Augusztus 2007 Mirigyezés, testnedvek tüköre |
Hormonális ráció vagy racionális hormonok V. J. L. Boldogság és melankólia, avagy időszerűtlenségük dicsérete Földényi F. László Stresszelő mirigyek Vargha Jenő-László–Szabó Krisztina-Gabriella A testnedvek nyelvének eltérése: Viktor Jerofejev és Ljudmila Ulickaja V. Gilbert Edit A női testnedvek a hagyományos magyar népi hiedelemvilágban, különös tekintettel Erdővidékre Zakariás Erzsébet A test/vér szöveg Zsélyi Ferenc Disszociáció és tudatküszöb a pszichoanalízisen innen és túl Gyimesi Júlia Felejtés George Banu Pimaszkalauz Radu Paraschivescu Szaturnusz fintora Rigán Lóránd A bölcseleti tanulmányokat folytatók egészségének gondozása Marsilio Ficino Beszélő falak (Generátor) Bekő Jutka Tünde Helyünk a világban (Európai Napló) Tárnok Attila Világablak Csatlakozás után, felzárkózás előtt (I.) Kiss Viktor Mű és világa Az intonációs elv érvényesülése a kodályi dallam retorikájában Angi István A Korunk és a népi irodalom Pomogáts Béla Káosz – valóság – őrültség avagy az elágazó történetek hálózata Bakcsi Botond Közelkép A bioinformatológia – új metatudományos szemléletmód a biológiában Bárány-Horváth Attila–Uray Zoltán Téka Egy álmodó költő arca (Átfogó) Demény Péter Függő játszma Zuh Deodáth A Korunk könyvajánlata Talló Kuruc vagy labanc? S. L. Kortárs avantgárd Soós Amália Abstracts Számunk szerzői | V. J. L. Hormonális ráció vagy racionális hormonok Nem magasztalták fel olyan mély csodálattal és hálával, amint azt filozófusok tették gondolkodásunk szervével. Soha nem fakasztotta lelkeket gyönyörködtető és reményt tápláló dalra a költőket, amint teszi ezt immár évezredek óta nap mint nap másik szervünk, a szív. Még csak nem is igyekeznek lankadatlan buzgalommal a kedvében járni, kényeztetni, amint ezt oly sokan teszik embertársaink közül gyomrukkal. Senkinek nem jutna eszébe fejleszteni, edzeni, nevelni, tornáztatni, amint ezt a többiekkel tesszük. Szervezetünk Hamupipőkéje, mondanánk, de hamar észbe kapunk, hiszen a mesék világában végérvényesen arra ítéltetett, hogy a barikád másik oldalán álljon. Empátiás erőfeszítéseink maximuma legfeljebb a „mostoha sors” elismeréséig terjed. Más szóval annak felismeréséig: sorsa az, hogy mostoha legyen, mert a mostoha az tényleg a boszorkányok táborához tartozik az értékek azon rendszerében, amelyet a Grimm testvérek, Benedek Elek és Vörösmarty Mihály teremtettek meg, cinkosságban a nép egyszerű és anonimitását megőrző fiával, aki szabad perceiben gyermekei szórakoztatására, nevelésére és – sokak szerint – gyógyítására mesék fabrikálásával foglalkozott. (Hát igen, mielőtt az a rengeteg gyógyszeripari termék elárasztotta volna a piacot, még mesékkel bántak el azokkal a lelki viszályokkal, amelyeket a gyermeki szervezetben dúló rebellis hormonok idéztek elő.) Ezek után, normális emberi számítás szerint, mi mást várhatnánk el a szóban forgó szerv(ek) részéről, mint azt, hogy (m)irigy legyen. Lám, a magyar nyelv keresztszülői funkciója még egyszer telitalálatot ért el. És mi más várható el egy olyan szerv részéről, amelyik nyilvánvalóan frusztrált, mint az, hogy az emberiséggel szembeni törlesztés legboszorkányosabb formáihoz folyamodjon? A már említett lelki bajok mellett, amelyekben szerepe egyáltalán nem lenne elhanyagolhatónak minősíthető, a mirigy mindazon betegségek esetén is beidézhető a bíróság elé, amelyek amúgy a stressz számlájára írhatók. Az alapos munka híveként a mirigy egyenesen szervezetünk alapvető védekező berendezését, az immunrendszert kezdi ki. Megint csak úgy tűnik, hogy azoknak, akik boszorkányok gonosz beavatkozását vélték felfedezni különböző nyavalyák mögött, igazuk volt. A tudomány még a nevét is megmondta: mirigynek hívják. De még azok között a rosszak között is, amelyeket a mirigy ellenünk elkövet, kettő magasan elkülönül, ugyanis olyan értékeinket rendíti meg alapjaiban, amelyeket alapvetően emberieknek érzünk. Szépérzékünk, az arányok tisztelete minden kétségen felül azok közé a jellemzőink közé tartoznak, amelyekre büszkék vagyunk. Nem elég, hogy a mirigyek olyan termékekkel árasztanak el, mint a nyál, a faggyú vagy a verejték – ez utóbbiakkal szembeni küzdelem amúgy egész hadiipar kifejlesztését követelte meg, amely nemes bosszúként, amolyan harapást szőrével alapon, a megszelídített hormonokat is bevonja a hadjáratba –, de még olyan esztétikai érzékünket sértő jelenségeket is produkálnak, mint amilyenek az akromegália, a törpe testalkat, a csökevényes nemi szervek, a golyva, az exoftálmia vagy a testszőrzet túlburjánzása. A másik jelenség, amelyre utalunk, az agy neurális hálózatait alaposan megzavaró, ún. hormonális logika, amely éppen racionális lényként való fellépésünket aknázza alá, érvelésünket alárendelve azoknak a vágyaknak vagy félelmeknek, amelyek éppen hatalmukba kerítenek. Nem véletlen, hogy sokan közülünk iparkodnak teljes mértékben kiiktatni a képletből mindazt, ami érzelemközeli lenne, példaképül a számítógép hideg logikáját állítva elénk. Persze az ördög (esetünkben a boszorkány) ügyvédje sem marad tétlen e pörirat bemutatásakor. Merthogy szerinte a mirigyek az adaptáció szolgálatába szegődnek, és a kóros eseteket, illetve azokat leszámítva, amelyekben szántszándékkal vagy merő tudatlanságból mindent elkövetünk, hogy ezt a folyamatot megzavarjuk, ennek a feladatuknak eleget is tesznek. És bár esetenként a mirigyek valóban azt a benyomást keltik, mintha tehetségtelen vagy legalábbis részeg Pügmalión kezébe került volna az emberi testet megmintázó véső, de ugyanakkor szintén ők azok, akik az egészséges és harmonikus növekedésért, szexuális kibontakozásért felelősek. És nem utolsósorban: az emóciók – újabb keletű vizsgálatok tanúsága szerint – olyan logikát képviselnek, amelynek figyelmen kívül hagyása teljesen ésszerűtlen lenne. Következtetésképpen sürgetik a mirigyek rehabilitációját, többek között a Korunk tematikus lapszámában. |