Dr. Rózsa György Akad.D., c. egy. tanár MTA Könyvtár "Pro Bibliotheca..." Alapítvány

Gutenberg nem vonul nyugdíjba
- A kulturális örökség és a digitalizált kultúra kapcsolatáról - ¹

Közleményemben a digitális kultúrával, mint történeti és társadalmi jelenséggel foglalkozom a kulturális örökséggel összefüggésben, és szerepével a modernizációban. Talán érdemes e kapcsolat néhány összefüggését elemezni, mivel ez bizonyos mértékben előrevetíti a tudományos információ, ideértve természetesen a könyvtárak jövőbeni fejlesztési perspektíváját.

Mindenek előtt egy megjegyzés arról a sajátosságról, ami a magyar fejlődésre jellemző. Ez a területileg és népességében, de kultúrájában nem kis ország kiváltképp az utóbbi két évszázadban történelmi-hatalmi okokból, hol erre, hol arra vetette külföldre a tekintetét. De volt a tekintetvetésnek irodalmi vetülete is. A nagy francia forradalomtól elragadtatott magyar költő, Batsányi János híres sorait ma is idézik: "vigyázó szemetek Párizsra vessétek". Azonban a nem költői ösztönzésekre következett Bécs, Berlin majd Moszkva, amelyekre a tekintetek irányultak. Ha a történelemmel szabad egy kicsit tréfálkozni azt mondhatnám, hogy a sok ide-oda tekintéstől akár bandzsává válhatott volna az ország. Kulturálisan a legtöbbet a költő párizsi ajánlata jelentette. A 19. századi felvilágosodásban keletkeztek köztudottan a legjelentősebb nemzeti kulturális teljesítmények és intézmények. Olyanok, mint a magyar nyelvújítás, a Nemzeti Múzeum és Könyvtár, a Magyar Tudományos Akadémia és Könyvtára, a Nemzeti Színház és mások. Jó lenne most már egyoldalúan semerre sem fordítani tekintetünket külföldre. Talán az Európai Unióra volna még leginkább célszerű (mert az nem egyetlen ország), de ezt is illúziók nélkül.

Egy következő ugyancsak történeti, művelődéstörténeti megjegyzésem akár Rabbi Akiba szavaira utalna, aki szerint "nincsen új a nap alatt". Természetesen a digitalizálás egy teljesen új távlatokat nyitó csúcstechnológia kifejezése. Ennek egyik legfőbb vívmánya - ha nem a legfőbb - a virtuális könyvtár, azaz a világ könyvtárainak, az emberiség ismereteinek összessége. E század fordulóján azonban a Mundaneum formájában már jelentkezett a világ-ismerettár gondolata Belgiumban Paul Otlet és la Fontaine szocialista szenátor kezdeményezéseként. Ez az addigi legjelentősebb program a világ ismerettárára, mintegy 15 millió katalóguscédulát eredményezett számos országból a 20-as évekig bibliográfia formájában. E történeti előzménye a virtuális könyvtárnak azonban megfelelő kommunikációs technológia hiányában nem tehette hozzáférhetővé ezt az óriási bibliográfiai ismeretanyagot. A Mundaneum nem profit-orientált, utópista vállalkozás volt, művelődéstörténeti relikviaként ugyan ma is létezik, de hatékonyság szempontjából nem válhatott az INTERNET világkommunikációs előzményévé. A világkönyvtár gondolati csírában azonban megvolt.

Magyar, de egyben digitális kulturális vonatkozású információ a Nemzeti Kulturális Alap akciója. Az NKA egyik legfőbb pályázati alapú finanszírozója a kulturális tevékenységeknek. A művelődési miniszter határozata folytán egy ad hoc jellegű "digitális kultúra fejlesztési" kuratórium jött létre. Hipotézisként elfogadható, mit is értsünk digitális kultúrán. Legalább két dolgot. Egyfelől, a meglévő legértékesebb írásos anyagok digitális rögzítését és közreadását, vagyis konzerválását és széleskörű hozzáférhetőségét kódexeknek, inkunábulomoknak, jelentős nyomtatványoknak, tehát mindenekelőtt értékmegőrző funkciót lát el. Ezzel összefüggésben utalok az UNESCO Világemlékezet programjára. Másfelől, a szellemi kreativitás új megjelenési lehetőségeinek, formáinak kialakulását segíti elő, kulturális innovációs funkciót lát el. E két kulturális alapfunkció kiegészítője, szerves része a digitalizálás tudományos-műszaki és üzleti lényegének. Ez utóbbiak miatt jött létre!

Ami a kultúra tartalmát illeti: az az egyén és a társadalom, a nemzetek életének meghatározó dimenziója. Egyben azt is jelenti, hogy a gazdasági növekedés egyik legfőbb - ha nem a legfőbb - eszköze. A kultúrába mindenek előtt az oktatás, a tudomány, a művészetek tartoznak, de ugyancsak e kategóriába a hagyományok, a magatartásformák, családi és szexuális szokások, ízlések, étkezési szórakozási és higiénés beidegződések, a tolerancia, nemzeti közösségi és egyéni rituálék valamint modellek. Mindezek együttese nyújtja azt amit kultúrának nevezünk és ami a maga összetett voltában döntően meghatározza a munkához való viszonyt is a profit és a gazdasági kényszer mellett. Ebből következik a kultúra közgazdasági tényező jellege is. E megközelítésben a kultúra valóban az ember legösszetettebb és legmagasabb rendű megnyilvánulása. Nem részleteiben, hanem egészét tekintve. Mindebben közvetítőként közvetlenül, vagy áttételesen közreműködik az ismeretterjesztés, a médiumok, az elektronikus eszközök és kitüntetetten a művelődési intézményrendszer, múzeumok, könyvtárak, színházak, zenetermek. Külön elemzést igényel, hogy a gyakorlatban milyen szerepe van a kultúrának a fejlődő országokban. A beruházásoknál például a néprajzi, a pszichológiai, a vallástörténeti előzetes vizsgálatok rendkívüli módon befolyásolják a helyi munkaerő toborzását és teljesítményét. A legfejlettebb technika és gazdasági elemzés sem pótolhatják e vizsgálódásokat.

