Kálnoky hívása

„Ó, süh! Pém! Piha!
Szotykon vatyorgó, páhás veckelem!”
(Kálnoky László)

Takács Arakhné klónja, kedvesem,

szövétnekidben sényem ennakad;

ki perkelendi, dallnék: nem teszem,

mian szotyorgó nyelvem es ragad,

dadogva bár, de hí’tam Kálnokot,

a pax legóment lázas csillagon:

e nonszuális nyelvet megszokod,

míg nő a kanverőce, gyű s a gyom – ,

midőn nem ittam annyit, mint moan,

suhantunk Boszporusz-habok felett,

a lexustandemet nézték sokan,

s én Poe-t szavaltam mongolul neked,

majd léghajóval túl az Alpokon;

megvolt a Montipájt s a Kékes is,

köcsög jetikre nyílt az ablakom,

alattunk János és a Génezis,

szorám, hogy aztán vízbe fúltam;

lebegtem, mint üres marokdoboz,

ám halhatatlanként kinyúltam

magammié az árból: „…lábadozz”,

így berkelék neé de semmi potter

szaláminyálbament reokkupáj

gorenjemélyből éti szűm zokog fel

ragazzaszén volé és borzhomály

m’ő fordulatlik ó süh pém piha

szotykon vatyorgó páhás veckelem-

be mart takács arakhné-kópia

ciánja áthamarl a sebhelyen

és csámcsoland a szoknyás éji vad

körömcipő négy pár ez álnokon

ha páhás veckelem túl nagy falat

ki szője dicsmét versbe kál-no-(kom)

Fenyves Marcell további írásai