Kisebbségkutatás - 2010. 3. szám

Türelemjáték: az USA bevándorlási reformja

Martin, Susan F.: Waiting Games: The Politics of US Immigration Reform. = Current History, 717. no. 2009. 160-166. p.

 

Martin szomorú ténymegállapítással indít: a bevándorlás kétoldalú megközelítésére tett ismételt kísérletek az Egyesült Államok és Mexikó között eddig mind kudarcba fulladtak. Hasonló sorsra jutottak azok a próbálkozások is, melyek egy átfogó bevándorlási reform kidolgozását sürgették. Az átfogó reform magában foglalná az új idénymunkás-programokat, az illegális bevándorlók jogi helyzetének rendezését, valamint a bevándorlási törvények és a határbiztonság megerősítését. A szerző ugyanakkor leszögezi, korai lenne még megítélni a bevándorlási reform sorsát Barack Obama fiatal elnökségére nézve. A gyors törvényhozatal mindenesetre szinte kizártnak tűnik. A közeljövőben még mindenképpen vitás és nyugtalanító kérdés marad a mexikói bevándorlók ügye.

Noha a Mexikó és az USA közötti vándorlás hosszú történelemre tekint vissza, az 1994-ben életbelépett észak-amerikai szabadkereskedelmi egyezmény (North American Free Trade Agreement, NAFTA) az együttműködés és a párbeszéd új korszakát hivatott megnyitni. Az 1990-es évekig mindkét kormány csak a saját szemszögéből nézte a bevándorlás kérdését, nem sokat tett azért, hogy megállapodás szülessen a közös célokról. Az USA kormányzata túlnyomórészt egyoldalú politikát folytatott a kérdésben, és, noha érzékelték, hogy a bevándorlási politika változásai aránytalan hatást gyakorolhatnak a mexikói bevándorlókra, nem születtek kifejezetten Mexikóra vonatkozó bevándorlási törvények. Mexikó a maga részéről egészen az 1980-as évek végéig meglapult, és a nem-politizálás eszközét választotta. Az 1990-es években azonban már érzékelhető lépéseket tett a mexikói kormány a bevándorlás ügyében.

Hosszú távon, amikor a gazdasági fejlődésnek köszönhetően a NAFTA három tagállama közötti bérkülönbségek lecsökkennek, az áruk, szolgáltatások és a tőke már akadálytalan áramlásából fakadó előnyöket kiegészíti majd a munkaerő szabad mozgása is az országok között. A munkaerő-piacok ilyetén összeolvadása egyelőre azonban még elképzelhetetlen a túlzott bérkülönbségek miatt. Az USA jó ideig még mágnesként fogja vonzani a magasabb jövedelmet és biztosabb állást kereső mexikóiakat. Mexikó egy része pedig még sokáig fog az USA-ban dolgozók hazaadott keresetére támaszkodni.

Az Egyesült Államoknak és Mexikónak közös érdeke a két ország közötti vándorlás rendezése. Egyik félnek sem szolgál javára, hogy évente emberek százezrei kockáztatják az életüket, miközben illegálisan akarnak bejutni az USA-ba, és egyik országnak sem tesz jót, hogy milliók élnek és dolgoznak a hatóságok szeme elől bújkálva. Martin szerint olyan bevándorlási reformra van szükség, mely elriasztja az illegális bevándorlókat, a már az USA-ban élő bevándorlók helyzetét viszont rendezi.

Az átfogó bevándorlási törvények gyors kidolgozása és bevezetése ellen azonban számos tényező szól, melyeket a szerző három fő csoportba sorol. Az első és legfontosabb tényező a pénzügyi krízis és a mélyülő válság, melyek a jelenlegi körülmények között megnehezítik minden, nem közvetlenül a válság hatásainak csillapítását célzó törvény gyors bevezetését. Egyébként sem lenne bölcs döntés olyan dolgozókat kirekeszteni az országból, akiknek az olcsó munkájára rövid- és középtávon az USA-nak szüksége van, vagy olyan törvényeket hozni, melyek a gazdaságba azonnal be nem építhető munkaerőt vonzanak az országba.

Ha a legrosszabb forgatókönyv következik be, mélynek és elhúzódónak bizonyul a gazdasági válság, Martin szerint egy második, az átfogó bevándorlási reformokat késleltető tényezővel is számolnia kell Washingtonnak: számtalanszor előfordult már a történelem során, hogy egy gazdasági válság a bevándorlók ellen fordította a közhangulatot. Az emberek vetélytársat látnak bennük a szűkös munkaerőpiacon, még akkor is, ha a piac teljesen más szegmenseiben keresik a boldogulásukat. Mivel az átfogó reformoknak nagy valószínűséggel az illegális bevándorlók jogi tisztázása is részét képezné, megnőhet a bevándorlók elleni erőszakos megnyilvánulások esélye. Felmérések alapján is megalapozottnak tűnik az aggodalom, hogy a gazdasági helyzet romlásával, a munkanélküliség növekedésével megnő a bevándorlók ellen elkövetett erőszakos cselekmények száma.

A gyors reformok harmadik akadályozó tényezőjeként a bevándorlással foglalkozó vezető kongresszusi képviselő kicserélődését nevezi meg a szerző. 1965 óta a massachusettsi Edward Kennedy szenátor vezetett minden bevándorlási reformmal kapcsolatos kezdeményezést, romló egészségügyi állapota miatt azonban le kellett mondania tisztségéről. Utóda, a New York-i Charles Schumer szenátor tapasztalt ugyan a bevándorlási ügyekben, de minden bizonnyal neki is szüksége lesz egy átmeneti időszakra, amíg átveszi a bizottságot és kijelöli az általa követni kívánt irányt.

Martin véleménye szerint, mindeközben, még ha átfogó reformokra nem is kerülhet sor a közeljövőben, kiegészítő, részproblémákat célzó intézkedéseket lehet és kell hozni jelen körülmények között is.

 

Dézsi Tímea