Kisebbségkutatás - 2010. 3. szám

Veszélyes példa? Koszovó függetlenségének politikai hatása a dél-kelet európai államok és a FÁK etnikai konfliktusaira

 

Richter, Solveig; Halbach, Uwe: A dangerous precedent? The political implications of Kosovo’s independence on ethnic conflicts in South-Eastern Europe and the CIS. = Security and Human Rights, 3. no. 2009. 223–237. p.

 

Koszovó függetlenségének kikiáltása 2008. február 17-én újra felizzította az önrendelkezés, a szuverenitás és a területi egység alapvető nemzetközi jogi elveinek viszonyáról szóló vitát. Az államok a nemzetközi joggal való összhang szempontját az elszakadás lehetséges politikai következményeinek tükrében kezdték vizsgálni, és számba vették a koszovói függetlenség elismerésének a térség más autonóm és elszakadási törekvéseire gyakorolt várható hatásait. A nyugati kormányok és azon szervezetek, melyek támogatták Koszovó elszakadását, azzal érveltek, hogy az eset sui generis, minden mástól eltérő jellegű. Ez az érvelés azonban még az Európai Unión (EU) belül sem bizonyult elfogadhatónak minden tagállam számára. Nem született közös álláspont az Unión belül. Egyes államok attól tartottak, Koszovó példája bátorítja majd a saját területi egységüket veszélyeztető elszakadási törekvéseket. Félelmük nem volt alaptalan, a baszk kormány a pristinai fejleményeket az önrendelkezéshez való jog egyértelmű megnyilvánulásaként üdvözölte. Kelet-Európában főként Oroszország ágált a koszovói példa sui generis mivolta ellen. Moszkva a koszovói eseményekben a FÁK térségének egyik megoldatlan („befagyott”) elszakadási konfliktusát látta. A FÁK-on belül még Moldova, Grúzia és Azerbajdzsán is küzdött elszakadni vágyó területekkel. Ami Koszovó közvetlen dél-kelet európai szomszédait illeti, ezen államok többsége két nyomás között őrlődött: az EU nagy része és az USA az elszakadás elfogadását szorgalmazta, miközben nyomasztó lehetőségként lebegett a fejük fölött, hogy a koszovói példán felbuzdulva saját kisebbségeik is szélsőségesebb követelésekkel állnak elő. Ráadásul, maga Koszovó is törékeny állam maradt, az Ibar folyó szerbek lakta északi partján továbbra is működtek elszakadást követelő szervezetek, egy újabb állam lemorzsolódása pedig újabb követendő példát biztosított volna.

Richter és Halbach írása több, mint egy év távlatából elemzi a politikai fejleményeket, és megvizsgálja, hogy Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltása precedens értékűnek bizonyult-e Dél-Kelet Európában, illetve a FÁK területén. A koszovói eseményeknek a térség etnikai konfliktusaira gyakorolt hatását is górcső alá veszi. Valóban veszélyes példa Koszovó függetlensége? Indított-e Pristina dominó-szerű eseményeket, adott-e követendő példát? – teszi fel alapkérdéseit a két szerző, majd, az írás első részében, a dél-kelet európai fejleményeket vizsgálja közelebbről, külön hangsúlyt fektetve Erdély, Vojvodina és Dél-Szerbia többnemzetiségű területeire, illetve a szintén soknemzetiségű Macedóniára és Bosznia-Hercegovinára. A tanulmány második felében Oroszország és FÁK-beli politikája kerül középpontba, elsősorban az abháziai és dél-oszétiai elszakadási konfliktusokkal kapcsolatban. Ezen két területen bizonyult ugyanis legerősebbnek a koszovói precedens hatása.

Richter és Halbach arra a megállapításra jutottak, hogy Koszovó példáját sokan igyekeztek kiaknázni a Balkánon és a Kaukázus területén, főleg elszakadásra törekvő kisebbségek, elsősorban a nemzetközi elismerés és a hatalommegszilárdítás reményében. Leghatékonyabban mégis egy, a megoldatlan poszt-szovjet etnikai konfliktusokon kívül álló nagyhatalom, Oroszország tudta kiaknázni a példa nyújtotta lehetőségeket, Grúzia elleni kényszerítő politikájában. Moszkva kezdetben egyértelműen elutasította Koszovó függetlenségét, és ebben az állásfoglalásban azok a szovjet utódállamok is támogatták, melyek területi egysége bizonytalan lábakon állt – Grúzia is közéjük tartozott. Amint azonban egyértelművé vált Koszovó nyugati támogatottsága, és az orosz-grúz helyzet egyre jobban elmérgesedett, Oroszország az abház és dél-oszét területek elszakadási törekvéseinek támogatásával kezdte fenyegetni Grúziát, majd diplomáciai gesztussal el is ismerte a két gyakorlatilag önálló államot.

Dél-Kelet Európában Bosznia-Hercegovinában volt legnagyobb hatása a koszovói eseményeknek. A szerb politikusok az ország területi egységének gyengítésére használták a koszovói precedenst, egy függetlenségi referendum benyújtásával fenyegetőzve. Összességében azonban a tanulmány arra a következtetésre jut, hogy Koszovó elszakadása csak kisebb befolyást gyakorolt a térség etnikai konfliktusaira. Dél-Kelet Európa stabilitásának szempontjából inkább Koszovó politikai jövője lesz meghatározó: képes lesz-e megőrizni területi egységét? Macedóniában, Bosznia-Hercegovinában és a Presevo-völgyben, Richter és Halbach szerint, sokkal nagyobb bizonytalanságokat keltene Koszovó szétesése, mint a függetlenedése keltett. Az államok továbbdarabolódásának lehetősége életben tartja a térség nacionalista és szeparatista mozgalmait, és akadályozza az új államok helyzetének megszilárdulását. Ezáltal Koszovó függetlenségének példája továbbra is kockázati tényezőt jelent a térségben. A stabilitás fő biztosítékainak jelenleg Koszovó EU-s kilátásai és reformfolyamatai számítanak, melyek azonban folyamatosan veszítenek lendületükből, és háttérbe szorulnak az alkotmányozás körüli vitákkal szemben. Belső politikai feszültségei miatt az EU sem képes a régi eréllyel befolyásolni a függetlenedett államok sorsát. A helyzet új konfliktuskezelő mechanizmusok beindításáért kiált.

Dézsi Tímea