polgárok, s majd a 1920- 1930-as években letelepedő lakosok apró történéseit. Az életképek, korabeli fotók, egy-egy épület, tér és utca ábrázolása a mindennapi élet egy-egy területét mutatják be, és szólnak az ünnepnapokról is.

Az 1920-as nyelvtörvény értelmében azonban a város fokozatos „szlovákosítására” került sor. A politikai és ideológiai hatások nyomán például a magyar elnevezésű utcákat és tereket szlovákra cserélték, s lassan eltűntek a magyar vonatkozású szobrok is. Városrészek, utcák, házak semmisültek meg, mely magával hozta a város hajdani arculatának megváltozását is. (Például az 1897-ben, a mostani ©túr téren felállított, a híres koronázási ünnepeket is szimbolizáló Mária Terézia szobrát a cseh légionáriusok 1921-ben verték szét. Egy évvel később pedig a színház előtti térről vitték el Petőfi Sándor szobrát. A rombolás áldozata lett a dévényi várban található Árpád emlékmű is). Ily módon lassan eltűntek a város jelentősebb szimbólumai, „azonban azokat a pozsonyiak továbbra is a szívükben őrizték.” (55. p.)

A 20. század első felében Csehszlovákia tudatos nemzetpolitikája, ezen belül Pozsony tudatos ún. „elszlovákosodásaalakította ki a város demográfiai szlovák túlsúlyú összetételét. Tömegesen telepítették be a szlovákokat, mellettük a cseheket, akiket leginkább vezető pozíciókban alkalmaztak. A hivatalnoki réteg, a postai és vasúti alkalmazottak, s mellettük a tanárok, katonák, rendőrök és vállalkozók voltak cseh származásúak. Ők mindenekelőtt a csehszlovák eszmét, a közös nemzeti érdekeket igyekeztek terjeszteni és propagálni. A szlovák sajtó felhívásai is a szlovák nyelv nyilvános használatát propagálták, hogy erősödjön a város „csehszlovák jellege”.

A csehek váratlanul szembetalálták magukat a lakáshiánnyal, a magas lakásárakkal, s a hivatalokban vagy a rendőrségen csak magyarul vagy németül beszélő alkalmazottakkal. Habár fokozatosan felszámolták az eredeti német többségű lakosságot, és felszámolták a zsidó közösséget is, ennek ellenére a város még mindig megtartotta német-magyar multikulturális jellegét. A harmincas évek végén pedig már a cseh és magyar nyelvű lakosság kiszorítása lett a városvezetés legfőbb célja. A népesség számának növekedése, s egyben etnikai összetételének radikális változtatása és változása, a társadalmi, politikai és gazdasági változások sajátosan módosították a város korábbi arculatát, specifikumát. Pozsony legendás multikulturális, multietnikus jellege lassan megváltozott.

A statisztikai adatok jól érzékeltetik, hogy a nagy mértékű migrációs folyamatok hogyan módosították Pozsony etnikai szerkezetét. Az 1921. évi népszámlálási adatok szerint Pozsonynak ekkor 93 189 lakosa volt. 1930-ban már 123 844-ra emelkedett a lakosság száma (Pozsonyligetfaluval /Petrľalka/ együtt). 1919. évhez viszonyítva 1930-ban a szlovákok és csehek aránya a városban 33 % -ról közel 50 %-ra nőtt, a németeké 36, 3%-ról 28 %-ra csökkent, a magyar lakosok aránya pedig 29%-ról 18% alá esett vissza. A zsidó felekezetűek százalékos aránya 12 % fölött volt. A cseh hivatalnok-, értelmiségi-, katona- és munkásréteg erőteljes növelése megváltoztatta a város etnikai összetételét. A csehek száma az 1930-as években 20 % fölötti, ami azt jelentette, hogy túlszárnyalta a magyar lakosság számarányát is. Mégis a többnyelvű „pressburger” tudatú lakosság körében a három nyelv és kultúra ismerete továbbra is természetes volt, amit csak az 1933-ban bevezetett nyelvhasználati rendeletet szorított vissza, s minden irányban változás generált.

