Kisebbségkutatás - 2010. 3. szám

Ázsia felemelkedése

Pei, Minxin: Asia’s Rise. = Foreign Policy, ,173. no. 2009. 32- 36. p.

 

„Ne dőljünk be az Amerika bukását és új, Ázsia nevével fémjelezett korszakot hirdető propagandának! Sok évtizednek kell még eltelnie, amíg Kína, India és az ázsiai régió átveszi a vezetést a világ felett, ha valaha átveszi egyáltalán” - írja tanulmánya bevezetésében Pei, majd írását hét, az ázsiai országok jövőbeni térhódításával kapcsolatban sokat hangoztatott szlogen cáfolata köré építi.

„ A hatalom nyugatról kelet felé tolódik”

Pei szerint sem kétséges, hogy a második világháború utáni tartós és gyors gazdasági fejlődésnek köszönhetően a térség gazdasági termelése és harcászata szárnyakat kapott, ugyanakkor erős túlzásnak tartja a kijelentést, miszerint Ázsia lesz a világ vezető térsége. Meglátása szerint Ázsia felemelkedése legfeljebb többpólusú hatalmi megosztást eredményezhet. Hozzáteszi, értelmetlen Ázsiáról, mint összetartó egységről beszélni, hiszen a térség egy szereplőjének megerősödése nagy valószínűséggel riadalmat keltene a szintén ázsiai szomszédos országokban. Egy másik fontos tényező, amely Pei szerint akadályozza a hatalom nyugatról keletre történő tolódását, a fejlődés mögött húzódó ideológia hiánya. Az ázsiaiak joggal büszkék a náluk végbemenő új ipari forradalomra, az önbizalom azonban nem ideológia.

 

„ Ázsia megállíthatatlanul fejlődik”

Tekintve a viszonylag alacsony egy főre eső keresetet Ázsia országaiban, a keresetek növekedése a térségben minden bizonnyal túl fogja szárnyalni a nyugati országok vonatkozó adatait. Pei ugyanakkor felhívja a figyelmet az Ázsia előtt álló hatalmas demográfiai kihívásra: 2050-re az ázsiai népesség több, mint 20 százaléka idős korba lép. Hozzáteszi, hogy környezetvédelmi és természetes erőforrásokat érintő tényezők is megrekeszthetik Ázsia fejlődését. A környezetszennyezés ront a térségben tapasztalható ivóvízhiányon, a levegőszennyezés pedig Ázsia-szerte riasztó egészségügyi mutatókat eredményez. A megállíthatatlan fejlődéssel szembeni érveit a szerző végül a jelenlegi gazdasági válsággal egészíti ki: a nyugati kereslet csökkenésével hatalmas túltermelés keletkezik az ázsiai országokban, és a térség cégein a vérszegény hazai kereslet sem segít. Az export-függő fejlődésmodell vagy teljesen eltűnik a süllyesztőben, vagy megszűnik a fejlődés megbízható mozgatórugójaként működni. A sokszor bizonytalan politikai helyzet is lelassíthatja Ázsia országaiban a fejlődést.

 

„ Az ázsiai kapitalizmus dinamikusabb, mint a nyugati”

Azzal egyetért Pei, hogy - Japán kivételével - az ázsiai országok gazdasága a világ legdinamikusabban fejlődő gazdaságai közé tartoznak napjainkban, azt azonban cáfolja, hogy ez a tény egy titokzatos, jellegzetesen ázsiai kapitalizmusnak köszönhető. Meglátása szerint a magyarázat sokkal hétköznapibb és kézenfekvőbb ennél: a térség dinamizmusának titka jórészt a biztos alapokban (tekintélyes megtakarítások, városiasodás, megfelelő demográfiai feltételek), valamint a szabad kereskedelemben, a piacgazdasági reformokban és a gazdasági integrációban rejlik. Egy szempontból mindenképpen előny az ázsiai térség viszonylagos elmaradottsága: az ázsiai országoknak gyorsabb növekedést kell véghezvinniük, mivel hátrányból indulnak.

