cimlap
I. évf. 4. sz.
Írás tegnap és holnap

Búcsúzik a folyóirat

Folyóiratunk 1998. negyedik számával elköszön olvasóitól, közreműködőitől és köszönetét fejezi ki a Magyar Nemzeti Kulturális alapnak, amely eddigi négy számának megjelenését finanszírozta.

Folyóiratunk egyaránt ismerte a gyermekbetegségeket, szerzőinek jórésze nem az elektronikus sajtón nevelkedett, de tudott a nem kevés külföldi érdeklődésről is. A hazai sajtó is felfigyelt rá. Jó érzés volt Budapestről útnak indítani egy nemzetközi jellegű művelődéstörténeti folyóiratot.

Sikert kívánunk mindazoknak, akik hasonló vállalkozásban érdekeltek.

Budapest, 1998. december

A szám technikai szerkesztője Bánkeszi Katalin.