Az 1930-as évek második felében a német nacionalizmus előretörésével Pozsony már más arcot mutatott. A közéletet vallási és a politikai nézetkülönbség jellemezte. A magyar lakosság a magyar oktatás újbóli megerősítését követelte, a német lakosság körében pedig újból megerősödött a német nyelv használata. A demokratikus átalakulást követő két évtizedes városfejlődés, a békés és konszolidált mindennapok évei 1937-38-ban már visszafordíthatatlanul megváltoztak. Tüntetés szerveződött Szlovákia autonómiájáért (1938. VI. 5.) majd megalakult Hlinka Szlovák Néppártja a Szlovák Nemzeti Egység Pártja elnevezéssel. Felerősödtek a szlovák nacionalista törekvések, melyek elsősorban a pozsonyi zsidó, cseh és a magyar lakosok ellen irányultak. Az alapvető polgári és demokratikus jogok, mint a sajtó-, szólás- és a gyülekezési szabadság is sérültek. A multietnikus városra jellemző korábbi toleranciát a különböző társadalmi, gazdasági és politikai érdekellentétek fokozatosan megváltoztatták. 1939-ben először a pozsonyi cseheknek kellett elhagyni a várost, 1941 után a zsidóságot számolták fel, majd a második világháború után az akkori Cseh-Szlovákia területén élő magyar és német lakosság ellen irányuló kitelepítés, közismert Beneą-dekrétumok következményeként a pozsonyi németség és magyarság kiszorítására került sor. Pozsony demográfiai szerkezete teljesen átalakult. Az etnikai heterogenitás, a többnyelvűség (német, magyar, szlovák és cseh) és többkultúrájúság megváltozott, illetve megszűnt. Pozsony város nyelvi, etnikai és kulturális sokszínűségének vége szakad, s Bratislava, immáron valóban szlovák város lesz.

Daniel Luther alapos várostörténeti kutatásai, majd elemzése eredményeképpen rajzolódik ki Pozsony múltja és egyedisége. Pozsony régmúltjával, eddig is számos társadalomtudományi diszciplína kutatója foglalkozott és foglalkozik ma is folyamatosan. A kutatások eredményeként több publikáció jelent meg. Ilyen többek között Taká bola Bratislava [Ilyen volt Bratislava] (Salner, Peter a kol. Bratislava, 1991), Zlatá kniha Bratislavy [Bratislava aranykönyve],(Dvoŕák, Pavel, 1993), vagy huszonkét magyar, valamint szlovák történészek tanulmányait tartalmazó kiadvány a Fejezetek Pozsony történetéből magyar és szlovák szemmel. Kalligram, Pozsony, 2005. (Szerk: Czoch Gábor, Kocsis Aranka, Tóth Árpád). Említhetnénk még Ortvay Tivadar: Pozsony város utcái és terei. Óváros. (Kalligram, 2008) című könyvét. Ezen kiadványok méltó folytatása Daniel Luther kitűnő könyve.

A könyv értéke mindenképpen abban rejlik, hogy a szerző tárgyszerűen, s egyben elméleti érzékenységgel vetíti az olvasó elé az adott térbeli világ egyes pontjain megjelenő emberek hétköznapjait. Luther Pozsony város történetét elsősorban kulturális oldalról közelíti meg. Segítségével az „elveszett világot”, az átlagemberek életének egy-egy dimenzióját nemegyszer szinte belülről láthatjuk.

A többnyelvű, többkultúrájú városlakók mindennapjait feltáró, igényesen és pontosan szerkesztett kiadvány segít megismerni Pozsony Bratislavára való átváltozását az 1918-1938 közötti években. Az olvasó a kortársak izgalmával követheti nyomon Pozsony megváltozásának történelmi, társadalmi és kulturális „hátterét”, a többnyelvű Pozsony/Pressburg izgalmas atmoszféráját.


Kovács Anna