 

„ Ázsia a világ élére áll a kutatásban”

Pei szerint, noha Ázsia hatalmas összegeket pumpál a felsőoktatásba, nem valószínű, hogy a térség egyetemei a közeljövőben a világ vezető oktató- és kutatóközpontjai közé lépnek. A térség hierarchikus berendezkedése, a központosított bürokratikus rendszer, a gyenge magánegyetemek, a magoláson és tesztíráson alapuló tanulási-tanítási technika lehetetlenné teszik az Egyesült Államokéhoz hasonló rangos kutatóközpontok létrejöttét. Még a lehengerlő számadatok is csalókák: az egyetemet végzettek száma ugyan magas, de a szakmai tudás minőségét vizsgálva Ázsia előnye semmivé foszlik.

A diktatúrák Ázsia javára váltak”

A szerző határozottan tagadja ezt a tételt. Azzal egyetért, hogy bizonyos, főleg kelet-ázsiai önkényuralmi rendszerek hatalomgyakorlása alatt adott országok (például Dél-Korea, Tajvan és Szingapúr) gazdasága virágzásnak indult, de olyan egyeduralmi rendszerekre is hoz példákat, melyek szegénységbe taszították az országokat. Burma, Pakisztán, Észak-Korea, Laosz és Kambodzsa szomorú példáit említi. Pei arra is felhívja a figyelmet, hogy még a prosperáló diktatórikus országokban is kimutatható két érdekes tényező: az első, hogy ezek az országok akkor indultak fejlődésnek, amikor a diktatúra szigora enyhült, és a rendszer engedékenyebbé vált az egyéni és gazdasági szabadságjogokkal szemben; a másik pedig, hogy a fellendülésükhöz vezető megoldások mind ésszerű gazdasági döntések voltak. A diktatúrák nem rendelkeznek titkos gazdaságfejlesztési recepttel.

 

„Kínáé lesz a vezető szerep Ázsiában”

Pei ezt az elterjedt nézetet is cáfolja. Azzal érvel, hogy noha Kína sok szempontból valóban Ázsia legerősebb államává fogja kinőni magát, az ország felemelkedését szolgáló folyamatok eleve hordoznak magukban fékező tényezőket. Nem valószínű, hogy az ország megalapozottan tör az Egyesült Államokéhoz hasonló babérokra a térségben. Nem válhat olyan békefenntartó és a térség országainak külpolitikáját meghatározó tényezővé, mint az USA. Ráadásul gazdasági növekedésének fenntarthatósága is megkérdőjelezhető. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy Kína területének harminc százalékán, gazdaságilag és stratégiailag meghatározó területeken, nyugtalan, az elszakadást támogató nemzetiségek élnek (tibetiek, ujgurok).

 

„Amerika veszít befolyásából Ázsiában”

A szerző egyetért azzal, hogy a látszat Amerika ellen szól. Az USA egyértelműen hanyatló nagyhatalomnak tűnik megrekedve az iraki és afganisztáni konfliktusban, a gazdasági válság által sújtva. Pei hangsúlyozza ugyanakkor, hogy Amerika befolyása a térségben több forrásból táplálkozik, nem csak a gazdasági és harcászati erőfölényből. Olyan felmérések eredményeivel is alátámasztja véleményét, melyek tanúsága szerint az ázsiaiak többsége nem érzékeli, hogy Amerika befolyása csökkenne a térségben. Az USA tartós befolyása mellett szól az is, hogy az ázsiai országok nagy része a térség kiegyensúlyozott hatalommegosztásának garantálóját tiszteli Washingtonban. Meghatározó kulturális különbségeik és konfliktusokban bővelkedő múltjuk miatt elenyészően kicsi annak az esélye, hogy Ázsia országai az Európai Unióhoz hasonló területi politikai egységgé kovácsolódnak.

Dézsi Tímea