Az előzőekben kifejtettek kapcsolják össze a kulturális örökséget a modernizációval. A gazdaságtörténet több példát is nyújt arra vonatkozóan, hogy a tőkeáramlás és a beruházások színvonala nem egyenlő a modernizációval. A bármi áron történő modernizációs törekvések akár jobb-, akár baloldali diktatúrák által is képesek a gazdasági elmaradottság csökkentésére. Ennek ára azonban rendkívüli emberi áldozatokkal jár, nyugati és keleti példák tetszés szerint választhatók (tömeges munkanélküliség, a bűnözés növekedése, az életszínvonal csökkenése, a szociális bizonytalanság és hasonló társadalmi negatívumok).

E jelenségek strukturális válságokkal járnak együtt. Ilyesmik időről-időre technikai korszakváltások nyomán keletkeznek. Ekkor a gazdaság egy összekapcsolódó találmányi lánc útján új technikai alapokra kerül. A korábbi technikai rendszert egy új váltja fel és ez nagyjából kiforgatja a tengelyéből a korábbi technikán alapult gazdaságot, következésképp a társadalmat. A 20. század második felében e váltás az elektronizációs forradalom és a hozzákapcsolódó kommunikációs technológia. Alapvetően új technikán alapuló korszak alakul ki a legfejlettebb országokban, ami egyben a termelékenység olyan növekedését eredményezi, hogy a termelésben foglalkoztatottak aránya radikálisan lecsökken, akár 50 százalék alá kerül. Növekszik viszont a szolgáltatásokban résztvevők száma és leegyszerűsítve: ezt a jelenséget jelölik információs társadalomnak. Az információs társadalom részben létrehozója, részben terméke az információs autósztrádának és ebbe a keretbe helyezhető el a digitális kultúra is, mint a kultúrált modernizáció egyik lehetősége. Az új technikára, adott esetben az informatikára és az ehhez kapcsolódó kommunikációs technológiára való áttérés humanizált formája kívánatos (de lehetséges-e?). Ezért az áttérési folyamat nem tartozhat csak a nagy multinacionális cégek profit-orientált tartományába. A közhatalomnak, kormánynak is szerepet kell vállalnia ebben. Enélkül az elektronizációs forradalommal és a hozzá kapcsolódó előbb említett negatívumok miatt a társadalmi béke veszélybe kerülhet. Sem nyelvi, sem korlátok nélküli elektronikus eszköz-monopólium ne alakulhasson ki. Társadalmilag és kulturálisan döntő jelentőségű annak felismerése és elfogadása, hogy a kulturális örökség és a digitalizálás nem riválisok, tehát nem a vagy-vagy hanem az is-is, az együttélést jelentik. Az egyensúly tudományos, kulturális, gazdasági tevékenységi ágazatonként változik, de uniformizálódás és monopolhelyzet nélkül történjék.
Végül a kulturális örökség három elemét emelem ki a digitalizálással összefüggésben. A kultúra digitalizálásnak akkor van történetileg morális és lélektani létjogosultsága az üzleti, a tudományos-műszaki motivációk mellett, ha e három elemet kedvezően befolyásolja:
a.) a nemzeti nyelv,
b.) a közvetlen emberi kommunikáció (ide értve a barátság, a szeretet és a szerelem hármasát),
c.) a munka kultúrája.
Közleményemet egy Pasteurről szóló anekdotával fejezem be. Az idős tudós munkatársai felfigyeltek arra a szokására, hogy ebéd után meghatározott helyen jó nagyokat sétálva valamit mormol. Annyira tisztelték azonban, hogy nem kérdezték meg tőle, mit mormol szüntelenül járkálás közben. A rejtély akkor derült ki, amikor egy kistermetű új munkatárs került az intézetbe, akit a függöny mögött elbújtattak, hogy ugyan lesse már ki, mit ismételget szüntelenül Pasteur. A megfejtés rövid volt: "il faut travailler", vagyis az embernek dolgoznia kell. Változatlanul ez lehet mindnyájunk számára a jövő és belépési jelszó a 21. századba.

________________

¹A közlemény alapjául a szerzőnek 1996 decemberében megjelent kötete szolgált "Kulturális örökség és információs társadalom", amihez Fejtő Ferenc (Párizs) írt előszót.
(Budapest, 1995, Argumentum, 82 old.)
A kötet természetesen utal az átvett és idézett gondolatokra, forrásokra, mint Berend T. Iván (Los Angeles), Klein György (Stockholm) és másokra. A közlemény variánsa, átdolgozása egy 1996 szeptemberében megrendezett francia-magyar kollokviumon (PATE-INRA "IST" Colloque) tartott előadásnak.